Tényleg le kell nyelnie az embernek az önbecsülését?

A bejegyzésben helyenként cenzúrázatlan tartalom fog közlésre kerülni, akinek a káromkodások sértik az értékrendjüket, ugorják át a bejegyzést. Köszönöm.

Immáron öt éve dolgozom a vendéglátásban, büszke voltam arra, hogy ezen időszak alatt nem volt kasszahiányom (elszámítva egy esettől, kiapróztak euróban, amikor csak papírpénzt lehetett volna elfogadni, 680Ft-nyi érme még mindig megvan), nem volt rám vendégpanasz, és nem csináltam semmilyen anyagi vagy elemi kárt. Mindenkit úgy szolgáltam ki, ahogy azt én is elvártam volna, kollégák meg is jegyezték az elején viccesen, hogy minek magázom le még a 25 éves nőt is.

Ez a nyár nem vonul be a legjobbak közé. Egy hónapja volt egy komolyabb munkahelyi balesetem, aminek fejsérülés és két hét kényszerpihenő lett az eredménye, a felépülés ideje alatt pedig fájdalmasan ismerkedtem meg egy kézi ütvefúróval, amit a jobb kezem kb. összes ízülete megsínylett. Egy hétig egy pohár vizet nem bírtam megemelni, de a telefonálás is átment egy negyedmilliós játszmába. Mivel diák vagyok, így papíron se betegszabadság, se táppénz, így muszáj voltam dolgozni. A munkahelyi baleset terén, mivel önhibámon kívül történt, a Managerek és az étteremvezetők is jól tudták, hogy ha széttárják a kezüket, hogy "bocs, diák vagy", akkor én is széttártam volna a kezem, megköszönve a lehetőséget, hogy itt dolgozhattam - ennek eredményeképp a központban pár papírt megmozgatva, jegyzőkönyvek sorait felvéve, kicsit simliskedve, de megkaptam 9 nap bért 100%-os táppénzben. Legalább jobban alhattam.

De a kezem nem gyógyult meg időben és ezt már sehogy sem tudtam volna lepapírozni, így dolgoznom kellett. Megtörtént öt év után az első balesetem, ami elviekben anyagi kárt okozott egy vendégnek. Arrébb akartam tenni egy tálcát, amin csak egy pohár kóla volt, de épp akkor nyilalt be a fájdalom a kezembe és "eldobtam": a pohár felborult és a vendég H&M-es szatyrára. Az úr viszonylag kultúrált volt, hívtam a managert, akivel megbeszélték a továbbiakat. Elvileg csak egy sál lett kólafoltos, nagyobb következménye nem volt. A névjegykártyáját ott hagyta, a Forbes Hungary főszerkesztőjének ("Head of Publishment") a szatyrára folyt rá egy kevés a nedűből.

Eltelt egy hét, elkezdődött a tanév, iskola után be is tértem dolgozni. Nem volt vészes a nap, jó kedvemben is voltam, a vendégek visszajelzései alapján ők is meg voltak elégedve (90%-os a kinti monitor alapján). De aztán jött az eddigi "karrierem" mélypontja. Beállt a sorba -elkezdett körözni jobbra-balra- a következő "vendég", majd elkiáltotta magát, hogy "ez nektek gyors kiszolgálás, tíz percet kell várni egy kibaszott rendelés leadására?!"

Rólam tudniillik, hogy egy béketűrő, elsődlegesen konfliktuskerülő ember vagyok, haragtartásra képtelen. Nem vagyok agresszív, de aki mást állít, azt szájbarúgom. Elég egyszerű értékrendem van, de kompromisszumot nem tudok vonni ezen a téren. Ilyenekből áll:
- a tisztelet nem jár, hanem ki kell érdemelni, de a kölcsönös tiszteletadás az emberi kommunikáció alapja
- nem vagyok szent, szoktam káromkodni, de nem ok nélkül, nem használok feleslegesen kötőszavakat
- nem fél be az én világnézetembe, ha: valaki hátba támad / nőre kezet emel / beviszi a politikát oda, ahova nem kéne

Nos, a tisztelt úriembernek sikerült mindhárom pontot átlépnie. A konstruktív eszmecsere így folytatódott. Apám úgy nevelt, hogy egyik fülemen be, a másikon meg ki, csak sajnos ezt picit felülírja a kialakult értékrendem.
- "Uram", nem vagyok vak, az előbb állt a sorba, nem tíz perce.
Fact: visszanéztük, negyven másodpercet állt sorba. Ezek után még mondott valamit, ekkor még tettem rá magasról, pláne, hogy láttam elindulni az ellenkező irányba. A mellettem levő újonc kiscsaj ugrott volna a saját kasszájához, hogy felvegye, de eléggé primitív módon intette le, hogy nem fog innen venni semmit sem. Utána mondtam a lánynak egy olyat, akinek láttam az arckifejezésén, hogy összeomlóban van benne valami, hogy "hagyd, úgy sem szolgáltam volna ki az ilyet". Ezt persze meghallotta és visszafordult.
- Mit szólsz be bazdmeg, kitépjelek a kassza mögül?
Ez a mondat vágta el a második védelmi vonalam. Tudvalevő, volt már korábban egy eset, amikor egy kopasz férfiállat a szilikonbabájával mondta ugyan ezt egy 16 éves lánynak, mert elvileg (gyakorlatban is) rosszul adott vissza - második napja volt, előfordul. Próbáltam volna értelmes emberként megközelíteni a helyzetet (a Manager már ott volt mellette számolni a kasszáját), de a kopasz odavágta, hogy "húzz innen öcsi, neked ehhez semmi közöd", mire a ribanca rákontrázott egy "neked ehhez tényleg semmi közöd, ha meg a barátnőd (megj.: nem volt), akkor vidd hátra és dugd meg". Eltaltott két másodpercig, mire az információt feldolgoztam, de már három másik kasszás lány ugrott oda mellém, hogy hátravigyen, mert ők gondolom már látták, hogy leesett az ékszíj. Remegett a kezem az idegtől. Visszatérve a legutóbbi szituációhoz, ennyit feleltem:
- Addig éljek, amíg egy magadfajta kitép innen.
Indultam hátra, beszólt valamit (nem emlékszem), gondoltam hívom a managert, de félúton még visszaszólt:
- Hova mész, bazdmeg, hozzád beszélek te kis köcsög.
- Anyádnak szóljál be, bazdmeg.
Nem is kellett szólni a Managernek, meghallotta és kijött magától. Most épp a konyháról jött ki két lány, hogy bevigyenek, hagyjam annyiba az egészet - persze akkor már késő volt, de hallották az egyént, aki elkezdte kamatoztatni szép magyar nyelvünk egyik legjobb tulajdonságát és változatosabbnál változatosabb megjegyzésekkel illetett engem és a közeli hozzátartozóimat. Konyhán meg le is fogtak, hogy ki ne menjek, mert úgy voltam vele, hogy kiviszem olyan helyre, ahol nincs kamera. De az a fél perc is elég volt, hogy belássam: nem éri meg. Továbbá mindenképp hagynom kellene, hogy ő üssön előbb, hogy a többi jogos önvédelem legyen, de én tapasztalatból tudom, hogy az első bevitt ütés dönti el a végkimenetelt legtöbbször.
Megtudtam, hogy homoszexuális, értelmi fogyatékos, rasszista (igen, elvileg kisebbségi volt, én nem figyeltem: nyár van, nyaralhatott is volna vagy szolizik, érdekel is engem) és kábítószer fogyasztó vagyok, valamint anyám feltehetőleg nem épp a legszentebb életet élte mondjuk az utcán. Panaszkönyvbe nem írt be, pedig a Manager elé rakta (lehet nem tudott írni): ellenben kérdezte, hogy hol lehet hátramenni vagy menjek én ki, meg rúgjanak ki de azonnal.

Én eldöntöttem, hogy az önbecsülésemből soha nem fogok engedni. És igen, ha épp olvassa az illető (kétlem): anyád!

Hát igen, egy hónap alatt mindenből kijutott, amiből nem kellett volna.