Hearthstone Legendary kártyák osztályozása

írta: F-ECT$, 7 éve

Bevezető

Az alábbi írásban a Standarben használható Legendary kártyák osztályozását olvashatjátok erősségük, használhatóságuk és népszerűségük alapján.

Utolsó frissítés: 2017.09.26.

Fontos kiemelnem, hogy craftolni mindig decket érdemes, tehát ha 3 legend hiányzik a kívánt deckből, akkor nem érdemes nekifogni 1600 dusttal lecraftolni a legjobb hiányzót, mert mire meglesz a többire a dust, addigra eltűnhet a deck, és akkor csak kidobtad a dustot az ablakon.
Érdemes figyelembe venni, hogy minden év első kiegészítőjével kiveszik a Standarból a két évvel korábban megjelent lapokat, legközelebb 2018 tavaszán ki fog esni WotOG, OniK és MSoG, így ezekből akkor craftolj csak, ha nem gond, hogy már csak pár hónapig tudod őket itt használni.
Azt is érdemes észben tartani, hogy olyan kiegből amiből még nyitsz pakkokat, abból nem éri meg betörni semmit, mert nagyobb eséllyel nyitsz olyan legendet így, ami nincs meg.
Classic kártyát nem igazán éri meg törni már a fentiek miatt sem, de további érv mellette, hogy ezek a lapok sosem fognak kirotálni (max Hall Of Fame-be kerülni, de akkor dust jár majd értük).

Osztályozás
A Legendek osztályozása a következő pontrendszer alapján történik:
5-ös:
-Több class többféle deckjében is szereplő legend.
-Egy class többféle deckjében is szereplő legend. (Főleg az erős class legendek tartoznak bele.)
-Néhány esetben kaphat ilyen osztályzatot olyan lap is, ami csak egy specifikus deckben szerepel, de az a deck nagyon erős, népszerű, és a deck sokkal gyengébb lenne a lap nélkül.
4-es:
-Erős lap, de leginkább csak egy(fajta) deckben szerepel.
-Erős lap, de maga a deck nem Tier 1-es jelenleg.
3-as:
-Meta legend, de kihagyása esetén is működőképes marad a deck.
-Ide kerülnek a tech jellegű lapok is, amik bármikor beférnek a deckekbe, ha épp úgy alakul a meta.
-Olyan lap is kerülhet ide, ami nélkül működésképtelen lenne az adott deck, de a deck maga nem túl erős az aktuális metában.
2-es:
-Tier 3-4 deckben szereplő legend.
-Olyan legend, ami bekerülhet top deckekbe is, de nélküle se lesz (sokkal) rosszabb a deck.
1-es:
-A lap nem szerepel a Top 20 deck egyikében sem.

*-ot kapnak azok a lapok, amik korábban sokkal magasabb osztályzatot kaptak, és erejük miatt a meta változásával várható, hogy később jobb osztályzatra számíthatnak.

Alapvetően minden 4-5-ös lap craftolásra ajánlott, a 3-as megtartható, az 1-2 törhető, ha nincs mellettük csillag, és szükséged van a dustra.
A Blizzard kimondottan több kiegészítőre tervez 1-1 lapot, így amelyik lap most épp gyenge, az néhány hónap múlva akár erőssé is válhat.
Korábban többször is volt már rá példa, hogy egy streamer deckjében szereplő gyengébb lap hirtelen felkapott lett a deck jó win rate-je miatt, aztán ez a népszerűség vagy gyorsan eltűnt (Onyxia), vagy többé-kevésbé megmaradt későbbre is.

Class semleges
1 mana
-Patches the Pirate: 5
-Shifter Zerus: 1

2 mana
-Bloodmage Thalnos: 3*
-Lorewalker Cho: 1
-Millhouse Manastorm: 1
-Nat Pagle: 1
-Nat, the Darkfisher: 1
-Prince Keleseth: 5

3 mana
-Auctionmaster Beardo: 2*
-King Mukla: 1
-Moroes: 1
-Prince Taldaram: 1
-Sergeant Sally: 1
-Tinkmaster Overspark: 1

4 mana
-Arfus: 2
-Barnes: 4
-Genzo the Shark: 1
-Prince Valanar: 2
-Kazakus: 4
-Spiritsinger Umbra: 1
-The Voraxx: 1

5 mana
-Captain Greenskin: 2*
-Elise the Trailblazer: 3*
-Finja, the Flying Star: 4
-Harrison Jones: 1*
-Leeroy Jenkins: 4
-Prince Malchezaar: 1

6 mana
-Aya Blackpaw: 5
-Cairne Bloodhoof: 3*
-Hemet, Jungle Hunter: 1
-Hogger: 1
-Illidan Stormrage: 1
-Madam Goya: 1
-Mukla, Tyrant of the Vale: 1
-The Beast: 1
-The Black Knight: 3
-Wrathion: 1

7 mana
-Baron Geddon: 2*
-Don Han'Cho: 1
-Hogger, Doom of Elwynn: 1
-The Curator: 2*
-Twin Emperor Vek'lor: 1*

8 mana
-Gruul: 1
-Medivh, the Guardian: 4
-The Boogeymonster: 1
-The Lich King: 4

9 mana
-Alexstrasza: 1*
-Malygos: 1*
-Mayor Noggenfogger: 1
-Nozdormu: 1
-Onyxia: 1*
-Ozruk: 1
-Soggoth the Slitherer: 2*
-Ysera: 4

10 mana
-C'Thun: 1*
-Deathwing: 3
-Deathwing, Dragonlord: 3
-N'Zoth, the Corruptor: 3
-Yogg-Saron, Hope's End: 2*
-Y'Shaarj, Rage Unbound: 3

Class legendek
Druid

-Cenarius: 1*
-Fandral Staghelm: 5
-Hadronox: 1
-Jungle Giants: 1
-Kun the Forgotten King: 3
-Malfurion the Pestilent: 5
-Tyrantus: 1

Hunter
-Deathstalker Rexxar: 3
-King Krush: 1
-Knuckles: 1
-Princess Huhuran: 1
-Professor Puricide: 1
-Swamp King Dred: 1
-The Marsh Queen: 1

Mage
-Anomalus: 1
-Archmage Antonidas: 5
-Frost Lich Jaina: 3
-Inkmaster Solia: 1
-Open the Waygate: 3
-Pyros: 3
-Sindragosa: 2

Paladin
-Bolvar, Fireblood: 3
-Ragnaros, Lightlord: 4
-Sunkeeper Tarim: 5
-Tirion Fordring: 5
-The Last Kaleidosaur: 1
-Uther of the Ebon Blade: 4
-Wickerflame Burnbristle: 4

Priest
-Archbishop Benedictus: 2
-Awaken the Makers: 2
-Herald Volazj:1
-Lyra the Sunshard: 4
-Prophet Velen: 3
-Raza the Chained: 4
-Shadowreaper Anduin: 4

Rogue
-Edwin VanCleef: 4
-Lilian Voss: 1
-Shaku, the Collector: 4
-Sherazin, Corpse Flower: 2*
-The Caverns Below: 1*
-Valeera the Hollow: 3
-Xaril, Poisoned Mind: 3

Shaman
-Al'Akir The Windlord: 1*
-Hallazeal the Ascended: 1*
-Kalimos, Primal Lord: 1*
-Moorabi: 1
-Thrall, Deathseer: 4
-Unite the Murlocs: 1
-White Eyes: 2*

Warlock
-Blood-Quenn Lana'thel: 1
-Bloodreaven Gul'dan: 4
-Cho'gall: 1
-Clutchmother Zavas: 1
-Krul the Unshackled: 1
-Lakkari Sacrifice: 1
-Lord Jaraxxus: 3*

Warrior
-Fire Plume's Heart: 2*
-Hobart Grapplehammer: 1*
-Grommash Hellscream: 3*
-King Mosh: 1*
-Malkorok: 1*
-Rotface: 3
-Scourgelord Garrosh: 4