BKV sztrájk - miért?

írta: tkazmer, 14 éve

A mai napon írtam már erről. Az a bejegyzés talán nem is sajnálatos módon eltávozott az örök bitmezőkre; ennek így kellett lennie, akkor a düh beszélt belőlem, szerencsére még időben "le lettem állítva", köszönöm annak, aki ebben segített.
A mostani bejegyzésemben inkább arról írok, miért is lettem dühös, holott már nem is tudom mikor voltam utoljára az.
Ami érzelmeket váltott ki belőlem az ez az indexes bejegyzés volt. Persze, mint minden indexes cikknek ennek is lehet vitatni a valóságtartalmát - bár azért szakállamtitkárok szájába adni olyat, amit nem mondtak, kérdéses, hogy mennyire éri meg - de a lényeg akkor is átjött:
a bkv dolgozói (az őket képviselő szakszervezetek) nem érik be 13%-os béremeléssel!
Ez az, amin elindulva a korábbi bejegyzésemben tényleg porba gyaláztam mindenkit, most helyre tenném a dolgokat: _nem_ a buszsofőrködéssel van bajom, mint szakmával. Sőt, nem is a sztrájkkal van bajom. (legalábbis a most nem erről van szó)
Ami viszont súlyos problémát jelent szerintem, az a dolgozók felelőtlen és szűk látókörű álláspontja a béreiket illetően.
Adott egy BKV, amiről senki nem tudja, hogy milyen helyzetben van egészen pontosan, hiszen senki nem tudja, mire költi azt az eszelős mennyiségű pénzt, ami ott elfolyik. A lényeg, hogy egy masszívan veszteséges, folyamatosan állami támogatásból fenntartott és finanszírozott mammutvállalatról van szó, ahol bármiféle hatékonyságnövelés, szervezeti optimalizáció, átszervezés és hasonló varázsszavak merev ellenállállásba ütköznek.
Ez a vállalat felszív egy halom állami pénzt - egy olyan államtól, amelyik külföldi "segélyszervezetek" hiteleire szorul - majd ezt a pénzt bármilyen átszervezés, fejlesztés, színvonal javítás helyett kénytelen arra költeni, hogy 7 százalékos gazdasági visszaesés mellett 13%-nál is magasabb mértékben emelje a dolgozók bérét.
A buszvezetőket nem azért ítélem el, mint amire sokan céloztak korábban, mert buszt vezetnek. Azért ítélem el, mert nem képesek, vagy nem akarnak képesek lenni arra, hogy felfogják: nem, nincs. Mert nincs miből. Mert ha neked emelünk, a Bélát el kell küldenünk, viszont akkor neked is többet kell dolgoznod. Ennyi.
Ez az értetlenkedés, ez a be nem látás, ez a felelőtlen, gátlástalanul önző, és abszolút szűk látókörű álláspont, megspékelve két információval (bruttó 250ezer körül keres egy buszsofőr, ami kb. annyi, mint egy osztályvezető orvos vagy egy tanár fizetése) elég volt ahhoz, hogy több éves nyugalmamból (tényleg nem tudom mikor voltam utoljára mérges) kizökkentsen.
Ismételten elnézést kérek azoktól, akiket szakmájukat illetően sértettem meg.