Elromlott a tv.

Nem egy nagy valami, vagy esetleg különös eset, egyszerűen csak beszart.
Bár eddig sem volt szegény már 100%-os (Ha jól emlékszem ismerős a szintézert emlegette, s ezért eléggé egymásba másztak a csatornák. De mivel ebben az esetben a gruppen nem jó, így maradt a videomagnó+scart megoldás.), de vasárnap végleg megadta magát. Gondoltam megint párás lett szerencsétlen, de hiába szárítottam, semmi. Tegnap ismét nekiálltam, ismerős tanácsait megfogadva. Gyönyörű ívet húzott a trafó, úgyhogy bizony ennek annyi. Bár egy tizenpár éves tévétől azért nem hatalmas meglepetés.
Nem is maga a készülék miatt írom ezt a bejegyzést, inkább az emlékek miatt.
De rég is volt, amikor még vitatkoztunk, beszélgettünk az éppen induló kereskedelmi csatornákról, aztán vártuk, hogy jöjjenek azok a beígért mozifilmek. A csoda elmaradt, de azért akadt mit nézni.
Ma már el sem tudnám képzelni, hogy négy csatornát nézzek, s ha mozizni támad kedvem, akkor berakjak egy videokazettát, aztán örömbódottá. (Bár ma már egyáltalán nem nézek tévét.)
De jó is volt néha elugrani a videotékába, s kikölcsönözni egy filmet! Volt egy hangulata, még ha a mai viszonyok mellett igencsak szegényesnek tűnik az akkori kínálat.
Igaz akkoriban nem volt se pc, se internet, se kábeltévé. De nem is bánom, legalább többet tudtam a barátokkal lenni, s nem otthon ültem a gép előtt.
Hogy mi lenne velünk számítógép és internet nélkül? Jó kérdés.