FPSEce - a Playstation emulátor

írta: Wajk, 17 éve

Az emulátorok közül elsőként a PocketPC-re készült Playstation emulátorral, az FPSEce-vel kezdem. Jelenleg a 0.9.5-ös verziója van forgalomban ami még 2005-ben született. De szomorkodni nem kell, ugyanis éppen most, pontosabban október 26-án jelentették be, hogy készül a 0.10-es verzió. Amíg az megjelenik lesznek köztes megjelenések is, hamarosan várható a 0.9.6.

Na akkor most lássuk mi kell ahhoz, hogy a WindowsMobile-unkon élvezhessük Playstation 1-es játékainkat.
Először is szükségünk van a Playstation-emulátorra az FPSEce nevű programra.
[link]
innen kell letölteni az aktuális legfrissebb verziót

Másodsorban szükség lesz Playstation BIOS-ra a játékok futtatásához. Ezt lementeni a saját gépünkről problémás, de emulátoros oldalakról be lehet szerezni.

Harmadsorban pedig játékokra van szükség, amelyeket futtatunk gépeinken. Ezeknek beszerzésére több út vezet. A játékainkat lerippelhetjük, azaz lemezképet készíthetünk róla, amit majd rá tudunk másolni a gépünkre. Itt találhattok hozzá segítséget.
[link]

Ha mindezekkel végeztünk és mindent begyűjtöttünk akkor jöhet az előkészítés, installálás.
Az előkészítésbe a következő fontos dolog tartozik: a Playstation ISO fájlok általában 300-600MB-osak vagy még méretesebbek. A memóriakártyá(n)k mérete meg ügye adott 256MB-2GB-ig terjed általában. Ennek a problémának a megoldására fejlesztették ki a PocketISO nevű programot. A 2.0-s verziót az FPSEce hivatalos oldaláról lehet letölteni. [link] Ez a verzió még 2005 végén született de jól végzi a feladatát. A feladata pedig annyi, hogy a gyengén tömörített ISO fájlokat letömöríti és kiszedi a nem fontos dolgokat. A bátrabbak beszerezhetik a 2.1-es verziót is. Véletlenül bukkantam rá, hibát eddig nem tapasztaltam, noha nem egy hivatalos release. [link]

Használata végtelenül egyszerű:
1. Elindítjuk a Pocketiso.exe-t
2. ''Select ISO''-val kiválasztjuk a gépünkön található ISO-t
3. ''Analyse ISO''-val analizáljuk a képfájlt a programnak
4. ''Medias found''-nál ezután láthatjuk, hogy miket lehet kiszedni az ISO-ból
5. ''Select'' oszlop gombjaival kiválaszthatjuk, hogy mire nincsen szükségünk
6. ''Compression method''-nál kiválaszthatjuk a tömörítés minőségét (Normal(2.0-nál ezt javaslom)/Maximum(2.1-nél ezt javaslom))
7. ''Process ISO'' gomb lenyomásával elkészíthetjük a tömörített ISO fájlunkat

A ''kis'' új ISO az eredeti mellé kerül egy index vagy egy table fájllal együtt. Mind a kettőt(!) rá kell másolni a memóriakártyánkra.
Tapasztalataim nagyon jók ezzel a programmal 50-70%-os méretcsökkenést is el lehet érni.

Ha ezzel végeztünk akkor következhet az installálás, másolgatás.
Lépésekben:
1. A letöltött FPSEce programot tömörítsük ki a gépünkre valahova egy FPSEce könyvtárba
2. az ''FPSEce/bios'' könyvtárba másoljuk be a BIOS fájlt
3. az ''FPSEce/isos'' könyvtárunkba másoljuk be az elkészített ISO fájljainkat (szabad memóriánkhoz mérten)
4. az egész ''FPSEce'' könyvtárat másoljuk fel a memóriakártyánkra
5. a kéziszámítógépünkön tallózzuk ki a könyvtárat és indítsuk el az ''fpsece.exe''-t
6. ''Options/Bios''-ba válasszuk ki a Playstation bios-unk
7. ''Options/Joypad/Assign buttons''-ba állítsuk be a gombjainkat
8 ''Options/Misc/Frameskip''-et kapcsoljuk be ha szükségünk van rá

A Frameskipre akkor van szükség ha 17 FPS alá csökken a renderelés. Afölött nincs feltétlenül értelme, de nem is kell.

A gomb beállítások játékoknál különbözőek lehetnek. Én úgy szoktam beállítani, hogy az irány gombokat bal hüvelykujjal, a gáz vagy akció gombot pedig a szélső két gombra állítom. Ez többnyira a ''Kék X'' szokott lenni.

De ha elindítjuk a játékot a ''Menu'' gombbal behívhatunk egy virtuális gamepadot amin nyomkodhatjuk a gombokat és láthatjuk az eredményét a játékban.

Hát ennyit akartam elmondani elöljáróban a programról, visszatérek rá ha valami eszembe jut még. Ha kijön egy újabb verzió akkor viszont biztosan jelentkezem. Sok szerencsét!

Persze ne menjetek messzire, ugyanis most következnek a játéktesztek képekkel és videókkal.

Addigis egy kis ízelítő:

[link]

Tesztgép:

E-TEN G500+

[kép]

Paraméterei:

Méretek:
119x62x23 milliméter

Befoglaló térfogat:
169.69 köbcentiméter

Tömeg:
191 gramm

Szoftverkörnyezet

ROM verzió
80-as

Beágyazott operációs rendszer:
Microsoft Windows Mobile 5.0 for Pocket PC Phone Edition (Magneto) AKU 2.5

Kernel:
Microsoft Windows CE 5.1.195

Mikroprocesszor

CPU:
32bit Samsung S3C2440

CPU órajele:
400MHz

Mag:
ARM920T

Elsőszintű gyorsítótár:
16KB adat-gyorsítótár / 16KB utasítás-gyorsítótár

Utasításkészlet:
ARM v4

Memória

ROM mérete:
256MB, melyből 200MB felhasználható nemfelejtő memóriaként

RAM:
SDRAM

RAM mérete:
64MB (hozzáférhető: 48.24MB)

Megjelenítés

Kijelző:
színes transzflektív TFT, 16bit/pixel (65536 színárnyalat)

Kijelző felbontása:
240 x 320 (76800 pixel)

Képátló:
2.8hüvelyk (72 milliméter)

Kijelző méretei:
43.2 x 57.6 milliméter

Képpontméret:
0.18 milliméter/pixel

Hangrendszer

D/A konverter:
16bit, sztereó

Hangrögzítés:
monó mikrofon

Analóg kimenet:
2.5mm, sztereó