Ne keresd az értelmét...

Ritkán írok ide bejegyzést, lelki szemetesládának meg még kevésbé használom.
Általában maradok a száraz tények talaján, az személytelenebb.
Könnyebben elmondom.
Minek a "személyeskedés"?
Csak magamat égetem vele.
Most is.
Nem szeretek közel engedni senkit.
Talán nem is tudok.
A tapasztalatok ezt mutatják.
Semmi értelme.
Én meghallgatok mindenkit, de megtartom magamnak ami bennem van.
Nincs ez így jól, paradox helyzet, de mégis szeretném hogy meghallgassanak.
Ennek ellenére bezárkózom.
Mélyre.
Folyamatosan.
Pedig lenne mit mondanom.
Ehelyett mindent elfojtok.
Nem hiszem el magamnak hogy bárkit is érdekelnék.
Kényszeresen próbálok mindenkinek megfelelni, ezzel összeegyeztethetetlen a kitárulkozás.
Racionálisan tudom hogy semmi értelme, és vannak nálam sokkal aljább emberek, de mégsem tudom meggyőzni magam.
Az elfojtott frusztrációt szarkazmusban és időszakos csendes kitörésekben vezetem le.
Sokszor nem is látszik rajtam.
Legalábbis törekszem rá.
Azt hiszem a legtöbb problémám az életben erre vezethető vissza.
Megfelelési kényszerrel kombinált kisebbségi komplexus.
Világbajnok párosítás...
Próbálok változtatni, példa erre ez a bejegyzés, de eddig nincs sok eredmény...
Publikáljam egyáltalán?
Vagy irtsam ki egy X-el az egészet ahogy a már megírt hsz-eket szoktam alkalomadtán?
Ha ezt olvasod, talán nem vagyok reménytelen.
Vagy csak elborult az agyam.