Viszlát Boni...

Tófalvi Lepkefogó Bonita. Röviden csak Boni.
Így hívták a ma távozott magyar vizslánkat.
Szép kort megélt, 15 évet, bár nálunk csak 14 évet volt.
Szép kutya volt... szerintem.
Az utolsó fényképem róla:

Mindig is magyar vizslát akartam gyerekként, de 30 évig palenban laktam, így ez nem volt lehetséges.

De aztán kertes házba sikerült költözni, és egy vasárnap délutáni napon felhívtak, hogy az egyik kapubejáróban vélhetően egy vizsla fekszik.
Persze rögtön odamentünk, megláttuk, elhoztuk, de hirdettük rádióban, újságban, hátha a gazdi hiányolja... nem jelenkezett érte senki.
Így nálunk maradt, okozva örömet és bosszúságot.
Mi tanítottuk ülni, feküdni, maradni, ő tanított minket türelemre... sok türelemre.
Már hónapok óta betegeskedett, nem működött a hátsó része. Enni is csak segítséggel tudott, a tűző napról sokszor kellett bevinni az árnyékba.

Az a kutya volt, aki nem nyivákolt feleslegesen, nem hisztizett, vigyázott a gyerekekre, de mindvégig kinti kutya volt.

"Death is the natural part of the life" -, hogy Yoda mestert idézzem; "A halál az élet természetes része"...

Viszlát Boni, sok csontot az örök vadászmezőkön... mi is oda jutunk, ahova te.