"...eredménytelen, mégis érdekes..."

Van egy kis szabadidőm. Kiírom magamból, ami már mögöttem van. Mint eddig, most is egy eredménytelen, mégis érdekes hetet tudhatok magam mögött.

Melóhely keresés van folyamatban, immár szeptember óta. Újév óta már jó haverommal és egyben sorstársammal Spannal (nemes egyszerűséggel), aki papírformailag szintén biztonsági őr. Neki velem szemben viszont sokkal nagyobb szüksége volna egy bejelentett munkára nyomós ok miatt (nem részletezném). Én két szakképesítő bizonyítvánnyal rendelkezem: vagyok irodai asszisztens és az említett bakter bizonyítvány. Megkérek mindenkit, hogy ne kérdezze, miért pont ezt a két lehetetlen szakmát sajátítottam el és, hogy Spannak milyen végzettsége van ezen kívül. Erről pont nem akarok beszélni és szerintem ő sem örülne.

Az egész álláskeresési folyamat nem áll másból, mint a jól bejáratott procedúrából:
1. Újságok, hirdetőoldalak, Fb-oldalak, Vagyonőr-Kamara (továbbiakban A Kamara) weboldalának folytonos böngészése és ismerősök kérdezgetése,
2. Valagnyi e-mail elküldése fényképes önéletrajzzal, telefonszámok betárazása és 10-20 alkalommal sorbatárcsázni, amíg nem foglalt valamelyik,
3. Ahol csak telefonszám van, ott első felvetésem: "Pályakezdő vagyok". Erre a válasz az esetek 90%-ában : "Tapasztalat szükséges." - 'telefon kinyom'. Továbbiakban a következő bekezdésben...
4. Nyakunkba vesszük a várost egy héten többször is és személyesen keresünk fel címeket.
(5. Van, ahol a hirdetésben csak hasonló szöveg áll: "X placcra jöjjenek a munkavállalók Y órára pofavizitre." - Se telefonszám, se e-mail cím, de minden követ megmozgatunk és útrakelünk.)
(6.Munkát mindig úgy keresek, hogy közben kalkulálom az utazási időt és úgy választok, hogy az odaút tömegközlekedéssel lehetőleg ne haladja meg a 2 órát, valamint lehetőleg legyen éjszakai járat is a közelben.)

Tehát: Több pályakezdő ismerősöm botlik bele ebbe, hogy tapasztalat szükségeltetne egy munka betöltésére. A kérés jogos: "Honnét a gyászból szerezzünk tapasztalatot, ha nem engedik, hogy szerezzünk tapasztalatot?"

Gyakran jóformán semmit sem tudunk a munkáról, csak ha alkalmunk van találkozni valami vezető-féleséggel.Az előző napokon, ha a telefonbeszélgetések eredménnnyel kecsegtetnek, van kb. reggel 8-tól délután 2-4 óráig időpontunk általában 4 céghez. Reggel alaposan megborotválkozom, fésülködöm, húzok egy frissen vasalt fehér inget, sötétebb színű nadrágot; és szintén sötét, ám kényelmes túrabakancsot. Minden kis részletre odafigyelek, hogy próbáljak szimpatikus lenni a munkáltató szemében. És ha már így betáblázódtunk, akkor találkozunk a csömöri HÉV-megállóban Spannal, leláncolom a kerékpáromat és indulunk a 7 órási járattal be az Örs Vezér térre. Onnan pedig ahova kell mennünk. Az önéletrajzokat leadva, mindig ugyanaz hangzik el az intéző felől: "Mindenképpen értesítünk majd, ha lesz valami, akár hónapok múlva is." - Amire még nem volt példa eddig.

Ezen a héten mindketten bekeményítettünk. A hétfői és a szerdai nap kivételével minden reggel elindultunk keresni. (Tudniillik, hétfőn és szerdán esti gimibe járok délután 15 órára. Készülni is kell rá valamikor a hétvégeken kívül.) De ezen a héten nem voltam bent a suliban egyáltalán. Nem járt az agyam ott semennyire. Képtelen lettem volna rákoncentrálni akár egy csöppet is. Van egy olyan sejtésem és érzésem, hogy ezen a héten biztos megtettünk közel egy 100 km-es távot gyalog. Ma délutánra a lábaink már "betonból" voltak, mire haza értünk és kínszenvedés volt minden egyes lépés még a kényelmes túrabakancs ellenére is.

Sokat kell gyalogolnunk. Bérlet híján a metróvonalakat kihagyjuk és minden más tömegközlekedési eszközzel haladunk keresztbe-kasul a város egyik pontjából átellenesen a másikba. Nem beszélve a ház szám keresésekről. A térkép gyakran nem a korrekt számozást mutatja, így sikerül a céltól akár 10-20 perc gyalogútra leszállni a buszról. Tehát, ha egy kies területen keresgélünk, akár 20 perc is eltelhet két buszjárat között, minket pedig időre szoktak odakérni, az idő természetesen sürget és nem várunk 20 percet a következő járatig...gyaloglunk. Máskor a buszok, vagy villamosok nem úgy visznek oda, hogy megérje felszállni. Keresztbe mennek a dugókon, stb., mi meg nyílegyenesen elgyaloglunk A pontból B-be.

Amikor megérkezünk valahova, jelen esetben hipermarketekbe, plázákba, akkor mi az alkalmazott biztonsági őröktől szoktunk útbaigazítást kérni. Ketten kettéválunk és mindketten megkérdezünk legalább egy-egy, de inkább két-két őrt. Nem véletlenül. A legtöbbjük kifejezetten közönséges módon szokott minket elhajtani, ilyen indokokkal, hogy "Itt nem keresnek, nem kerestek, nem is fognak keresni!", vagy "Hiába próbálkoznál, Te biztosan nem lennél alkalmas a feladatra." - Ezen második általános kijelentést arra szokták mondani, hogy mi nyilvánvalóan nem vagyunk kétajtós szekrények alkatilag (attól a kiállásunk megvan és "nem esünk szét" a lazaságba, valamint tartjuk a határozott hangnemet). A kettő, vagy négy megkérdezett őrből legalább egy mindig akad, aki készségesen útbaigazít és megmondja, hogy merre találjuk a biztonsági szolgálatot.

Kiemelek pár dolgot. Tegnap az első helyre, ahova mentünk, már kígyózó sor fogadott minket az iroda előtt. 5 perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztünk, de már olyan 20 ember ácsingózott az iroda előtt. Elkönyveltük magunkban, hogy késtünk és ezentúl kb. legalább negyed órával igyekszünk majd mindenhova megérkezni a megbeszélthez képest. 50 perc után már majdnem sorra kerültünk (talán 6-an állhattak előttünk, amikor ránéztem az órámra és említettem Spannak, hogy minket ma még két helyre várnak és nem fogunk odaérni, ha most bemegyünk. A másodikról nem mondok semmit, ellenben a harmadikra egy külön bekezdést szánok.

Nos. A helyi Off Topicban is meséltem ezt 2 napja. A Kamara megosztott egy hirdetést a Fb-oldalán, hogy "pályakezdő, startkártyával rendelkező biztonsági őröket keresnek budapestre; kapcsolattartó: xy; telsz.; Pályakezdő és Diplomás Álláskeresők Közvetítő Irodája" Felhívtam a számot, de se a kapcsolattartóval nem tudtam beszélni, se a munkáról nem tudtam meg többet. Csupán egy robot beszélt végig és sorolta milyen gombokat kell megnyomni, ilyen-olyan információkhoz. Elhatároztam, hogy elmegyünk ebbe az irodába és már regisztrálunk is, ha ott vagyunk. Nem találtam meg a weboldalukat, ha az intézmény nevét írtam be a Google-be. Csak cégjegyzékeket telefonszámmal és nyitvatartási időkkel. Furcsálltam, de...mindegy. Ott közölték velünk, hogy ez a részlege a Nemzeti Foglalkoztatási Intézetnek már újév óta nem él és a helyi illetékes munkaügyi hivatal tudna foglalkozni velünk. Nem tudnak segíteni semmiben. "Köszönjük, viszlát!"

1. Csömöriek révén nekünk a gödöllői hivatal az illetékes.
2. Nem fogunk odamenni. Ott minden reggel kígyózó, többszáz méteres sorok állnak, amik kb. 4 óra alatt szoktak lemenni és szinte senkinek sem tudnak ajánlani semmit, csak fenntartják a regisztrált munkakeresői státuszt, aminek nem ismerem egyetlen hasznát sem. Felejtős!

Visszatérek a végzettségeimhez. Én ebből kifolyólag nem csak biztonsági őrként, hanem asszisztensként is keresek. (Azon kívül még ilyeneket szoktam, hogy árufeltöltő, kútkezelő, hirtelen több nem jut eszembe.) Asszisztensként az elmúlt 4 hónapban csak 2 helyre hívtak be, de érettségi hiányában semmit sem tudtak ígérni. Nem is lett semmi. A másik céget pedig messze elkerültem a pofavizit után. Utánajártam és kiderült, hogy nagy csalók és fizetni sem akaródzanak az alkalmazottaknak. Nem nevezném meg a céget, de nagy nevűnek mondanám és a mai napig folyamatosan hirdetnek az nagyobb álláskereső oldalakon. A szórólapozás pedig számomra kizárt dolog, mert általában ilyen havi 40 rugókat ajánlanak azért, hogy 2 naponta kiosszak 20 kg-nyi papírt hatalmas körzetekben, ráadásul nekem szükségem van rá, hogy bejelentett munkahelyem legyen.

A helyzetről ennyit voltam hajlandó írni. És most jöjjenek az érdekes dolgok!

- Voltunk talán múlt hónapban az egyik hipermarketben, ahol az biztonsági szolgálaton az intéző első kérdése egyből ez volt: "Ti elmúltatok már 18 évesek?" - Itt egy pár percig kuss volt és kerek szemekkel bámulás. "A 21-diket tapossuk!" ("Anyám borogass!") - Hát ez hol szerezte a vagyonőr-igazolványát? 18 év alatt nem lehet vizsgát tenni. Feltételezhetné, hogy nem két kisdiák akar bakterkodni. Vagy mégis? Minden esetre az adategyeztetés után, miután kijöttünk szakadtunk ezen egy jóízűt.

- A városban is szoktak érdekes dolgok megesni velünk. Furcsábbnál furcsább emberekkel találkozunk. Itt volt egy asszony a villamoson, aki például szerencsét akart nekünk eladni. Mondjuk azt, hogy nem volt rá pénzünk...nem mintha akartunk volna szerencsét vásárolni.
- Vagy a buszon egy szemben ülő beszámítatatlannak tűnő ipse, aki olyan pszichopata tekintettel tekint körbe minden irányba, hogy nem mersz még véletlenül sem szemkontaktusba lépni vele. Mintha minden pillanatban el akarna kezdeni mészárolni és fogalmunk sincs róla, hogy valójában mire képes. Na jó, ez nem olyan humoros.
- A szipogós nagyi esete, aki leül mellénk a buszon és olyan intenzitással szívja vissza a taknyát, mint egy 1,5 kW-os porszívó, mindezt 20 percen keresztül, egészen a végállomásig, negyed perces intervallumokban. Nem volt pofám adni neki egy zsebkendőt. Ráadásul olyan hülye majomfejet vágott közben, hogy bár idegesített a végletekig, a végállomáson leszállva megint csak olyat szakadtunk rajta, hogy talán mindenki komplett idiótának nézett.
- A mai pedig feltette az i-re a pontot. Nyírpalota utcai buszállomáson az egyik padon ül egy látszólag átlagos emberke. Mikor elhaladunk mellette, felvesz egy olyan beállást, mintha egy gépfegyvert tartana a kezében és éppen a fejünkre céloz vele. Először meglepődtünk, mert nem tudtuk hirtelen mire vélni a dolgot. Utána a buszra felszállva jó, hogy nem a padlón fetrengtünk a röhögéstől. Később elsétált a busz mellett a forma és így jött a következő löket: pólója hátuljára írva egy "LOSZAR Club" felirat. Ilyen a világon nincs, esküszöm. Ilyen alakok hogy létezhetnek? Görcsöltünk már a viháncolástól.

A nap végeztével Span átjön hozzám és böngésszük a világhálót tovább. Küldünk még önéletrajzokat, írunk telefonszámokat, amiket másnap hívunk. Ezután jön az humor keresése és a közösségi oldalak, e-mail fiókok, Prohardver! lapcsalád látogatása, stb. Kikapcsolódunk és felejtünk.

Nos, hát így telnek hétköznapjaink, nekem immár szeptember óta. Ennél még sokkal több érdekes és furábbnál furább dolog esett már meg velem-velünk, de az egy lexikont megtöltene.

Peti