Vizipipa - 2. rész

írta: ngabor2, 17 éve

No, a folytatás:

mint írtam, a pipa nem volt teljes, valamint volt még 1-2 dolog, amit kinéztem. Mivel Debrecenben nehéz lett volna (jó áron) beszerezni őket, azért maradt a webshop. 2 nagyobb, ismertebb webshopról tudtam ebben a témakörben, szétnéztem az oldalaikon. a vizipipa.eu-nál találtam valamit, ami nagyon megfogott:

Igen, egy arab kendő (ott Arafat-kendőnek hívják, de az igazi nevét nekem se sikerült kiderítenem). Hozzáteszem, nem vagyok muszlim, sőt, nem vagyok (már) vallásos se. Egyszerűen tetszik néhány dolog más kultúrákból.
Hogy a szállítási költségeket csökkentsem, kerestem valakit, vagy valakiket, akik szintén akarnak vizipipához rendelni valamit. Egy emberke akadt első körben, neki egy víztartály (továbbiakban: váza) és némi szén kellett. El is ment szépen a rendelés, a végösszeg majdnem 15k volt. A rendelésben a következő, a folytatás számára fontos dolgok voltak:
- 1 szélfogó
- 1 széntartó konzol
- 1 kerámia dohánytölcsér (az enyém máza lepattant)
- 1 csomag kétalmás dohány
- 50 db szipka.

Néhány napra rá meg is találtam a postaládámban az értesítőt, hogy csomagom érkezett. Következő munkanap el is mentem érte, csodálkoztam, hogy majdnem 15k helyett csak 11k-t kellett fizetni. Hazahoztam a dobozt, kibontottam, és ahogy sejtettem, a váza nem volt benne. No mindegy, nézzük a tartalmát:

- dohánytartó tölcsér: valahogy nem úgy néz ki, mint az enyém. magasabb, véknyabb.
- széntartó konzol: a jelenlegi dohánytölcsérre jó, az újra nem igazán.
- hőtartó sapka (szélfogó): a képtől eltérően nincs füle. És ha tartósan egy izzó széndarab mellett van, bizony erősen átmelegszik, nem árt rá az a fül...
- a dohány pedig nem kétalmás, csak sima (egy)almás. az ízben van némi különbség.
Azért ne legyünk igazságtalanok, 50 helyett 60 szipka jött.

Írtam egy levelet a cégnek, hogy apróbb problémák vannak, valamit csináljunk, mert ez így nekem nem jó. Másnap csörög a telefonom, a webshop vezetője keres, először is elnézést kér a kellemetlenségért. A szélfogó és a dohánytölcsér helyett küld másikat, a már kiküldöttet se kell visszaküldeni. Váza az épp nem volt raktáron, de hamarosan lesz, azt is küldi. Megköszöntem a gyors intézkedést.

Nemsoká ismét egy postai értesítőt találtam a postaládámban, csomag jött, 3300Ft utánvét. Pont a váza ára. Felvettem a csomagot, viszem haza, gyanúsan csörög. Gondoltam, valamelyik apróbb alkatrész elszabadult. Itthon kibontom, nézem a tartalmát. Előbb az apróbbak: új, normál méretű dohánytölcsér, füles szélfogó, egy 250 grammos kétalmás dohány, meg egy reklámöngyújtó (a kor szokásainak megfelelően a végében egy nagy fényerejű kék leddel...). Mellettük alaposan bebugyolálva a várt víztartály. Gyanúsan csörög. pedig nem kellene...
Elkezdem bontani kifele, hopp, egy üvegszilánk. Nem is bontom tovább, megy az e-mail a webshopba, hogy megint baj van, az üveg törött.

Irány a posta, hogy ilyenkor mi van? Teljesen nyugodtan mentem, semmi önszuggesszió, hogy leordítom valakinek a fejét. Normálisan is el lehet az ilyet intézni, reméltem. A posta vezetője már nincs ott (5 után volt, ez érthető, 4-ig van munkaideje), a biztonsági őr megígérte, hogy szól neki.

Postás kapcsolataimat bevetve másnap ismét megyek, a biztonsági őr egyből szól az illetékes asszonynak, aki hamarosan jön is. Emlékszik is a csomagra, hogy csörgött benne valami, tehát oda is így érkezett. Egy baj van: a csomagon nincs TÖRÉKENY címke. Ezesetben nincs esély a panasz pozitív elbírálására. Több dolognak utánajárt, nem sok jót ígért. Én is utánajártam, igaza volt, nem is tettem panaszt, minek felesleges köröket futni.

Este msn-en beszéltem a webshoppal. Mondta, hogy ha rajta van a törékeny matrica, akkor mindig törötten érkezett eddig. De megoldjuk ezt is. Mivel úgyis rendelni akartam mást is (újabb 2 embert sikerült beszerveznem), mondtam neki, hogy egy picit halasszuk, addig hátha valamelyikünk kitalál valami okosat. Például posta helyett vlamelyik jól bevált háztól házig futárcéggel küldi a csomagot.

Nézegettem a futárcégeket, az áraikat jól eldugták, egyiknél se találtam. Elment a következő rendelés, csupa törékeny dologgal: 3 komplett pipa, plusz a korábban megrendelt (és kifizetett) üveg. Másnap jön a telefon, hogy ismét raktárkészlet-gondok vannak, csak jövő hétre lenne olyan színben 2 pipa a háromból. Nem hajt a tatár, jó lesz akkor is. Említettem, hogy talán futároknak is utána lehetne nézni, bár drágább, de biztosabb. Mondta, hogy már folyamatban, épp előtte kereste meg az egyik cég, valszeg szerződés lesz belőle napokon belül. Úgyhogy ismét várakozás.

Jelenleg itt tartunk, a befejezés a jövő héten várható, amikor a futár leszállítja az árut. Ha tudom, előttte nyitom ki a dobozt, hogy nem sérült-e valami.

Folytatása (remélhetőleg befejezése) következik...