Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok - Frissítve!

írta: huskydog17, 6 éve

Szubjektív elemzés és vélemény következik!

Továbbra is nagyon népszerűek a single player játékok, ezt egyértelműen bizonyítja sok dolog, köztük például a legfrissebb Steam eladási toplista, ahol több egyjátékos módra kihegyezett játék is a top10-be jutott.


2018.10.28.

A kép többet mond ezer szónál, de kicsit talán meglepő látni, hogy az immár 2,5 éves Rise of the Tomb Raider vezeti a toplistát, ezzel a legkeresettebb játék lett a Steam áruházban, ha csak kis időre is. Közvetlen alatta láthatjuk a legújabb AC epizódot, aminek talán az új RPG vonal hozta meg a sikert.

A Kingdome Come Deliverance pedig rögtön két kiadással képviselteti magát a listában, továbbá a 3,5 éves Cities Skylines legújabb DLC-je is befurakodott a top10-be.

A hónapokon át első helyen tanyázó PUBG a 6. helyen tanyázik úgy, hogy egy 2,5 éves single player játék, illetve egy nála kétszer drágább single player játék is megveri. Ha megnézzük a játékosbázis folyamatosan zuhanó létszámát, nem túlzás kijelenteni, hogy a PUBG éra leáldozóban van.

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy most 10-ből mindössze 2 olyan játék van a listában, melyek kifejezetten multiplayerre fókuszálnak (PUBG,Rocket League), eddig viszont ez fordítva volt.

Ez a lista már csak azért is érdekes, mert rövidesen kezdődik Steam-en a nagy őszi leárazás, ahol sokszor borulnak a papírformák (mondjuk most is borult), ha már előtte ilyen váratlan dolgok történne vajon mit fog hozni a nagy halloween sale? Kíváncsian várom.

Ugyan pontos eladási adatokat, vagyis számokat nem tudunk, így erre vonatkozó következtetést nem lehet és nem is szabad levonni, de egy biztos: a single player játékokra továbbra is nagy igény van.

Frissítés (2018.10.30):

Elindult Steam-en a Halloween Sale, ahol ismét sok játék kapott kisebb-nagyobb árcsökkentést. Ilyen alkalmakkor szinte mindig borulnak a papírformák, és ez most sincs másképp. A két nappal ezelőtti lista átrendeződött, csakhogy nem biztos, hogy sokan erre számítottak, hiszen a jelenlegi trendi multiplayer játékok még jobban kiszorultak a top 10-es listából, most már csak kizárólag a PUBG maradt bent.


Halloween Sale, 2018.10.30

A CD Projekt RED híres RPG-je ismét nagyot ment, a Witcher 3. epizódja rögtön két kiadással (GOTY, alapjáték) elfoglalta magának az első két helyet, ezzel a legkeresettebb játék lett a kb. 150 millió felhasználót számláló platformon.
Szintén két kiadással képviselteti mgát a Dark Souls 3. része, továbbá megérkdezett a listába a The Forest, No Man's Sky és a Dying Light is.