iMaverick blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Asrock N100M alaplap

    Előzmények

    Még valahogy a 2000-es évek közepén döbbentem rá, hogy az éppen aktuális PC-m nem alkalmas egyszerre minden alkalmazási terület lefedésére. Főleg, hogy (süssük rá) gamer konfig volt az éppen hajtott technika, így elég nagy luxusnak tűnt ezt járatni az egyéb, jóval kevesebb erőforrást igénylő feladatok végett. (Bittorrent, NAS funkciók, media lejátszás, stb.)

    Első körben egy Core2Duo alapú gép lett a befutó (a gamer konfig akkor váltott 4 magra), de mivel a CPU TDP-je 65W volt, ezért erős túlzás volt 24 órában járatni.

    Amikor megjelent az AMD kínálatában a Brazos E350 (két mag, alacsony fogyasztás), szinte azonnal beszereztem egyet. Nem volt rossz, de a "herélt" processzor miatt igencsak hervasztó volt a használat. (Az kimaradt, hogy Windows vonalon mozgok, gondolom valamelyik Linux disztróval combosabb lett volna.)

    Mikor megjelent az AMD következő szériás, kis fogyasztású CPU (APU) családja , a Jaguar magokat használó AMD Kabini, nem kellett hozzá sok, egyből cseréltem. 4 mag, kellemes tempó. Szuper. Ez volt 2014-ben.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 hónapja 49

  • Elephone P4000 fél év távlatából

    Tavaly írtam egy kis szösszenetet az akkor frissen megérkezett Elephone P4000-es telefonomról. Azóta lefolyt pár m3 víz a Dunán is, a Tiszán is, gondoltam összesítem a tapasztalatokat. Tehát:

    - Panaszkodtam a lassú töltésre... Mint kiderült, a töltésre használt USB kábellel valami gáz volt: kicseréltem egy másikra, így már 4-5 óra alatt fel lehet a gyári 2A-es töltőfejjel tölteni az akkut

    - Kamera. Hát igen, erre a "pocsék" a legmegfelelőbb szó. Nem tudom, hogy a való életben hol lehet használni a telefonnal lőtt képeket. Az Elephone fórumán azt írta az egyik fórumozó, úgy tudja, hogy a kamera driverében van valami gáz, igazából nem is lehet javítani...

    - Ha már a kamera driverének a javítása szóba került. Olyan, mint support, az nincs. Ez van. Azért bíztam benne, hogy kialakul a készülék körül egy modder csapat, akik "karbantartják" a gyári 5.1-es rom-ot. Nem így lett. Sajnos.

    - Az is sajnálatos, hogy előjött az állítólag az Elephone-ra jellemző képernyő foltosodás is. A kijelző bal oldalán, ha teljesen fehér képet jelenít meg, ilyen fura foltok látszódnak. (Mintha víz ment volna a kijelző alá.) Igazából nem olyan durva a dolog, mint ahogy hangzik, örülni azért nem örülök neki.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 éve 0

  • Elephone P4000 első benyomások

    Megérkezett végre az augusztus 1-én (tudom-tudom, szombat volt ;] ) rendelt Elephone P4000-em.

    A Gearbest-től lett rendelve, SG Post-tal küldték. A vége 32.000 jó magyar Ft. (Volt felém némi saruk és volt ilyen levásárolható pontom is Náluk, így 24+üveg lett.)

    A dobozban nagy meglepetések nem értek:
    - telefon
    - EU-s töltőfej (2A!)
    - USB kábel
    - kijelző védő fólia (ez pluszban van, lévén a telefonon már gyárilag rajta volt egy!)
    - user manual (angol, 5.1-es Android-hoz, viszont ilyen "általános" szöveg, tehát nem kifejezetten ehhez a telóhoz való)

    Mielőtt nagyon megnyomkodtam volna, mentés. Na itt volt egy kis "trauma": nem kivehető az aksi! Sajnos mire leesett, kicsit meggyötörtem a fém lemezt, ami lefedi az akkumulátort. Remélem nem kell gariba visszaküldenem. :B

    A lényeg: aksi kivétel nélkül is szépen működik az SPFT-os mentés. Azért volt egy kis kellemetlenség ez ügyben is: a kiolvastatott partíciókat csak Linux alól lehet megnyitni. Szerencsére cappa72 kolléga segített, mint mindig, ezúton is köszönöm a help-et!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 0

  • Kingzone N3 Plus - Király Zóna?

    Lelombozó az akkumulátora, de ezzel és a többi hiányosságaival ennyi pénzért szerintem együtt lehet élni.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 9 éve 63

  • Amoi N828 tippek-trükkök

    A telefon bemutatását már vampire17 kolléga megtette ITT, én csak kitérnék pár témára, amikről nem volt szó a cikkben.

    Driverek, CWM Recovery
    letölthető pl. INNEN

    GPS
    Érdekes módon, nekem nem kellett kalibrálnom a GPS-t, elsőre működött. Egész meglepő volt. (Az előző MT6577-es chippel szerelt kínai telefonon igencsak gáz volt a GPS beüzemelése.)

    Notification LED
    Sokaknak hiányzik ez a funkció az N828-ról. Ez könnyen orvosolható az XDA Developers oldalon található ButtonLED app-pal. Root kell neki és Busybox... Ezek után a telefon érintős gombjainak háttérvilágítását használja az elmulasztott események jelzésére.

    VAGY

    A GravityBox által kínált is működik, csak ott nincs ráhatásunk hogy mennyi ideig villogtassa.

    Root
    A készülékemet a Tmallbox-tól rendeltem és "gyárilag" root-olva volt, igaz, kínai volt a SuperUser (root). Más részről nézve a custom (főzött) rom-ok kivétel nélkül root-oltak, szóval a root nem lehet probléma.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 0

  • Haipai i9377 rom-olás, CWM, egyéb fincsiségek

    Ez a kis szösszenet a folytatása, kiegészítése lenne a korábbi, Haipai i9377-et bemutató cikkemnek.

    frissítve 2013.01.27
    1, páran kértek a cikk fórumában videót a menüről, működésről. Ha esetleg még nem találták volna meg, akkor had linkeljek be kettő Youtube-os videót, ahol működés közben is megtekinthető az i9377.

    VIDEO1
    VIDEO2

    2, A videó rögzítés kapcsán is volt érdeklődés. Nos a gyári Kamera app eléggé érdekesen intézi a filmrögzítést, hiszen 3GP-be rögzít valami alacsony felbontással, így a Play!-ről javaslok egy app-ot letöltelni és azt használni. (Pl. lgcamera) Próbálgattam, hogy milyen beállítások mellett működik még a videofelvétel: MP4,1280x720, H264, 5Mbit, 30fps)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 5

  • HaiPai i9377, Samsung Galaxy S3 klón

    A kínai másolóüzemek teljes kapacitáson működnek, de néha-néha némi egyedi ötlettel is előrukkolnak.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 11 éve 207

  • Ainol Novo7 Mars 7" tablet

    Először az Ainol Novo7 Tornado-val szemeztem, de a kijelző felbontása miatt a Mars mellett döntöttem.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 12 éve 54

  • Hyundai A7: egy tablet a sok közül...

    Mivel nem találtam írást erről a távol-keleti "csodáról", gondoltam megosztom a tapasztalataimat.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 12 éve 60

  • Olcsó dél-koreai tablet: Hyundai A7

    Üdvözlök mindenkit!

    Sajnos nem találtam különösebben topic-ot ennek a készüléknek, így gondoltam nyitok neki egyet!

    Szóval Hyundai A7... Előre le kell szögeznem, hogy jelenleg még csak 1 napja vagyok boldog (?) tulajdonosa ennek a csodakészüléknek, szóval van még nekem is minek utánanéznem, ezért arra kérek mindenkit, hogy ha több infója van, akkor legyen szíves azt megosztani velünk!

    A speckók (papíron):
    Highlights 7" capacitive
    Android 4.0 OS
    Resolution: 800x480
    HD capacity up to 8G
    Supports 3G, USB Dongle, Wi-Fi
    Supports HDMI interface
    Supports 3D games
    Supports Gravity Sensor

    General Specs
    Brand HYUNDAI
    Model A7
    Product Type Tablet PC
    Operating System Android 4.0
    Processor Type Cortex-A8
    Processor Clock Speed 1.5G
    Cache Memory 512M
    Graphics Integrated graphics, 1080P supported
    Display Diagonal Size 7" (16:9)
    Max Resolution 800x480
    Hard Drive Capacity 8GB

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 12 éve 28