Dany007 blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Párapara - A megoldás

    Az évek óta fennálló erős párásodás végső megoldása: egyelőre működik a páramentesítés 15000 forintból.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 9 éve 214

  • Kiakasztó frissítések

    Aki használ bárminemű digitális eszközt, legyen az telefon, tévé, számítógép az már találkozott a frissítés fogalmával.

    Ami elvileg az én nézőpontom szerint arra szolgál(na), hogy esetleges hibákat, biztonsági réseket javítsa, foltozgassa az adott szoftverben. Esetleg új hasznos funkciókat adjon hozzá a már meglévő program.

    Na most ezekkel kapcsolatban az elmúlt pár éves tapasztalatom rendkívül siralmas. Lehet csak én vagyok / voltam peches de a negatív jelző édeskevés arra, amit ezzel kapcsolatban érzek.

    Röviden összefoglalva rendszeres jelenség az, hogy egy adott frissítés nemhogy nem segít, de inkább ront az adott programon. Vagy ha épp kijavítja az adott problémát akkor generál másik hármat, ami addig hibátlanul működött. És minden területen ezt tapasztalom. Így már évek óta, majdhogynem félek letölteni egy frissítést - legyen szó bármilyen területről - mert szinte borítékolható hogy valami ezidáig hibátlanul működő részt el fog cseszni.
    Persze abszolút nem értek a programozáshoz, de nem tartom normálisnak, hogy egy program bizonyos hibáinak kijavítására szánt frissítés másik három hibát generáljon. Ráadásul olyat, ami azelőtt nem volt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 20

  • Készülőben az eddigi legnagyobb Photoshop munkám

    Szó szerint és képletesen értve is.
    Most tavasszal tervezzük kialakítani a gyerekszobát. Konkrétan a mi hálószobánkból lesz gyerekszoba, mert már igazán ideje, hogy legyen neki egy saját.

    A sok sok eltervezett átalakítás egyik fontos eleme, hogy az egyik hosszanti falat kitapétázzuk egyedileg készített grafikával. (mert nálunk a cégnél ilyet is tudunk jópénért ;] )

    Szóval kell egy aranyos, kellemes gyereknek való grafika, amit lehetőleg kilehet nyomni 400x270cm-es méretben pixelesedés nélkül. :) Hehe és itt kezdődik a probléma. Ehhez a mérethez legalább 10-15 ezer pixel széles grafika kell, hogy kiváló éles képet kapjunk nyomtatás után.
    És ilyenből bizony nem sok szaladgál a neten, főleg a mi elképzelésünknek megfelelő "underwater" cápás halas stb... Mert persze nem is fotóra gondoltam, inkább valami mesében látható illusztrációra.
    Plusz a méret miatt leginkább vektoros képet kerestem.

    Na de nem igazán találtam pedig végignéztem a stock oldalak fizetős kínálatát is, de semmi, ami megfelelne az elképzelésnek.

    Viszont pár napja rátaláltam a megoldásra:

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 42

  • Termék megnevezések - Káosz

    Egyáltalán nem újdonság, ami a minap megesett velem és egyáltalán nem is egyedi a helyzet. Már régóta gondolkodom, hogy hangot adok nem tetszésemnek, hát most meg is teszem.

    A helyzet pofon egyszerű. Bizonyos gyártók bizonyos termékeinek elnevezése / típus megnevezései annyira káoszosak hogy néha valóságos fejtörő kiigazodni rajtuk.
    Ilyen esetekben mindig csodálkozom miért nem lehet egy normális, egyszerű, közérthető elnevezést kitalálni?
    Jó, persze biztos van benne logika. Elvégre nehéz elhinni, hogy csakúgy random betűk és számok halmaza lenne mindaz. Bár a túlbonyolítottságot így sem értem.

    De szerencsére vannak alapvetően egyszerűk is. Ilyen pl a VGA-k elnevezése. Szvsz az aránylag egyszerű és könnyen érthető. Legtöbb esetben ugye, minél nagyobb a szám adott generáción belül, annál erősebb az adott kártya. AMD-nél R9 290X. R9 a legmagasabb fokozat, kb ezt nevezhetnék igazi játékra való VGA-nak az ennél kisebb elnevezésű kártyák már jóval gyengébbek. Aztán ott a 290, amiből a 2-es az adott generációt jelenti, a 90-es meg az itt elfoglalt szintjét. Ugye van 270-270x-280-280x-285-290-290x stb... Nem is ragozom tovább, ez még tényleg érthető. Prociknál is hasonló a szisztéma és még telefonoknál, alaplapoknál sincs akkora káosz, de azért ott már kezdődik. De pl egy S4 és S4 mini közt a hülye is sejtheti a különbséget.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 6

  • Pára pára... talán van megoldása?

    Évek óta komoly problémát jelent a pára nálunk a lakásban.
    Köszönhetően a kb szigeteletlen falaknak, a műanyag nyílászáróknak és a kb nulla természetes légmozgásnak irdatlan mennyiségű pára jelentkezik a lakásban. Sajnos ez nálunk a tömbben általános probléma. Közös képviselő sz..rik az egészre. Azt mondja szellőztessünk. Az építtető cég már rég megszűnt, tehát perelni sincs kit...
    A lényeg, hogy megoldást kell(ene) találni rá.

    Először persze legyünk tisztában vele mi is a helyzet. A legtöbbeknek a pára nem jelent mást, mint az ablakokon megjelenő kis vízcseppeket, amiket ha zavaró egy mezei Ceresit tablettás párátlanítóval meg is oldanak. Akinek esetleg komolyabb párásodás áll fenn a helységben oda létezik dupla Ceresit tablettás nyavaja... :)

    Egy a lényeg, nálunk olyan szinten van pára, hogy az ilyesféle gyermeteg megoldások semmit nem érnek. Megfigyeléseim alapján ha a kinti hőmérséklet 6 fok alá esik, akkor megjelenik a pára. Minél hidegebb van, annál nagyobb lesz a mennyiség. Természetesen először a leghidegebb területeken csapódik le. Így az ablakokon. Majd később a falakon is, hőhidak mentén stb... Ebből adódóan egy hidegebb téli vagy őszi napon estére már szó szerint csorog le az ablakról a víz, át a párkányon, végig a falon.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 41

  • E-liquid ízek, tapasztalatok

    Azon egyértelmű okból írom ezt a bejegyzést, hogy megosszam a többiekkel saját szubjektív tapasztalatomat az általam kipróbált különböző liquid ízekkel kapcsolatban.
    Több alkalommal szembesültem már azzal a problémával, hogy a különböző liquides oldalakon nincs részletes leírás az adott liquid ízére vonatkozóan. Persze, almára alma van írva és ennyi. De azért ez összetettebb. A fantázia nevű liquideknél pedig többnyire csak a szokásos "marketing" szöveg van és természetesen mindegyik jónak van titulálva. Ami megint csak szubjektív. Én jobbnak találnám ha lenne egy konkrétabb leírás az ízről. Na ezt próbálom majd én összehozni az általam hosszútávon kipróbált ízekről.

    Persze minden vélemény szubjektív és fenntartásokkal kezelendő. Legfőképp azért, mert az e-cigis ízeket a liquiden kívül millió más tényező befolyásolhatja. Gondolom nem kell felsorolni hogy még a tartály anyaga sem mindegy.
    Ettől függetlenül úgy érzem, hogy egy irányvonalat fogok tudni mutatni azoknak akik nem akarnak lutrira vásárolni. Elvégre egy étcsoki ízű liquid akármilyen szuper ízvisszaadású kazánnal se válik mondjuk tejcsoki ízűvé. Maximum még jobban kihozza az ízeket.
    A általam kóstolt ízek közül a dohányos ízeket mindig 12mg/ml nikotinnal a gyümölcsös és egyéb ízeket mindig 6mg/ml nikotinnal szívom.

    Kezdjük hát.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 19

  • Norbi Update - Hozza a formáját

    Ismét megbüntette a GVH az Update-et.

    Konkrétan a Foodorgany Kft., aminek a kérdéses időszakában Norbi volt az ügyvezetője. Mégpedig az Update termékek reklámjaiban elhangzó - idézem - "hazugságok" miatt.
    Általában nem szoktam bejegyzést írni az Update-es bírságolások kapcsán, de ez a jelenlegi már nálam is kiverte a biztosítékot.

    Miről is van szó?
    A következő, reklámokban elhangzott állításokat vizsgálták:

    "- betegség megelőzésére, gyógyítására, kezelésére vonatkozó állítások, például „Cukorbetegek is élvezhetik nem csak az ízét, hanem a kedvező hatását is: lassú vércukor emelkedés.”,

    -egészségre vonatkozó állítások, például „az Update termékek az egészség megőrzésében segítenek”, a termékek összetételére vonatkozó állítások, például „Nem 30%-kal, hanem 50%-kal csökkentett szénhidráttartalmú!”,

    - piacelsőségi állítások, például „Ráadásul az egész világon csak az Update pékáruk rendelkeznek fogyáshoz, diabéteszhez elismert klinikai vizsgálattal.”

    A GVH vizsgálata megállapította, hogy a fentiek közül minden hazugság volt vagy jogszerűtlen.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 89

  • Valami nem stimmel...

    Eléggé mission imposibble-nek érzem a dolgot, de azért megpróbálom, hátha lesz valami csodával határos megoldás.
    Egyszer pár hónapja már rákérdeztem a dologra, de nem sikerült megoldást találni...

    Semmi lelki nyavajától nem kell tartani, tisztán "szakmai" dologról van szó. Játékról... : )

    Na, a lényeg az, hogy jó egy éve újítottam magamnak egy VGA-t hogy újra tudjak játszani mai játékokkal is.
    Egészen 2010-ig voltam aktív, majd az akkor már 3 éves kiöregedett gépemmel feladtam a játékot, mivel igen gyengusz volt már az akkori játékokhoz... Tök mindegy, a lényeg, hogy azért van tapasztalatom rendesen ilyen téren...

    A gond az, hogy amióta újra játszok több esetben is úgy érzem, hogy a kép nem folyamatos. Persze az fps megvan bőven, nyilván ez az első amire mindenki gondol. A probléma viszont ennél sokkal sokkal összetettebb. És V-sync ide vagy oda, nem számít.

    Tehát a lényeg az, hogy általánosságban elmondható, hogy minden játéknál tapasztalok egyfajta "mouse lag"-et. Ami azt jelenti, hogy ahogy mozgatom az egeret - nézelődök egy fps játékban akármi... - apró micro lag-eket tapasztalok. Mintha kicsit szaggatna, de inkább azt mondanám, hogy nem folyamatos a kép. Szakadozik. De nem akad, mert az fps bőven megvan.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 13

  • NFS - Rivals - Gondolatok

    Nos, nem akarok komolyabb hangvételű kritikát írni a játékról, ezért marad csak ez a kis bejegyzés "gondolatok" címszó alatt. Tényleg, annyit se ér a dolog, hogy akár egy címlaposabb megközelítéssel vágjak bele.

    Tehát a lényeg, hogy a napokban kipróbáltam az épp aktuális NFS-t a Rivals-t.
    Az első megérzés sajnos tükrözi a végkövetkeztetést is: Csalódás.
    Mostanában nem játszottam újabb autós játékkal, ez az "első" az elmúlt pár évből. Tehát viszonylag régebbi játékokhoz viszonyítok, mint a TDU1, NFSHP (2010), Burnout Paradise, Blur, SplitSecond, Grid2 stb...

    És azt kell mondjam még ezekhez a régi játékokhoz képest is csalódás a Rivals.
    Az első megdöbbenés gyorsan jött. Nem kellett rá sokáig várni. Két azaz összesen kettő nézet van a játékban. Sőt, ha szigorú akarok lenni akkor csak egyetlen egy!
    Van egy közepesen távoli nézet az autóról és egy, amikor az autó elejéről nézünk és csak a teret látjuk az autóból már semmit. Hát ez nevetséges. Nem akartam elhinni. Ezt komolyan gondolták? Egy ilyen nagynevű autós játék - még ha arkád is - egyetlen egy nézettel? Azt még elviselem, hogy nincs bent belső nézet - bár ezt is nehezen - de hogy tényleg csak egy nézőpont legyen? Vicc.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 7

  • És még én lettem megszólva...

    ...amiért visszamaradott, primitív, civilizálatlan életformának neveztem őket.
    Persze általánosítottam és ez nagy hiba. No de akkor is.

    Ellenben az ilyen és hasonló cikkek csak megerősítenek abban, amit akkor gondoltam:

    "Autót vezetett, megkorbácsolják, elzárják

    Százötven korbácsütéssel és nyolc hónap elzárással sújtották Szaúd-Arábiában a hatóságok egy helybeli nőt, akit autóvezetés közben füleltek le a rendőrök - számolt be az MTI."

    forrás

    És nemigazán érdekel mennyire rossz dolog az általánosítás, de ilyenek után tényleg az a véleményem, hogy ezek megrekedtek valahol 500 évvel ezelőtt. Persze más kultúra, más szokás, de Európában és a nyugaton ez már pár száz éve nem "divat". Legalábbis törvényes keretek között biztosan nem.

    Blogbejegyzés 10 éve 29

  • 6,3 / nap

    Ennyi az átlagom, ami a hozzászólás írást illeti.
    Néha, évente párszor kiszoktam számolgatni, csakhogy mégis tudjam mennyi időt cseszek el itt. :)
    Ráadásul aki "ismer" az tudja, hogy általában nem állok meg cirka fél oldalas hsz-ek alatt, hanem többnyire igen hosszasan fejtem ki a véleményem.

    Ami meglepő, hogy több évvel ezelőtt is ugyanezt, illetve ehhez nagyon közeli értéket számoltam. 6,2-6,5 hsz naponta, átlagban!

    Akkor nézzük a számokat, jelenleg mi a helyzet:

    Szakmai: 7343 ; Közösségi: 3275 ; Piaci: 76 ; Blogok: 7089

    Az összesen: 17.783 hozzászólás, amit az elmúlt 2827 napban követtem el. Ami egymással elosztva kiadja a 6,3-es átlagot.

    Ja, és ezt nem e-pensi növelőnek szánom, sőt... Csupán érdekesség. Ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy hogy a fenébe írok én több, mint 6 hsz-t naponta. Olyan soknak tűnik. Persze aztán rájöttem, hogy 1-1 vita kapcsán pillanatok alatt összejön az a hat.

    Hát ennyi. Legközelebb majd igyekszem valami értékesebbet írni és nem a netszemetet gyarapítani. :) De értelmesebb, komolyabb, hosszabb lélegzetvételű írásokra nem nagyon van időm...

    Blogbejegyzés 10 éve 27

  • Friends - S07-14

    Bizony ez is eljött és az érzés is hasonló! :D
    Általában nem szoktam ilyen bejegyzést csinálni... de azért ezt meg kell örökítenem.
    Már a "B" oldal pörög. Ezt a "hasonlatot" pár éve hallottam. És annyira de annyira demotiváló, hogy már tetszik is. :D Nagyon passzol, hiszen aki már élt a kazettás korszakban az tudja, hogy általában 2x30 perc úgy oszlott el, hogy az egyik oldalon 30 meg a másikon is 30 perc... Értelme szerűen az első az "A" oldal a második a "B".

    Na ezért jó hasonlat ez az életre... Persze előre azt nem tudhatjuk mikor tartunk félúton... De a 30 már nem kevés. Mostmár komoly felnőttnek kéne lennem és minden ehhez szükséges dolgom meg is van.
    Lakás, lakáshitel, autó, család, asszonyság, pici gyerek, munka stb.... De mégsem érzem úgy.
    Azóta is ugyanúgy játszok a gépen ha arról van szó. Még meséket is nézek a gyerekkel, hozzá hasonló átéléssel. És továbbra is egy akaratos idióta vagyok, aki amit a fejébe vesz és nagyon akar azt eléri így is úgy is... Csak idő kérdése...

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 10

  • Egyé' finom batyut, igyá' dévitamint!

    Már napok óta hallom a rádióban ezt a ... öö izé hogy is mondjam na, "reklámot". És már elsőre is a röhögőgörcs kapott el tőle annyira hmm... hogy fogalmazzak finoman? Véleményem szerint gagyi.
    Mintha valami óvódás próbálná meggyőzni az anyját hogy vegyen neki cukorkát...
    Nem tudok rá szavakat. Megdöbbentő volt hallani. Egy pillanatig már-már azt hittem valami paródia vagy vicc... De nem az. :D:D De, mégis az! :))

    Blogbejegyzés 10 éve 12

  • Micro Lag probléma

    Pár hete kisebb frissítésen esett át a gépem.
    Konkrétan az 5800k APU kapott egy dVGA-t egy Asus 270x személyében.
    A probléma, hogy nagyon úgy néz ki, microlagol kb minden játék. Illetve az a kettő amit eddig kipróbáltam.

    Biztos, hogy egyből mindenki cpu limitre gyanakszik. Aminek van is reális esélye, én mégis többé-kevésbé kizárnám ezt, több okból is.

    Részben azért, mert többeket ismerek akiknek ugyanez a konfig van és náluk nincs microlag.
    Továbbá annyira nem durva nálam ez, mint ahogy youtube-os videókban bemutatják a microlag-et. Másrészt ahogy utána olvastam ez azért több esetben okozott problémát bika i7-es procikkal szerelt gépeken is single gpus rendszerekben. Szóval érdekes.

    Az érdemi indokot pedig az agyja, hogy a tesztelt játékokban nincs cpu limitem. Konkrétan GTA4-et és BlackOps2-t próbáltam eddig. GTA-ban 70% a proci kihasználtság, BlackOps2-ben viszont mindössze 40%. Nem hinném, hogy ez cpu limitet jelentene.
    De a tesztelésnél ennél tovább mentem, mivel azt mondják AMD prociknál rosszabb a Frametime, mint Intel esetében és csináltam Frametime tesztet is Fraps segítségével. Melynek eredményét grafikonon kirajzoltattam, ahogy azt szokás.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 48

  • Egy kellemes szám...

    7-es. De nem, ez most tényleg zeneszám lesz. Attól függetlenül, hogy a 7-es a kedvencem. Méghozzá zöldben.

    No, de a lényeg az, hogy az NFS U-nak köszönhetően találtam rá erre a számra. Alapvetően nem ez a stílusom, de valamiért nagyon megfogott. Tényleg olyan kis kellemes, utaztató... Ráadásul a refrén dallam valamiért ismerős... Mintha nagyon régen hallottam volna már. Pedig maga a szám 2008-as. Tehát biztos nem erre emlékszem.
    A klipp is nagyszerű hozzá. Szerintem remekül passzol. Igaz nem official.

    Tessék:

    Blogbejegyzés 10 éve 2

  • Hadd mondjak ellent Hawkingnak!

    Az általam nagyra becsült és tisztelt Steven Hawking pár éve tett egy igen érdekes kijelentést.
    Röviden, tömören azt mondta nem kellene ilyen nagyon keresnünk a kapcsolatot a földönkívüliekkel mert nagyon nagy valószínűséggel ellenséges szándékkal jönnének.

    Szóval ennyi a lényeg, ne keressük a kapcsolatot mert idejönnek és leigáznak minket. forrás - forrás eng
    Nos, ezzel a kijelentéssel / meglátással én abszolút nem értek egyet. Több okból sem. Ezt akkoriban egy fórumtárssal kibeszéltük elég részletesen - mivel ez egy több éves cikk - viszont ezt a véleményemet, ellenvéleményemet szeretném kifejteni bővebben is.

    Tehát az első dolog az, hogy abszolút nem ismerhetjük milyen gondolkodású és felépítésű egy idegen civilizáció. Mivel már csak a mi "kis" galaxisunk is akkor teret és lehetőségek milliárdjait rejti az élet különféle kifejlődésére, hogy azt elképzelni is szinte képtelenség. Ha mindezt beszorozzuk az ismert univerzummal valamint annak korával akkor a kapott eredmény szintén egy összeg lesz amit ember ésszel nem lennénk képesek felfogni. Tehát alapvetően ezt megjósolni, megtippelni is kétséges, hogy lenne bármi értelme.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 120

  • Hahhaa na peersze!

    Egy héttel ezelőtt készült felvétel:

    Muhahaha! Hát mit gondolnak ezek, hülyék az emberek? :D
    1.200 Ft kilója a fehérrépának? Betegek! Én mondom... Elsőre nem is figyeltem, csak mikor lemértem azt a 3 kis darab répát és kijött valami 300 forint feletti összeg rá. Na akkor néztem meg, hogy ez miért is ennyi?
    Ledöbbentem hirtelen... Hiszen ennyiért már jóformán 1 kiló csirkemell filét is kapok.

    Aztán végül a képen fölötte látható csomóban árult fehérrépát vettem meg 300 forintért amihez volt szár vagyis petrezselyem ami amúgy is 100-200 forint / csomó. Ráadásul itt egy csomóban volt vagy 5-6db fehérrépa + ugye a petrezselyem is...
    De ha nem lett volna alternatíva akkor se vettem volna meg 1200 forint / kilóért azt a fehérrépát! És szarok rá, hogy I. o . magyar... Amikor a hús árában mérik a sima gyökeret akkor az elsőre megdöbbentő aztán már röhejes is...

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 43

  • Trafik ellenőrzés - minimum aggályos?

    Most olvastam ezt a cikket. Illetve néztem meg a benne szereplő videót. Elég ha a videót megnézitek, mert pont - szinte szó szerint - az van leírva a cikkben is.

    A lényege, hogy a fogyasztóvédelem úgy ellenőrzi a Nemzeti Dohányboltokban a 18 éven aluliak kiszolgálásának tilalmát - illetve annak betartását -, hogy 18 év alatti gyerekeket küldenek be próbavásárlásra.
    Mindezt úgy, hogy a törvény szerint oda 18 év alatti be se mehet!
    A videóban megszólaló ügyvéd nem akarta konkrétan minősíteni az eljárást, de minimum aggályosnak tartja az ilyesfajta ellenőrzéseket.

    A szituációban több probléma is felmerül. Tipikus példája annak, amikor "odafönn" valakik kitalálnak valamit, de a konkrét következményekkel illetve betarthatósággal már egyáltalán nem törődnek. Gyakorlatiatlan gondolkodás mintapéldája ez. És ez nagyon jellemző az országunkra.
    Valaki kitalál valamit ami tök jólhangzik és minden frankó, de onnantól kezdve elfogyott a tudás és a gondolkodás, mintha valami 5 éves gyerek kívánságlistája lenne. A megvalósíthatóság és betarthatóság kérdése már nem számít. Arra már nem futja.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 159