Egy hülye európai Marokkóban

Először címlapra szántam az írást, de aztán meggondoltam magam. Ha folytatom a beszámolót, azt mindenképp blogban fogom megtenni, mert sanszos hogy csak pár soros/bekezdéses irományok lesznek. Akkor meg már az eleje is legyen blog.

2013.10.31-11.02

Nem terveztem beszámolót írni az utazásomról, de most mégis úgy döntöttem, hogy de terveztem. Vagyis nem, de mindegy. A sivatagból jelentkezem, mint megfáradt vándor, aki hatalmas élményekkel gazdagodott ezen három nap alatt. Voltak mély pontok, de összességében minden jól alakult. De kezdjük az elején.

Nem nyaralni jöttem, hanem dolgozni. Ennek az oka az is, hogy az elkövetkező fél évet várhatóan itt töltöm – kisebb, nagyobb szünetekkel. Már nyáron szóltak, hogy akció lesz októberben, viszont ezt követően el is csendesült minden. Ezt úgy kell érteni, hogy semmi infó nem volt, hogy mi van a vízummal, mi van az oltásokkal, no és a szállás, utazás? Hónap, hónapot követett, mire nagy nehezen kezdtek körvonalazódni a részletek. Az oltást megkaptam, a vízum még folyamatban – vízum nélkül is lehet itt dolgozni 90 napot egy évben – szállás adott. Itt a repjegy, isten veled!

Kalandom úgy istenesen csütörtökön kezdődött, ferihegyen lisztferencnemzetközi… ferihegyen. Bizonyos gondolatok már itt is nyomasztották gyengéden férfias lelkemet, ugyanis arról még nem volt infó, hogy a célállomáson ki fog kijönni értem a reptérre. Ennek abban rejlett a mindent elsöprő fontossága, hogy a végső célegyenes 100km-re van a reptértől. Oda el is kell jutni valahogy. No mindegy, a helyszín még ferihegy, irány a Check In pult. Bájos hölgy fogad, papírokat tessék, útlevél mi egyéb. Jön a második aggodalomra okot adó dolog: Mivel Casablancától egy másik légitársasággal repültem tovább, ezért az AirFrance onnantól nem biztosított garanciát a csomagok épségéért. Zsírkirály

Ezen két Birodalmi Egórombóló gondolattal terhelten sétáltam magabiztosan a végtelenbe. Első célállomás Párizs. Itt különösebb dolog nem volt, leszámítva hogy 7 órát kellett várnom a járatomig. Viszont rájöttem arra, hogy a francia – nem tudom szebben írni – egy undorító nyelv. Odáig hogy merci meg társai, még csak-csak aranyos, viszont a mindennapi beszédben sokszor kell így orrhangon mondani dolgokat, vagy hogy. Na és ez sokaknak nem megy. Az meg le is törte a nem létező vágyamat, hogy franciát kellene tanulni, mikor egy csini csajszi krákogva kezdett hadoválni, mert neki sem ment az orrhang. Olyan WTF pillanat volt. De mindegy is, irány a gép. Megjegyzem, már itt is kezdtek gyülekezni a ninják, de ez még csak a jéghegy csúcsa volt.

Terveknek megfelelően meg is érkeztem Casablancára. Itt el kellett töltenem egy éjszakát, meg egy fél napot, mert a gépem másnap 15 órakor indult. Beléptem hát Marokkó területére, majd a reptéri hotel felé vettem az irányt. Egy hotel által üzemeltetett buszjárat vitt oda, ami egy 9 személyes kisbuszból állt. Vártunk a buszra 15-en… viszont odaértünk, egy fuvarral!

Miután konstatáltam még aznap este, meg másnap délelőtt is, hogy se email, se telefon, se postagalamb nem jött arról, hogy jön-e egyáltalán valaki a reptérre elém, meg a csomagokkal kapcsolatban is mindenféle fantáziaszülemény a hatalmába kerített, többször is felmerült bennem egy gondolat: „mi a fenét keresek én itt, tök egyedül? Elindultam az ismeretlenbe, minden infó nélkül, mint egy igazi hülye…”. Már-már az angol tudásom felől sem voltam olyan magabiztos mint korábban, mert sokszor csak néztem, mint lufiárus a nyílzáporra, mikor szóltak hozzám valamit. Később szerencsére konstatáltam azt is, hogy nem én nem tudok angolul, hanem ők nem tudnak…

Végül csak felevett a fene a repülőre, ami már maga volt az Afrika. Hasonló stílust kell elképzelni, mint amit a filmekben látunk, hogy mennek a busszal valami trópusi országban, és izeg-mozog mindenki, helyi öltözködési szokásos, meg szóval az a tipikus hangulat. Na ez ugyanilyen volt. Mintha nem is repülőre, hanem valami távolsági buszra szálltam volna fel. Ami a vicc, hogy nem csak az utasok adták ezt az érzetet, hanem úgy az egész repülés. Frankón, mint a buszozás: voltak megállók. Pontosabban csak egy. Leszállt a gép félúton, kiszállt pár utas, beszállt egy másik pár, közben megszögelték a gépet, mert nem akart beindulni, aztán mentünk is tovább. Kajak mintha a BKV valamelyik járatán utaztam volna, csak éppen egy Boeinggel. Ja meg ninják… mindenütt csak ninják. Köszönhetően nekik, megfelelő illatanyagok is társultak a repüléshez. Egyszer testszag, másszor ha az egyik ninja megunta a másik ninja testszagát, akkor ráfújt valami parfümöt. Így harcoltak, mint a star warsban, csak itt parfüm volt és nem lézerpityu.

Végül csak-csak megérkeztünk Laayoune-ba. Maga a reptér is érdekes volt. 3 szoba, kis betonplacc, kifutó és kész is a reptér. Egyik szoba az útlevélé, másik a csomagoké, és végül egy váró. Szerencsére itt minden aggodalmam szertefoszlott, mert a csomagok is megvoltak, meg egy kolléga is ott várt rám a váróban. Elmondta, hogy mivel már elmúlt 18:30, nem megyünk egyenest a célállomásra, hanem az éjszakát Laayoune-ban fogjuk tölteni egy hotelben. Röviden az ok annyi, hogy este veszélyesek az utak. Hosszabban meg annyi, hogy veszélyesek, ugyanis a helyiek elég sajátos módon közlekednek. Nuku lámpa, út közepe. Átlagosan havi 4-10 ember hal meg azon az útszakaszon, ahol végig kéne mennünk.

Kilátás a szálló ablakán - Laayoune

A hotel jó volt, megnyugodtam, minden kikerekedett a végére. Másnap – ma - el is indultunk, meg is érkeztünk Tarfayára, be is mutatták a terepet. Megvolt az első autómentésem is. Egyik kolléga gondolta, hogy a Dusterrel felmegy a homokdűnére, mert hogy onnan milyen jó a kilátás… aha… 3 méter után a kocsi alvázon volt. Megyünk az úton, egyszer csak oldalt ott egy ismerős kocsi a homokban, és valaki homokvárat épít köré. Volt nálunk kötél, kihúztuk hát.

Kilátás a szálló ablakán II. - Tarfaya

Ami itt nagy kincs, a kaja és a víz. Nehéz szerezni megbízható kaját, meg vizet. Innen 100 kilométerre van normálisabbnak mondható bolt, onnan megy a beszerzés. Egyébként meg barter. Ma kicsit megcsappant a vízkészletem, de viszont volt szalonnám. Dán kollégával cseréltünk is. Így lett plusz két palack vizem, neki meg egy kis szalonnája. Teljesen jó biznisz volt.

Hello

Nem tudom, hogy folytatom-e a beszámolót, majd meglátom. Annyi biztos, hogy ez a három nap elég intenzív volt. Viszont a megpróbáltatások ellenére, egy hatalmas kalandnak tartom az egészet.

Ja és homok eladó. Cipőnyi adagokban kapható.

2013.11.03-04