futunk

lényem sűrű kétely
szemem oldott mélység
verem, mely bé lejt
s elnyel a sötétség

illatod szaglám
érintém irhád
akarom, kapnám
leenném szirmát

közelről menekül
távolodva vágyna
tűznél felhevül
hűlve bevárja

közös az indok
saját csak a cél
egyetlent pillog
mással már kacér

hisz nincs bő idő
várja már párja
menekülne a semmiből
de magát sem találja

fagyos lett a meleg
feladta a kályha
szíve bele-remeg
zuhanni ki rántja

ő maga a tettes
társának bús kára
keserű a kedves
sóhaja hűs pára

létem égve éget
szemem tágra zárva
rohanj, míg érzel
értelem határa