Elmélkedés fényképekről

Az nálam korántsem meglepő, hogy az utolsó utáni pillanatig várok, mire lépek egy probléma megoldásával kapcsolatban. Az sem, hogy anyagi gondokkal küzdök - méghozzá bőven túl azon a szinten, mint ami általában jellemző.
Ennélfogva az sem csoda, hogy álláskereséssel kapcsolatban is húztam-halasztottam mindent sokáig, de most már (amikor már éjfélt üt az óra, és ha elütötte, végem) nem tehetek mást, mint próbálkozom. Szinte említésre sem méltó, hogy sok helyen fényképes önéletrajzot kérnek - végülis a munkáltatónak joga van pofáról is ítélni, ha már egyszer választani kell. Ilyen szempontból két aprócska bajom van: a) nem készült rólam normális fénykép az utóbbi 29 évben, leszámítva azt, amin közvetlenül megszületésem után frissen pólyálva alszom; b) az utolsó elektronikus fénykép (amiről tudok és meg is van valahol a winchesteremen) 4 éve készült rólam, és az sem feltétlenül alkalmas arra, hogy ilyen dokumentumhoz csatoljam: ugyanis meglehetősen unott képpel bámulok a gépbe egy baráti rendezvényen.
Az azóta eltelt időben talán egyszer csináltattam papírképet (igazolványba kellett), de egyébként a fényképezőgépeket kerülöm messziről. Még csak nem is nagyon tudok segíteni magamon, mert nincs fotógépem. Ismerősök is segíthetnének... ha nem utálnám annyira az embereket, hogy módszeresen leépítettem gyakorlatilag mindenkit, akihez az utóbbi 10-15 évben közöm volt valamilyen szinten. Azt már meg sem említem, hogy ha nekem kéne alkalmaznom valakit és fénykép alapján is szűrnék, akkor magamat az első körben kiszórnám; a megnyerőkészségem elveszett valahol (pedig Lepsénynél még megvolt!).