Szükség törvényt bont...

...én pedig egy üveg bort, de nem is akárhogyan.

Ha rejtői módon szeretném a bejegyzésem kezdeni, valahogy így kéne hozzálátnom:

Midőn Bolsovicki úr a naplementébe révedt tekintetével, kezében egy pohár kellemes francia száraz fehérborral, és elmerengett az elmúlt pár nap történésén, hirtelen maga sem hitte el a kalandokat, melyeken ez idő alatt keresztülment. Egyszerű emberek egyszerű gyermekeként meg sem fordult fejében, hogy egy csendes őszi szombaton a napfényes Provence lankás dűlőin termett szőlőtőkék zöld palackba zárt gyümölcsét fogja élvezettel kortyolgatni, s e helyzet oly mértékben természetesen veszi ki magát, mintha történetesen Bolsovecki urat nem is így hívnák, hanem például Charles Laplace Delacroix tekintetes nagybirtokos őnagyságának.

No de sem Bolsovecki úr nem vagyok, sem provence-i bort kortyolok itt a napfényes Marseille vonzáskörzetében, sőt tulajdonképpen már a nap sem süt, de gondoltam, kerítek egy kis történetet egy egyszerű videónak, és annak, hogy hogyan vált az én hasznomra.

Mivel munkám során néhanapján külföldön kell boldogulnom, most sem ért váratlanul az utazás, de míg általában az a jellemző, hogy 2-3 kolléga együtt utazik, ezúttal egyedül kellett nyakamba vennem a világot, szerencsére már ismerős helyen. Viszont úgy voltam vele, hogy ha már egyszer egyedül vagyok, a saját ritmusomban fedezzem fel a környék eleddig rejtett nevezetességeit, és ebbe természetesen beletartozik a messze földön is híres francia borkultúra mélyrehatóbb tanulmányozása.

Provence egyik nevezetessége, a végeláthatatlan levendulamezők sokasága

A történet kerekségéhez hozzátartozik, hogy bár nem vagyok nagy borfogyasztó, arra a kevésre, amit megiszok, nem sajnálom a forintokat, így néhány, szakértők által magasztalt üveget már a gyomromban tudhatok. Ez sajnos ha sokszor nem is, de azért néhány alkalommal együtt járt a "mi a kénköves, vérrel kivert büdös p@&#-ra adtam ki ennyi pénzt?" érzéssel, így remegve tekintettem végig az egyik itteni nagyáruház borkínálatán, ami csak körülbelül ötször akkora, mint a legnagyobb magyar hiperek hasonló céllal létrehozott polca (magyarán hatalmas).

A félszeg hozzáállás azonban, mint utólag kiderült, teljesen szükségtelen volt, de hogy a csattanóig eljussunk, azért meg kellett néhány kört tenni.

A pénztár, mint olyan

Maga a vásárlás folyamata nem volt bonyolult, itt is feltalálták (vagy legalábbis átvették) az önkiszolgáló pénztárat, mely bármilyen alkoholtartalmú termék vásárlásakor percekkel hosszabbítja meg az egyébként gördülékenyen zajló procedúrát. Természetesen ilyenkor szükséges a poszton álló boltosnéni segítsége, aki mondanom sem kell, éppen ezidőtájt foglalja el magát egy másik igen kedves és nagyra értékelt ún. kliens hátulsó fertályának kellő alapossággal elvégzett fényesítésével, aki szegény nem tudta, hogy abból az agyonreklámozott, és ugyanilyen súllyal agyoncukrozott üdítőitalból nem lehet egyet venni, a legkisebb csomagolási egysége a 24 db, de ettől függetlenül, megkérdőjelezvén a hadrendbe állított személyzet naprakész áruismeretét, lendületesen szócsatába elegyedik vele.

Na, de sebaj, kerekedjünk ezen felül, már csak azért is, mert a fenti kis közjáték számomra értelmezhetetlen nyelven zajlott, így az ízét csak a két fél heves és alapos gesztikulációjából sikerült némiképp átéreznem. Boltosnéni, letevén a kardot, a pillanat törtrésze alatt az én kasszámhoz penderült, ahol is széles mosollyal, valamint az erre jogosító kártya megfelelő helyre tartásával átsegített az imaginárius borbirtokosok halmazából a valós borbirtokosokéba. Akkor még nem tudhatta, legfeljebb sejthette, hogy ez az állapot mulandó lesz.

Az ember viszont gyarló, és a pillanat gyönyörűségébe kódolt cselekedetek sorozatát hajtja végre. Az még a kisebbik gond volt, hogy az itt tartózkodó, más országokból érkezett kollégákat nem tudtam megkínálni jófajta magyar pálinkával, merthogy nem hoztam magammal; kidumáltam a helyzetet, leírtam a várható lehetséges mellékhatásokkal együtt, hogy mit hozhat ki a szervezetükből eme nedű, és a hiánya miatt érzett űr nagyon hamar elpárolgott. A nagyobbik gond esetemben a dugóhúzó hiányából fakadt.

Ezen eszköz segítségével az üveg szája dugótlan lesz

(És most visszaadom a lehetőséget kommentárunk értő szavainak tolmácsolására.) Bolsovicki úr ugyanis nem gondolta, hogy egy kellemes este egy kellemes helyen ilyen apróságon hasalhat el, mint egy dugóhúzó, pontosabban annak nemléte. Már-már beletörődött a boltokban hétvégén nagy mennyiségben fellelhető vásárlók népes hadának látványába, és a tudatba, hogy a pénztárnál negyed órán belül nem végez. Ellensúlyozta az októberi napos délután lelket melengető érzése, és hogy újabb félóra múlva át is adhatja magát a frissiben szerzett portéka szájon át történő elfogyasztásának. Ízlelőbimbói epedve várták a savas nedűt, mely torkán keresztül selymesen csúszva hozzásegítik elméjét a világ mindennapos gondjait távol helyezni, s érezni a pillanat nagyszerűségét, melyet csak oly kevés kiváltságos ember szívhatja magába, kik ezen táján laknak széles e világnak.

Visszatérve szállására azonban szigorú tényekkel szembesült hősünk. Alapos hűtési procedúra után, mellyel 2 óra alatt elérte a címkén javasolt 10-12 Celsius-fokos hőmérsékletet a kívánatos nektár, jött a nyitás kínos helyzete, és itt most nem keletre kellett nyitni, csak ezt az üveget, a beltartalma felszabadítása végett. Azonban sem a szobában, melyben tartózkodott, sem pedig útravalóul szánt csomagjában nem volt található egyetlen, a dugó kiszabadítására alkalmas célszerszám.

Hogy kissé oldja a helyzet komolyságát, cizellált körmondatokat intézett a palackhoz, mely azonban államférfiúi tulajdonságokat mutatván, meg sem rezzent eme szóáradatra. Történetünk központi figurája ekkortájt már sejtette, hogy éles fordulat nélkül helyzete a reménytelenség tengerén vész oda, nagy viharok közepette, így segítségül hívta az emberiség egyik nagy vívmányát, az oly sok keservesnek tűnő problémára megnyugtató választ adó internetet.

Szándékosan idegen nyelven megjelenített tartalom

Mint Pandóra szelencéjéből szabaddá vált gondolatok, úgy követték egymást a jobbnál jobb, dugóhúzó nélkül bornyitásra alkalmas gondolatok, melyeket szerzőjük gondosan megosztott az egész világgal. Viszont míg legtöbbjüknél nem feltételezte alkotójuk azt az igen kellemetlen, egyben reményvesztettséget sugalló érzést, mely az otthonától távol levő, ezáltal mindenféle háztáji alkalmatosságot nélkülözni kényszerülő magára hagyott emberből tör fel Vezúvként, egy jelen körülmények között végtelen szimpátiát sugalló orosz nemzetiségű úriember videón elérhető tanácsát gyakorlatilag a magáénak érezhette, mivel a film elején vázolt szituációba teljes mértékben bele tudta illeszteni magát, lévén az ott említett helyzet leírása száz százalékban megfelelt annak az állapotnak, melyben saját magát tudhatta.

A dobpergés, és a feszültség tetőfokára hágásának után pedig következzék a videó, mely megtekintése után, Meteorológus Mihály szavaival élve a megnyugvás területei találhatók majd meg.

Egy őrült orosz hacker kevésbé őrült ötletei a mindennapi boldoguláshoz

Egy bekezdést szánok a lezárásra, melyben történetem kalandregénybe illő lezárást kap.

Minden jó, ha a vége jó. Ezzel a mondással már ötszáz évvel ezelőtt is csak sablonos véget kaphatott egy dráma/eposz/tetszőleges epikus műalkotás, mert bizonyos Shakespeare Vilmos már azelőtt elhasználta, mielőtt a Narancs, Tetves és Dugó trió magyar nyelvterületen osztatlan sikerre vihette volna. Ennek ellenére kevés más mondat summázhatná jobban a ma délután történéseit, mely során végül sikeresen kinyithattam egy üveg Bergerac pincészetből származó 2013-as száraz Sauvignon bort, mely elfogyasztása során olyan önkívületi állapotba kerültem, hogy e sorokat papírra, vagy naprakészen szólva képernyőre sikerült vetnem. És mellé még finom is volt.

Amolyan Besenyő Istvánosan búcsúzva, "aviszonlátásra!"