Tényleg minden hülyét felvesznek egyetemre

Gondolom sokan láttatok már olyan videókat, ahol a stáb fiatalokat (egyetemistákat) interjúvolt meg olyan egyszerű kérdésekkel, mint hogy mekkora a hálózati feszültség Magyarországon vagy hogy melyik tengerrel határos Csehország. Ilyenkor én is azt gondoltam, hogy ha ezek bejutottak egyetemre, akkor nekem is sikerülni fog. Részben tévedtem...

Emlékszem, hogy mennyire lazán vettem az idei érettségit. Úgy voltam vele, hogy becélzok egy laza 400-as ponthatárt, az csak elég a kiszemelt szakokra. Az írásbelik viszonylag jóra sikerültek és még hátra is dőltem, hogy az emelt tárgy 50 pontjával meg egy B2-es nyelvvizsgával meg is lesz a kitűzött cél. Hátradőltem, hogy minden terv szerint halad, a szóbeliig hátralévő egy hónapban konkrétan semmit sem csináltam a törifakton kapott szakszavak "magyarra" fordításán. Hát meg is lett ennek az eredménye...

Infót kivéve minden tárgy szóbelijén sikerült azokat a tételeket kihúznom, amelyekről közel lósz*rt se tudtam és naponta ötször imádkoztam Tokió felé fordulva, hogy kegyelmezzen az ég. Különösen az emelt töri cseszett fel a legjobban, mert ez volt az egyetlen tárgy, amire tényleg készültem és elég gáz volt, hogy nemhogy nem tudtam beszélni arról, hogy mi a bánatot műveltek egymással a drága politikusaink a dualizmus alatt, de arra sem emlékeztem, hogy ezt melyik tankkönyvben és hol kellene keresni (persze nyílván a 3-os tankkönyvben a dualizmushoz kapcsolódó fejezeteknél). Egy szóval hülye voltam, amiért ennyire lazán vettem a dolgokat. Közben bánatomban (számítván papíron a pontjaimat) letettem a nyelvvizsgáról, mert felesleges pénzkidobásként tekintettem már rá. Megtörtént amire nem számítottam: nem vettek fel általános eljárás során a kiszemelt szakjaimra, és még csak magasnak se volt mondható a ponthatár.

Ugorjunk az időben előre két hetet, épp a pusztasági GPRS kapcsolat örömei közepette Skype-oltam az egyik ismerősömmel, aki rákérdezett, hogy akarok-e pótfelvételizni. "Van pótfelvételi?!" Da fuq, hogya vérbe ne akarnék - hálózati megpróbáltatásaim közepette meg is csörgettem három egyetem tanulmányi osztályát, megtudtam pár dolgot (milyen szakokra van pótfelvételi, plusz mik voltak a ponthatárok), határidő utolsó napján le is adtam a jelentkezést.

Anyám elől igyekeztem eltitkolni, mert nevelőapámmal együtt ritka tahó módon álltak hozzá, hogy nem sikerült felvételt nyernem... a képükbe akartam törölni, hogy nesztek mégis bejutottam. Anyám egyszer elhintette, hogy jelentkezhettem volna pótfelvételire, de sikeresen lezártam a témát "áh, túl magasak voltak idén a ponthatárok"-kal. 27-én azonban felhív anyám, hogy "jelentkeztél pótfelvételire?", hazudni pedig nem szokásom. Azért igazán várhatott volna egy napot a felismeréssel.

28-án a telefonom folyton nálam volt, hogy halljam, ha megjön az SMS. Óránként ránéztem a Felvire, hátha a ponthatár előbb kint van. Minden beérkező emailre összerezzentem (van rajta hangjelzés), aztán este hatkor csipog a telefon, a Notification Barban pedig a számomra ismeretlen szám mellé annyi idézés fért ki, hogy "Nem hivatalos értesítés". Ijedtemben eldobtam a telefont, az SMS elolvasása után meg csak szimplán kiesett. Nem baj, Nokia, bírja. Felvettek. Ritka alacsony ponthatárral (amit máig nem tudom, hogy hogy számoltak ki, mert mást mondott a Felvi, mást mondott az Eduline és mást számolt a minisztérium is), de felvettek egy olyan szakra, ami eredetileg is érdekelt, de túl ostoba voltam kiadni tavasszal azt a pár ezer pluszt, pedig megspóroltam volna megannyi idegeskedést, csalódást, basztatást meg - így utólag - pénzt.

Hát igen, minden hülyét felvesznek egyetemre - itt van az élő példa