Az Android SDK Telepítése, használata

írta: qltsar, 13 éve

Mi is az az Android SDK? Az Android rendszer mint tudjuk nyílt forráskódú, s talán egy picit ennek is tudható be az a tény, hogy a Google kibocsájtott egy úgynevezett Szoftverfejlesztő Készlet-et (Software Develelopement Kit -> SDK), ami mindenkinek a rendelkezésére áll. Azonban most nem a szoftverfejlesztésről szeretnék beszélni, hanem a legalapvetőbb dologról ami az Android SDK-hoz kapcsolódik, azaz a telepítésről, és az alapvető parancsokról.

Igen-igen, most úgy gondoljátok, hogy ez egy sima, egyszerű kis művelet, 'Next', 'Next', 'I agree', 'Install', 'Finish' folyamat. Hát sajnos akik erre számítottak el kell keserítenem őket, ugyanis aki egy picit sem IT beállítottságú, és még a rendszerével sincs köszönőviszonyban, annak lehet, hogy egy kisebb rémálom lesz a telepítés, amit végig kell szenvedni. Nade persze, ha követitek a leírásomat, és az informatika szelleme is úgy akarja, akkor minden sikerülni fog. Az egyszerűség kedvéért a manapság talán legtöbb user által használt rendszeren mutatom be a telepítés menetét, azaz Windows 7 operációs rendszeren.

[Telepítés]

Első lépésként, töltsük le a JAVA JDK, ami már az SDK telepítéséhez szükséges: (a rendszerünknek megfelelő telepítőt válasszuk [OS/bit]) [link]

A telepítés során nem kell sokat vesződnünk, olvassuk figyelmesen a lépéseket amit mond, és pár perc alatt kész is van a művelet.

A következő lépésünk maga az Android SDK letöltése, és telepítése: Link

1. Indítsuk el a telepítőt, majd kattintsunk a 'Next' gombra.

2. Ha ez az üzenet fogad minket akkor vagy nem sikerült a JAVA JDK telepítése, vagy "meghülyült" a telepítő. Kipróáltam 64 bites rendsze alatt, és ott sajnos ez fogadott, nem értettem mi lehet a gond, aztán a kolléga megnyomta a 'Back' gombot véletlenül, aztán megint a "Next"-et. Igen...meglepő, de ez a taktika, tehát aki feltelepítette a JAVA JDK-t, és ez az ablak fogadja, akkor 'Back', majd 'Next'.

3. A helyes ablak, aminek fogadnia kell a felhasználót:

4. Megadhatjuk a telepítés helyét, célszerű alapértelmezetten hagyni.

5. Az SDK telepítésének utolsó lépései:

6. Ha minden jól ment, akkor a következő ablak tárul elénk a telepítés után:

7. Ne legyünk elhamarkodottak, nem kell nekünk innét minden, a következő képen látható módon vegyük ki, illetve pipáljuk ki dupla kattintással ami számunkra szükséges:

8. A következő ablakban kattintsunk a 'Yes' gombra, ezután az SDK újraindítja az 'adb-daemon'-t, majd várjuk meg míg a telepítő befejezi a letöltést, és a telepítést:

Ha minden problémamentesen zajlott, akkor ez volt az utolsó lépésünk az SDK telepítésénél.

9. Sajnos az a SDK valamiért nem hajlandó magát bepakolni automatikus a windows 'PATH'-jába, ezért ezt manuálisan kell elvégeznünk. A biztonság kedvéért ellenőrizzük le azt is a folyamat során, hogy a JAVA JDK is beírta magát rendesen.

Kattintsunk a futtatásra, vagy nyomjuk meg a billentyűzeten a "Windows (Start Menu)" + R gombot, majd gépeljük be a következőt:

10. Ha helyesen írtuk be, akkor a következő fogad bennünket:

Itt kattintsunk az 'Advanced' (Haladó), majd az 'Environment Variables' (Környezeti változók) gombra.

11. A System variables alatt keressük meg a 'Path' változót, majd kattintsunk az 'Edit' (Szerkesztés) gombra.

12. A 'Variable value' (Változó érték) sor végére illesszük be a következőt:

Windows 32 Bit: ;C:\Program Files\Android\android-sdk\platform-tools\

Windows 64 Bit: ;C:\Program Files (x86)\Android\android-sdk\platform-tools\

13. Ezután nincs már sok dolgunk, csak a következő fájlt a megfelelő helyre bemásolni. Töltsük le a fastboot nevű programot: Link

14. Indítsuk újra a számítógépet, majd miután betöltött a rendszer teszteljük le, hogy a sok erőfeszítés sikeres volt e. Írjuk be a futtatásba azt, hogy 'adb', vagy 'fastboot'. Az egyszerűség kedvéért: ha nem azt írja ki válaszul a parancssor, hogy 'Command not found' (A rendszer nem találja a megadott parancsot), akkor nyert ügyünk van, és minden sikerült!

[Hasznos parancsok]

ADB parancsok

adb push - ezzel lehet küldeni fájlt a számítógépről a telefonra pl.: adb push c:\games\angrybirds.apk /sdcard/angrybirds.apk --így az sdkártyánk gyökérkönyvtárába küldjük a megadott fájlt, de természetesen almappákba is van lehetőségünk

adb pull - ez a parancs akár a telefon belső memóriájáról is képest fájlt eljuttatni a számítógépünkre pl.: adb pull /system/data/alarm.apk c:\android\

adb install - alkalmazás-telepítési parancs pl. adb install c:\android\installer\zeamlauncher.apk

adb shell - ezzel a paranccsal egy virtuális terminált indítunk el a telefonon

adb reboot - újraindítja a készüléket

adb reboot recovery - újraindítja a készüléket recovery módban

adb reboot bootloader - újraindítja a készüléket bootloader módban

adb remount - újracsatolja a /system partíciót

Alapvető ADB Shell parancsok

cd - könyvtárváltoztatás pl.: cd system/data

ls - könyvtárlista pl.: ls /system/etc

rm - törlés pl.: rm /sdcard/iphonelauncher.apk

cp - másolás, a cat paranccsal is ugyanúgy tudunk másolni pl.: cp /system/build.prop /sdcard/save/build.prop

exit - kilépés a shellből

Alapvető fastboot parancsok

update - automatikus ROM felrakás az SD kártya gyökerébe másolt zip fájlból pl.: fastboot update update.zip

flash - tehát ha mondjuk frissíteni akarjuk a recovery menüt, akkor beírjuk a recovery particiót kell újraflashelnünk ami a következőképpen néz ki: fastboot flash recovery c:\android\recovery\recovery.img | Flashelhetünk system, userdata, boot és recovery particiókat eme parancs segítségével.

erase - specifikusan formázhatunk vele particiókat pl.: fastboot erase userdata

devices - célszerű az első parancsként megadni, ha a telefon bootloader üzemmódban van, így kiadja, hogy a készülék megfelelően van e csatlakoztatva, és a számítógépünk is látja tehát: fastboot devces

reboot - újraindítja a telefont: fastboot reboot

reboot-bootloader - újraindítja a telefont bootloader üzemmódba: fastboot reboot-bootloader

Az adb specifikus parancsok csak akkor használhatók amikor a telefon normál bekapcsolt állapotban van, illetve, ha recovery üzemmódban van, nem használhatók azonban fastboot üzemmód alatt, s ez így visszafelé is igaz.