Megerőszakoltak!

Ez alapvetően egy szakmai portál. Csalódni lesz kénytelen, aki a cím alapján valami zaftosabb témára számított.

Lassan vége a tanévnek, vele együtt a digitális távoktatásnak is. Erről lesz most szó. Nem fogom boncolgatni az állami fenntartású intézményekben kötelező Kréta rendszert és használhatóságát – igazából ezt az IT café újságíróinak kellene megtennie, mint az ország többségét érintő informatikai problémahalmazzal, és feltenni kérdéseket az illetékeseknek, valamint a fejlesztőknek. Nem is arról írok, hogy a tanulók nagy részének nem áll rendelkezésére a távoktatáshoz szükséges technikai háttér (okos eszköz, internetkapcsolat, informatikai tudás), ezzel foglalkozott eleget az országos nemkormány-média.

Az már valamivel izgalmasabb kérdés, hogy sok milliárdnyi EU-s pénzt költött el a kormány az elmúlt években digitális tananyagok fejlesztésére címkézve. Ki látta ezeket? Hol vannak ezek? Miért nem kapták elő őket, hogy a központi egyentankönyvek helyett ezekből legyen a központi egyentávoktatás? Miért a tanároknak kellett saját eszközökkel, saját idejükben előállítani oktató anyagokat (amikért aztán lehet cikizni, vagy büntetni és megszégyeníteni őket)? Nomindegy, ez is a komoly újságírók dolga lett volna, bár néhány milliárd ellopásának manapság már tényleg nincs akkora hírértéke.

Én tehát megmaradnék a szigorúan szubjektív, családi élményeimnél. Hogy a járványhelyzet miatti egyéb korlátozások mellett milyen egyéb dolgokba, helyzetekbe kényszerített bele a távoktatás. Sok a gyerek a családunkban, kb. mindegyik másik iskolába jár. Minden, amiről írok, első kézből érkező élmény.

Először is, nem akarom, hogy a gyerekem emberek helyett képernyő előtt üljön egész nap. Nálunk otthon nincsen waldorfos-amish technikagyűlölet. (Nehéz is lenne egy szoftvermérnöknél. ) A kölkök kiválóan tudják használni a digitális eszközöket, azonban eddig megvoltak az egészséges korlátok, amiken most úthengerrel ment át a rendszer. Ha sokkal könnyebb is lenne őket képernyős bébisintérre kapcsolni, mi szeretnénk, ha lenne offline életük is. Gyerekek. Bringázzanak, mászkáljanak, barkácsoljanak/rajzolgassanak, társasjátékozzanak, beszélgessenek! Is.

Aztán nem akarom, hogy a (pénzkereső) munkám helyett nekem kelljen alsósok mellett ülnöm 8-tól 2-ig, mert egyedül nem képesek boldogulni a feladatokkal. Napi 2-3 A/4-es lap puszta végigolvasása is eltart nekik egy csomó ideig, hát még a feladatok értelmezése. Egy kicsi még a saját idejét sem tudja beosztani, vagy megtervezni a tennivalóit. Az eltöltött időn túl nem is értek a tanításhoz. Ha olyan lenne a személyiségem, tanítónak mentem volna. De nem vagyok olyan.

Azt sem akarom, hogy a (pénzkereső) munkám helyett nekem kelljen elmagyarázni a tananyagot a nagyobbaknak. A legdurvább az volt, amikor a nap folyamán először este 10-kor (!) volt olyan egybefüggő 15 percem, hogy a munkámmal tudjak foglalkozni „apaaa, apaaa!” vagy „anyaaa, anyaaa!” nélkül. Intellektuális munkánál ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aznap egy sor kódot sem tudtam írni. Persze, a gyerekem, megteszem neki a tanára helyett. Csak aztán miből lesz a GDP és a befizetett adó a közszféra, az egészségügy és a nyugdíjasok eltartására?

Nem akarom, hogy arra szocializálják a gyerekeket, hogy a feladatok elvégzése helyett az osztálycsoportból töltsék le a megoldásokat, vagy hogy online dolgozat közben is chaten szétosszák a feladatokat és bediktálják egymásnak a válaszokat. Persze, nem az iskolának hanem az életnek tanulunk. Meg hogy milyen jó társas készségeket sajátítottak így el. De az legyen az alapvetés, hogy nem kell dolgozni, hanem majd valamelyik stréber úgyis megcsinálja, és az ő munkáját lehet sajátként eladni? Vagy ha mindenki így csinálhatja, az én gyerekem legyen az egyetlen lúzer, aki nem ezt teszi?

Továbbá eddig arra voltak nevelve a gyerekek, hogy ne töltsenek fel magukról videókat. Ezt most telibe fosta a távoktatás, amikor ez a viselkedés lett a kötelező. Aztán a kötelezően az osztálycsoportba, nyilvánosan feltöltött versmondásokon röhögik ki egymást, és készítenek „paródiát” a lúzerekről.

Ja, azt kifelejtettem, hogy nem normális, ha a feladatok letöltése, kiadott videók megnézése, a feladatok elvégzése, elkészítése, feltöltése a 45 perces tanóra 2-3-szorosát veszi igénybe. Többek között a család idejéből. Inkább szűnjenek meg az olyan töltelék tárgyak, mint az erkölcstan, dráma és tánc, média stb., amiknek a rendes tanrendben sincs semmi értelme a gyerek túlterhelésén kívül.

Ha már itt tartunk, az egyik kihívásokkal küszködő távoktatandó tantárgy a mindennapos testnevelés. Az egyik véglet napi 45 perc testmozgás felvétele és elküldése (approved by Pedo Bear). Máshol pedig semmi kötelező testmozgás, hanem YouTube videók magyar olimpikonokról napi 45 percben, majd egy A4-es esszé megírása valami sporttörténeti témáról. Ének és rajz szintén: mennyire fair dolog egy készségtárgyból művészettörténeti lexikális beadandókat kérni?

Azért a papír alapú bekérésnek annyi előnye vitathatatlanul megvan, hogy legalább lemásolni a saját kezével kénytelen a büdös kölök, és legalább annyi ragad rá. Meg az is, hogy saját maga oszthatja be a napirendjét, és nem okvetlenül 9:00-tól 9:45 között kell a gép előtt ülnie (amikor esetleg a testvéreinek is kellene ugyanezt tennie, mert nyilván annyi számítógép van otthon, mint ahány gyerek, plusz a felnőttek). Azt az ötletet is díjaztam, amikor a fizika tanár ugyanazt a feladatot adta fel mindenkinek – csak más számokkal. Szinte mindenkinek karó, és még a másolás forrása is egyértelmű volt.

A másik oldalon meg ott van, amikor a dolgozatra a Canvasen ugyan csak a megadott időablak áll rendelkezésre, viszont a „csatolmányok” könyvtára folyamatosan elérhető – benne a következő napi dolgozattal. A haveri körben nagy volt az örömködés. Egészen addig, amíg egyszer az egyik hülye a dolgozat kezdete után 1 perccel nem küldte be a kidolgozott feladatokat.

Levezetésnek már csak a Zoom meetingek maradnak (az ezernyi sebből vérző biztonsági dolgaival), benne kattingatás az átküldött linkekre – amikkel eddig az volt az útmutatás, hogy ne tegyék, még az ismerőstől érkező üzenetekben sem. Az én hajam meg égnek áll, megőszül, kihullik; tetszőleges sorrendben. Nem a tanárokat hibáztatom, elvégre ők nem informatikusok. Oktatást, központi útmutatást nem kaptak, még a legalapvetőbb infobiztonsági kérdésekben sem.

Vajon mi lesz most ezután? Mennyi energiába fog kerülni, mire visszaigazítom a gyerekeim az eddig megszokott online etikettre, itthon hallott biztonsági megfontolásokra? Mennyi konfliktussal fog itthon járni, hogy ezentúl nincs 0/24-ben WiFi? Nekem kell majd lehoznom őket a szerről, amit a közoktatás ész nélkül tolt beléjük.