Indul a weboldalam

írta: z0d1AK, 13 éve

Hamarosan beindulhat az, amire már évek óta vágyom! Saját weboldalam lesz. Az egész tabletekkel foglalkozik majd, remélhetőleg a tavaly megújuló piacon kitud csípni majd egy kicsi piaci részesedést, hogy létjogosultsága legyen.

A domain regisztrációt leadtam a héten, egy erős Dell szerveren fog futni, amibe hétfőn jön a 4GB mellé még 8GB RAM.

A motor már megvan, a dizájn még nem. Készülnék külön tablet adatbázissal, mellyel egyszerűen kereshetővé válnának a tabletek saját igényre szabva. Ehhez mondjuk PHP ismeret kell, ami nekem nincs. :DDD Emiatt erre a célra még keresek embert, aki be tud segíteni.

Nagyon remélem, hogy már februárban elstartolhatok vele.:)

2011. 07. 31.

Egy kicsit eltelt az idő a bejegyzés indítása óta. Kézzel fogható mondhatni addig sincs, de ez többek között annak köszönhető, hogy elég sok munkám volt, közben mással is elkezdtem foglalkozni.

A jelenlegi felállás úgy néz ki, hogy a domain már jó ideje megvan, az oldal viszont nem kap WordPresst, hírek legalábbis egyelőre nem lesznek. Helyette egy egészen felhasználó barát kereső lesz, amely egy nagyon szépen feltöltött adatbázisból fog tudni szűrni adatokat. Tehát aki tabletet keres majd, az minden igényéhez mérten kereshet majd. Ezen már egy segítőkész PH!-s kolléga dolgozik rendületlenül.

Az erőforrás még kérdéses, elvileg egy hónap még az is, mire eljut olyan szintre, hogy menjen rajta a weboldalam. Ez már azért nem sürget annyira, mivel ha készen van a kereső, akkor még sehol nem tartok, hiszen abba kifejezetten nagy mennyiségű adatot kell felvinnem, hogy értelme is legyen.

Egyelőre tehát csak ennyit: Teletablet - Coming Soon...