Söröztem egy sziámival.

Bizony!
No nem ikerpárral, vagy más egzotikummal. Macskára tessék gondolni. Történt ugyanis, hogy betértem a közeli városban található kedvenc kocsmámba, hogy busz előtt egy sört lelökjek az üres háromnegyed órámban. Kettő lett belőle.
Mit tesz isten, egy kis család pont ott evett. Anyuka, két kisgyerek, no meg a gyönyörű szürke sziámi macska. Ez utóbbi elég sokat szaladgált, s az első söröm vége felé valahogy kikötött mellettem a padon. Megsimogattam, megvakargattam kicsit az állát, s azonnal elterült nagy kényelmesen. Persze csak addig, amíg a gyerekek nem kezdték el piszkálni szerencsétlent. Mindegy, kértem a második sört, közben az anyjuknak adtam kétszáz forintot, mivel benyelte a bankkártyáját a gép, s kellett a pénz vonatra. Igaz volt e, vagy sem, nem érdekel. Rögtön láttam, hogy a gyerekek számára az elsők, úgyhogy egy percig sem bántam a pénzt.
Talán azért is írtam le ezt a kis történetet, mert a kölykök minden második percben azt hangoztatták, hogy a macska ki nem állhatja az idegeneket, sőt meg is karmolja őket! Engem megkedvelt azért.
Úgyhogy megérte ismét sörözni. Ha másért nem, legalább a találkozásért a macskával, no meg azért, mert tudtam segíteni az asszonyon. Nem sokkal, de talán pont ez kellett ma.