Lacielvtárs blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Megjelentek a rezsicsökkentés korlátozásának részletszabályozásai

    Július 13-án a kormány bejelentette, hogy hozzányúl a rezsicsökkentés 2013 óta fennálló rendszeréhez. A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos is az újságírók rendelkezésére állt.
    QP | Quality Placement

    Gulyás Gergely kezdésként leszögezte: egész Európában rendkívül nehéz az energiahelyzet, és Magyarországon is eljött az a pillanat, amikor a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Drasztikusan emelkednek az energiaárak, és valószínűleg nem lesz elég gáz az őszi és téli fűtési szezonban. Ezért a kormány egy hét pontból álló intézkedéscsomagot fogadott el, ami augusztusban lép életbe. Ennek részei a következők:

    Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárd köbméterre növeli a hazai gázkitermelését.
    Felhatalmazták Szíjártó Pétert, hogy további gázkészleteket szerezzen be.
    Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiahordozókra és a tűzifára.
    Év végéig jelentősen fokozzák a hazai lignitkitermelést.
    A Mátrai Erőmű blokkjait minél hamarabb újraindítják.
    A Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását kezdeményezik.
    Végezetül a legfontosabb, hogy aki az átlag felett fogyaszt, azt arra kérik, hogy mérsékelje a fogyasztást, vagy fizesse meg a piaci árat.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 0

  • Cyberpunk 2077 "V" női karakter akciófigura - több mint egy év várakozás után

    Cyberpunk 2077 "V" női karakter akciófigura - több mint egy év várakozás után végre megérkezett!!!

    Gondoltam megosztom veletek, hátha valakit érdekel még ez a remek alkotás :C :R

    Tavaly február elő napjaiban rendeltem elő és végre megérkezett!



    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 1

  • Nesze neked Gigabyte Aorus VGA hűtés - és a garancia-kompatibilis házi megoldás

    Házi barkás megoldás lett a vége, mert nálam játék alatt is felment a - "hűtetlen" - fém hátlap hőfoka 94 fok körüli értékre.
    Szerettem volna egy megbontás nélküli, garancia kompatibilis megoldást, és végül is ez lett belőle. :K
    Jelenleg 60-66 fok közötti értékeken működik a kártya 4k játék alatt, bányászkodva nem próbáltam, azt meghagyom a nagyoknak :P .

    Kártya típusa:
    AORUS GeForce RTX™ 3090 XTREME WATERFORCE 24G

    És a folyamatábra ;]
    Ez így szinte semmit nem ért, de valahol erre számítottam...

    Ekkor jött a Youtube ihlet :D

    Majd gondoltam kipróbálom ezt a verziót, mégis csak humánusabb, legalább is ami a látványt és a vga tömegét illeti :K

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 7

  • Megérkezett az Android 11 ONE UI 3.0 a Samsung Galaxy Fold 2 telefonra!

    Várom egy ideje, a korábbi Samsung s20 Ultra készüléken is nagyon tetszett a vizuális megjelenítése, remélem itt sem okoz csalódást :C

    Blogbejegyzés 3 éve 2

  • 4K HDR és CXUHD, avagy mizujs Elvtársnál házimozi fronton!

    Szép jó napot az Uraknak!
    De régen is koptattam már az ujjaim azért, hogy írjak arról, mizujs jelenlegi a mozi építésem háza táján.
    Annyi minden történt az elmúlt hónapokban, hogy magam sem tudom, hol kezdjem.

    Lehet az legtisztább, ha belecsapok a közepébe a dolgoknak!
    Vettem egy nagyképű OLED tévét :DD

    Hogy minek?

    No, ezt fogom kifejteni jelenlegi cikkemben, valamint írok arról is hogy milyen fejlesztésnek estem ismét áldozatul.
    Az eredeti elgondolás egy proji+vászon projekt lett volna, de mivel olyan nyakatekert módon szeretek mozizni, - amivel a mai napig nem igazán tudott a mozi topikok tagjai megbarátkozni - ezért letettem eme projektről. Sajnos a nappalim sem igazán alkalmas erre, hiszen világosak a falak, és nagyon sok minden változtatnom kellene egy igazán kellemes mozi szoba kialakításához, ezért letettem róla.
    Maradt a tévé méretének növelése. Ez viszont vagy sodrófával és kalapáccsal lett volna kivitelezhető, mert a "görbe" tévém, igaz, ha kiegyenesítem, akkor néhány centiivel nagyobb lehetne ;] viszont ez nem a járható út.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 2

  • Tápkábel "vakteszt" avagy "vaklárma"?!

    Gondoltam írok, mert mint tudjátok, az hogy van egy ceruzám és papírom, ez a kettő már elegendő indok ahhoz, hogy írjak.
    Igaz a mai világban ez kicsit már ódivatú, tekintve hogy múltkor fel kellett írnom valamit otthon és akkor tudatosult bennem, hogy nincs ceruzám, éppen ezért a mai digitális világban, a billentyűzet és "virtuális" papír is elegendő, hogy pixel halmazzal árasszam el az internet olvasói figyelmét ;]

    Most hogy nagyot mondtam, és kipihentem a fáradalmaim, rá is térek a lényegre.

    Tápkábel, egy örök vita a hívők aliasz megtapasztalok és a mérnöki szemmel és tudattal megáldott Urak között. Évek óta követem a házimozi és hifi topikokat itt a ph!-n, és amit olvasok, az néha napján már- már kiábrándító.
    Persze értem én hogy sok pénzt költeni egy darab "vasalókábelre" teljesen felesleges, és hogy hülyeség, de ettől még érdemes kipróbálni, hiszen van hallható különbség a végeredményt illetően.
    Vegyük az én példámat.
    Ha valamit teljesen feleslegesnek gondoltam, az a tápkábel csere, hiszen a 230 V az csak 230 V.
    Mint ezen irományomban is kiderül, hogy a "csak" szócska nem kell oda :K

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 84

  • Házimozi építés - Kommentár nélkül

    Üdvözlet a nagyérdeműnek.
    Az elmúlt négy év folyamatos fejlesztése kapcsán, egy kis emlék felidézést gondoltam összedobni, ami a házimozi építés (hangtechnika fejlesztés) rögös útja volt számomra.
    Most már hónapok óta úgy érzem megtaláltam a keresett hangot és mozi élményt :K

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 15

  • Szub, Szub, kenderSZUB! ...és miegymás...

    Urak, újév, új irányvonal, újdonságok, avagy mit hozott az újesztendő a fejlesztés tekintetében!

    Ami még tavalyi élmény volt az a média player csere.

    a Popcorn A-500-at

    lecseréltem egy Dune 4k HD Duo-ra

    Sokan kérdezték tőlem mi értelme is volt a cserének, hiszen kép minőség terén nagyon sok változással nem járt a csere, de a hang, főleg az analóg hang, ami miatt is úgy vélem hogy érdemes volt a csere.
    Nem is beszélve a könnyen kezelhető dupla HDD keretről.
    A Dune fedélzeti DAC-ja is csábító volt nekem, igaz a jelenlegi CXR200-as AVR-re nem nagyon volt panaszom.
    Azt az egyet leszámítva, hogy elég válogatós a beépített zene lejátszója.
    Nekem meg alapvetően mániám a maximalizmus, és szeretem, ha egy eszköz tudja azt, amire hivatott, és azt a létező legjobb - számomra elérhető - minőségben teszi.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 15

  • Utolsó cikkem! Egy korszak véget ért!

    Nah jó, azért nem kell ennyire örülni ;] :C

    Az idei évben ez az utolsó cikkem, viszont a korszak amit megemlítek a címben, az valóban végetért, még pedig a házimozi építésben.
    Aki ismer akár személyesen, akár virtuálisan, tudja, hogy mindig is Onkyo AVR párti voltam mindig is.
    Viszont ennek a "tudatos tudatlanságomnak" immáron vége szakad, még pedig egy Cambridge Audio CXR200 AVR személyében.

    Magáról az AVR-ről itt található egy korrekt cikk és teszt, aminek minden szava igaz!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 17

  • Frissítve! ELAC FS 267 álló hangsugárzó pár, bejáratás "viszontagságai".

    Egerek és emberek!
    Nagy öröm ért a napokban. Olyannyira hogy írnom kellett róla egy kis flekket :D

    Nah, de komolyra fordítva a szót, megérkezett a következő szint szerény hajlékomba, egy ELAC FS 267 front pár személyében, melyet egy itteni segítőkész fórumtársnak köszönhetően, kinek nevét nem mondjuk ki nem írjuk le, közbenjárásával :R
    Áldja meg érte a jó Isten, avagy a fólia sátor, hiszen életem első vadonatúj ELAC terméke került a kezemben, vagyis a szobámba...

    Elmondása alapján, az új hangdobozok hangja, bejáratás híján, „nőiesen” fogalmazva is hagy némi kívánnivalót maga után. És igaza lett.
    Tompa dünnyögő mély hang jellemezte, középhangok szinte semmi, a magas hangja nagyon nyers, a megszokott ELAC hangzás közelében sem járt.
    Amíg a vásárlás és szállítás idejére vártam, volt időm alaposan utána olvasni a bejáratás "csodálatos" folyamatának is. Akik rendszeresen vásárolnak új "komolyabb" dobozokat, már úgy nyilatkoznak a bejártásról, hogy nem igazán szeretik, viszont én optimista vagyok. Így, egy két nap elteltével, már azt mondom, hogy első napon a hangja, szörnyű volt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 16

  • "Jó képű lettem!" avagy OLED TV, Dolby Atmos, NAS, Zsaroló vírus, HM építés 5!

    Üdvözlet a nagyérdeműnek. Ezt a cikkem már közel egy hónapja írom, de annyi minden történt hogy nagyon lassan haladok vele.
    Amúgy is bennem két sebesség van, a lassú, meg a még lassabb :D
    De ami a lényeg, hogy az elmúlt hetekben a közismert zsaroló vírus áldozata lettem, így személyesen is megismerkedtem a következményeivel.
    Erről is említést fogok tenni a cikkemben, valamint megismerkedtem a NAS világával.
    Röviden, tömören, sok minden történt az elmúlt hetekben.

    Első fejezet (kezdetek):

    Úgy érzem, kissé mániákus lettem, ami a fejlesztést illeti.
    Ismét köszöntöm a nagy érdemű publikumot, hiszen a korábbi cikkemben írtam arról, hogy Atmos világba léptem, és írni fogok róla, hogy milyen is amikor körbeölel a hangzás.

    Ezt az ölelést egy pár ELAC TS 3000 atmos kiegészítő doboznak köszönhetem, melyet a front hangfalra kell helyezni.

    Nálam így fest.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 éve 26

  • Erősítő, erősítő hátán avagy Házimozi építés tyúklépésben 4!

    Ismét tollat és papírt kell ragadnom hogy, írjak.
    Hofi Géza mondta, anno hogy ez a kettő, elég indok ahhoz, hogy valaki valamit leírjon.
    Én egy kicsit szakítok a hagyománnyal, hiszen ha papír alapon írom meg a gondolatim, élményeim, és azt digitalizálom, majd ide felrakom, akkor senki nem fogja tudni kiolvasni.
    Az én írásom olyan, mint az ó héber ékírás, éppen ezért a kezem ügyébe egy billentyűzet került, amire sok ezerszer rácsapok és eme kis szösszenet fog nap világot látni.

    Korábbi cikkeimben már írtam a fejlesztgetéseimről a házi mozimat illetően.
    De ami a hétvégén történt egy itteni nagyon kedves és segítőkész Úrnak köszönhetően, no az megér egy misét . Igaz ebben a misében nem lesz mise bor, és nem kell elmormolni több száz miatyánkot, de,,,
    Mindig a de... :)

    A mostani hétvégén, személyes ugrott el felém Nemir Ombe, aki nem mellesleg egy igazán kedves, segítőkész és jó tanár, mivel a "hülye" diákokkal is, türelmesen tud bánni.
    És szükség is volt rá.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 éve 19

  • ELAC FS 207.2 & BS 204.2 & CC 201.2 avagy, az egység..! Az ELAC egy élet érzés!

    Jó napot a nagyérdeműnek!
    Már régóta építgetem a kicsi házimozimat otthon, és elég sok lépcsőt másztam már meg a házmozi és a hi-fi világában, de minden egyes elköltött forint vagy épp euró, megérte!
    Főleg amit az ELAC felségjelzésű hang dobozokra költöttem el!

    Korábbi cikkeimben már lehetett olvasni a fejlesztgetéseimről, ami oda vezetett, hogy már az ELAC hangzás világa az etalon, ha zenét vagy házimozit hallgatok.
    Egyszerűen zavar a más féle hangkarakter hallgatása.
    Tudom, ez nagyképűnek hangozhat, de ha valaki egyszer meghallgat egy ELAC hangsugárzó párt, utána soha nem akar mást hallgatni. Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amit ad az embernek a hétköznapok problémái között. Hazaérek, és az első dolgom hogy bekapcsolja az elektron áradatot, melynek végeredménye egy selymes, bársonyos, az élethűhöz közeli hang tartomány sugárzása.
    Tudom, most nagyot mondtam és pihenjek egyet, de olyan érzés, mint egy minőségi selyem anyag érintése, mint egy hamvas bársonyos női bőr érintése, mint egy pohár jéghideg frissítő egy forró nyári napon! Napestig sorolhatnám a hasonlatokat, de nem látom értelmét, hiszen ez olyan amit hallani kell, át kell élni!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 éve 3

  • Hazimozi építés tyúklépésben 3 - ELAC 207.2 & Onkyo TX-RZ 710 & Jamo C9 dipol

    Igazából a napokban fejlesztettem egy kicsit a házi mozimon, és még tesztelés alatt áll, és amint kialakul a nyomdafestéket elbíró véleményem, meg fogom írni itt egy cikkben.
    De mielőtt véleményt alkotok, kipróbálok minden komponenst, hogy ne legyen elkapkodva, illetve túldimenzionálva a véleményem...

    Update :Egység jegyében beszerezve egy elac cc 201.2 center...
    Alakul a rendszer, és folyamatban a bs 203.2 pár hátulra surroundnak. :)

    És igyekszem a sztereó vonalat is 'tökéletes közeli állapotba hozni', mert az ELAC azonnal kihozta az onkyo gyengeségeit...

    Cambridge audio topaz am10 valamint HTA30as hibrid csöves erősítővel sztereón, soha nem hallott minőségben csendülnek fel kedvenc dallamaim.

    Mindig is szerettem a zenét, viszont egy jó sztereó erősítővel és jó féle elac hangsugarzokkal a zene is atertekelodik az ember érték ítéletében.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 éve 18

  • Az új "hadi" Vas! Onkyo TX-RZ 710, Atmos vagy DTS:X

    Üdvözlet Urak és Hölgyek.
    A tegnap nap nagy nap volt.
    Elfüstölt az Onkyo 616-os vasam, és mivel élni nem tudok erősítő nélkül, ezért egy itteni nagyon kedves fórumtársamtól sikerült vásárolnom, egy új szériás Onkyo vasat.
    Hamarosan írni fogok róla, de a tegnap napon, egy két órát ismerkedtünk egymással, és nagyon tetszik a hangja.

    A Dolby Atmos és a DTS:X hangrendszer tényleg térbe emeli a hangzást.
    Még csak egy két film jelenetre volt időm, de engem meggyőzött.

    Atmos-t a népnek. :DD

    Blogbejegyzés 7 éve 0