2008-ban történt, de folytatódott ….

írta: icezozo, 14 éve

Már hetek óta nézelődők, mert szeretnék egy szép nagy televíziót vásárolni, mert ugye új lakásba költöztünk a nyáron, és le szeretném cserélni az összes televíziót LCD TV-re vagy Plazmára.
Csak a 107 cm jöhet szóba.
Egy pénteki napon, pont Budaörsön voltam tárgyalni egy autós cégnél, ami pont a MM mellett van és úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor megnézem a keresett készüléket, hátha itt megtalálom.
A diplomata táskám miatt nem engedtek be az áruházba, mert nagyobb volt, mint 20 x 20 cm!
Először mikor a biztonsági őr szólt, tovább mentem (volna) mert nem gondoltam, hogy nekem szólt.
Meglepetésemre közölte, hogy hagyjam kint a táskámat a kinti értékmegőrzőben, mert nem vihetem be az áruházba.
De mondtam neki, hogy a táskámban lévő szerződéseket, bélyegzőket stb. nem teszem be egy üveg kalitkába, amit a kutya se őriz!
Pár perc veszekedés után, annyit elértem, hogy igaz beenged a táskával de, kifelé átnézi és megmotoznak!
Hát nekem se kellett több!
Mélységes felháborodásomban
szinte üvöltöttem, hogy milyen jogon mer engem tolvajnak nézni, hisz még be sem tettem a lábam a MM üzletébe.
Azonnal a felettesét követeltem, mert nem tudom elképzelni, hogy mozgásomban, szabadságomban korlátozzanak és megalázzanak!
Mert a szlogen „Mert Hülye azért nem vagyok”, ehelyett ez lenne a szlogen „Mert tolvaj azért vagyok, mert nagyobb a táskám, mint 20x20 cm”!
Mint kiderült, nekik mindent lehet!
Fel vagyok háborodva, és jogorvoslatot követelek ( mert azért beszéltem egy jogásszal) ,hogy milyen alapon néz engem, vagy csak feltételez egy multicég ( mert 20 x 20 nagyobb táskával mentem volna vásárolni) hogy az árút zsebre vagy táskába teszem!

Inkább örülne, hogy náluk szeretném elkölteni a pénzemet!
Ezzel a viselkedéssel elérte, hogy soha nem teszem be a lábamat olyan üzletbe ahol a vásárlókkal szemben előítélet, van!
Ez Magyarország 2008-ban!

Zárógondolat!

Azért nem kevés pénzt hagytam volna ott de, inkább megyek a konkurenciához ahol be engednek táskával sőt (megkérdeztem a biztonsági őrt) hátizsákkal is!

Persze most 2010-et írunk, de a helyzet máig nem változott.

A Válságból kiindulna én kis naiv azt hittem, hogy a vásárló az első és a multi cégeknek is
Minden fillér számít, de nem.

Ezek után hova tovább?
Mit hoz a jövő?