Orvosi bérek - talán végre valami

írta: tkazmer, 13 éve

A napokban jelentette be [link] a Magyar Rezidens Szövetség, hogy várhatóan tömegesen mondanak majd fel orvosok jövő év január elején, ha nem emelik meg a fizetésüket legalább háromszorosára az átlagbérnek.

Elméletben nem gondolom, hogy egy orvos órabérének alacsonyabbnak kellene lennie mint mondjuk egy ügyvéd órabérének. A gyakorlatban ezt persze sok más tényező is befolyásolja, mint például hogy az ügyvédek önmagukat foglalkoztatják legtöbbször, vállalva ennek minden kockázatát, az orvosokat pedig az állam, ami komoly bizonyosságot jelent a munkahely létét illetően, de még így is elvárhatjuk, hogy az orvosokról is el lehessen mondani: jól keresnek.
A probléma most talán az, hogy a hálapénz rendszere miatt az illetékesek úgy gondolták: az egy orvosra jutó jövedelem rendben van (vélhetően ezért nem gyakoriak az orvosok elleni vagyonosodási vizsgálatok), az eloszlással meg nem foglalkoznak.

Erkölcsi és gazdasági kötelesség viszont az, hogy ha triplázzák a béreket, akkor ezzel párhuzamosan ugyanilyen drasztikus módszerekkel feltétlenül lépjenek fel a hálapénz ellen is. Hatalmas bírságok, álbeteges ellenőrzések, vagyonosodási vizsgálatok; gyakorlatilag minden létező és jogállami keretek között alkalmazható eszköz bevetésére szükség lenne.

Ez sokakat persze igen kényelmetlenül érintene. Nyilván van egy kör az orvosokon belül, akik ezekből a törvénytelen jövedelmekből remekül megélnek, és rendkívül boldogtalanok lennének, ha erőteljesen fellépnének ellenük. Nekik azonban azt gondolom, hogy szabadon küldhető az "el lehet menni" üzenet. Valószínűleg vesztenénk pár értékes koponyát, de nem szabad elfelejteni, hogy ezzel orvosolnánk egy újabb problémát is, történetesen azt, hogy a fiatal orvosok számára saját bevallásuk szerint gyakorlatilag egyáltalán nincs előmeneteli lehetőség, kihalási illetve uram-bátyám alapon osztódnak a pozíciók. Egyértelmű, hogy így számos magas beosztású pozícióban lenne üresedés, hiszen a korábban hálapénzből élő orvosok egy része külföldre menne, a törvényes jövedelme ugyanis még a béremelést követően sem érné el a korábbi törvénytelent. Két legyet ütnénk tehát egy csapásra.

Végül pedig maradt az utolsó, de egyben talán egyik legfontosabb kérdés: miből fizessünk az orvosoknak?
Lehet olyan demagóg érveket találni, hogy ha volt pénz 500milliárdért MOL tulajdonrészt venni, akkor az orvosi béremelések éves szinten 120milliárd forintosra becsült költségét is ki tudná fizetni az állam ha akarná. Ennek azonban így nyilván nincs értelme, nem csak azért mert a MOL vásárlás egyszeri tétel az orvosok fizetése pedig folyamatos, hanem mert annyira más célokat szolgál a két dolog, hogy bármilyen összehasonlítás véleményem szerint felesleges.

Lehet azonban más forrásokat is találni. Amire én gondolok, az nem csak hogy politikailag nehezen kommunikálható, de akik nem olvassák végig az írásomat, egész biztos, hogy legalábbis meglincselnének érte: vegyük el a nyugdíjakból és a gyermeknevelési támogatásokból!

Ugyanis kik is azok, akik a legtöbb hálapénzt fizetik? A nyugdíjasok és a fiatal, gyermeket vállaló házasok. Akiknek ezután viszont nem kell majd hatalmas összegű hálapénzeket fizetniük.

Az elképzelést konkrét és támadhatatlanul pontos számításokkal nehezen tudom most alátámasztani, ez tény. De ha csak megnézzük azt, hogy idén 3085milliárd forintot költünk nyugdíjakra [link], és hogy ennek durván 3,89%-a az a 120milliárd, amibe az orvosok béremelése kerülne, akkor azt gondolom, hogy az összeg a hálapénzekért cserébe bőven elvonható. Az átlagnyugdíj tavaly év elején 83689 forint volt [link], ennek 3,89%-a nagyjából 3256Ft. Tegye fel a kezét az a nyugdíjas, aki nem költ el ennyit hálapénzekre!