Örök hálám egy tűzoltónak

Ma reggel Miskolcon sajnos történt egy halálos áldozattal járó tűzeset. Egy idős hölgy lakása a földszinten kigyulladt, és a hölgy már nem tudott kimenekülni. Nyugodjék békében.
Bejegyzésem most mégsem erről szól.
Az egész lépcsőházat elárasztotta a szúrós szagú füst, az ajtón keresztül ömlött be a lakásba is. Egy tűzoltó gázmaszkban dörömbölt az ajtón, hogy futás lefelé. Magunkra kaptunk pár ruhát, meg fogtuk, amit nem lehet pótolni. Nem, nem a falon lógó képekre gondolok, csak kistáskát, és egy mozdulattal zsebre vágtam a hallókészülékeimet. Sötét, fojtó füstön át siettünk le. A tüzet eloltották, és visszatérhettünk a lakásainkba, hogy jól kiszellőztessük. (persze ez elnagyolt, sokat vártunk lent, és a lakás, ruhák egy darabig biztosan nem lesznek teljesen füstmentesek.) Viszont kb. egy óra múlva kopogtak, és egy kedves tűzoltó kérdezte tőlem, hogy véletlenül nem enyém-e a kezében lévő hallókészülék, amit a lépcsőházban talált. Fáradtságot nem kímélve mindenkihez bekopogot, míg meg nem talált engem, hogy visszaadhassa a hallásomat.
Szeretném neki megköszönni, ha mással nem is, de ezzel a kis írásommal.