Hogyan veszítsd el majdnem a drága kopteredet

írta: kimista, 8 éve

ma is tanultam valamit. két dolgot is.

egy: ne próbálgasd a drága géped hatótávját.
kettő: ha leszálltál, azonnal állítsd meg a motorokat.

Hazajöttem melóból, gondoltam kicsit repülök kint. kipróbálom a hatótávot.

0:38-nál kezdődik a repülés, manuál mód.
0:50 - gps hold bekapcsolása, emelkedés lassan

szépen repül felfelé, gps hold módban nyugisan egy helyben emelkedik. 2:18 egyszer csak mint a veszett, elkezd repülni a pics@ba. hát megfagyott bennem az ütő. (felszálláskor gps lock volt, szóval tudnia kellett volna hol vagyok)
hoznám vissza, semmi, repül tovább. rakom manuálba, semmi, nem reagál. na mondom fasza. közben persze repül elfelé mint a veszett, 10 emeletesek között már alig láttam. futok én is utána (kutyám meg énutánam, tudná hogy nem játékból futkározok)
távot lenyomom, hogy tuti menjen a rth mód, de semmi. felkapcsolom, párosítom a géppel, hátha hatóváton van még valahogy (itt jegyezném meg, hogy krvaanyjat annak, aki kitalálta azt, hogy jobbra LE gombbal lehessen aktiválni a motorokat, azaz ha sikerül akkor azonnal álljanak meg)
na mindegy, sikerült párosítani, motorokat is oldani, persze motorok azonnal megálltak 3:35 szerencsére gázt adva még éppenhogy sikerült szintbe rántani. rth-ban hozom vissza, nagggggyon lassan jön, irányítani persze nem tudom rth-ban.. gondolva h már a gps-t sem tudja, újra kikapcsolom a távot, és újra bindelek, unlockolok.. mégegy majdnem esés: 3:35 .. na mindegy, végül sikerült közelebb hozni, landolásra felkészülni! rakom gps holdba (sokkal szebben leszáll) szépen le is száll, persze ebben a módban a motor nem áll le azonnal.
drón feldől, forgó propellerek darálódnak a betonon, gyorsan manuálba, motorok le. Drón megmentve! :R első két propeller kuka, szóval most egy ideig nem repülök.

egyébként megfejtettem az esetet videó megnézése után.
elején ugye szépen emelkedett. 1:57-től a videón látszik, hogy durván be van már döntve, hogy tartani tudja a gps pozíciót. gondolom remek szél lehetett fent. aztán olyan magasra ment, h hatótáv kiesett, rth bekapcs.
persze szél azonnal viszi, rthban annyira nem dől be a gép.. szóval ezért kezdett el elrepülni.
közben persze ereszkedett, így visszajött hatótávba (a földön meg én futottam utána szóval közelítettünk :D ) aztán végül meglett.
szép kis sztori, konkrétan remegtem a végéig :D 100.000 ftod repül elfelé nem kellemes

igazából nem bánom h ez történt, ez rávilágított arra, hogy
1. meg kell venni azt a kurva erősítőt, mégha 25 dolcsiba is kerül az a kis fos
2. ha meglesz az fpv a gimbalos yi-re, kell mellé analóg kamera is, hogy lássam mennyire dönti be a szél a gépet, mert a gimbal ugye kiegyensúlyoz.
a ezzel az a gond, h jelenleg nincs szabad csatorna a gyári távon.
Viszont!
a két potméter közül csak az egyiket használom.
lehet annak a jelét valahogy erre a switchre kötni?