Petyyyyy blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Opel kalandok - belém csapott a villám UPDATE 20

    Áve nép!

    Atya világ, több mint egy éve találkoztunk legutóbb - 2020-12-27 :Y

    Február 26 - 2020-ból törött első lökhárítóval autóztunk át az új évbe, így ez volt az első ami ezt követően elkészült. Vatta új koptatók, ködlámpák, kézzel "polírozott" krómos betétek.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 18

  • Menj és nézd meg! - Mentés Másképp

    A premier előtti vetítés 16-án volt Debrecenben, majd 17-én Pesten, utóbbit egy közönségtalálkozó követte.
    Az eredetileg egy órásra tervezett beszélgetés a duplájára nyúlt, de minden percét megérte.
    A Csokonai Művelődési Központ egyik terme adott otthont a rendezvénynek. A megnyitón kiderült, hogy az intézet próbálja segíteni a filmes pályakezdő fiatalokat már évek óta, így szívesen álltak be a film mögé. Nem voltak túl nagy elvárásaim, sőt, igazából egyáltalán nem volt elvárásom a filmmel kapcsolatban, csak látni akartam a Szkiton Productions két tagjág a vásznon.

    Nem akarom elspoilerezni, úgyhogy csak röviden: az első 10 percben még zavartak a külső tényezők - légkondi, projektor alacsony fényereje, két front hangszóró és semmi több - aztán hirtelen elfeledkeztem róla.
    Szét röhögtem a skulómat, az ott ülőkkel csordavokálban.
    A játékidő 109 perc, de ahogy elindult a stáblista, kiszakadt belőlem: már vége is?
    Az első gondolatom az volt, hogy oké, ezt meg fogom nézni újra, normális körülmények között, jobb minőségben is.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 5

  • Opel kalandok - belémcsapott a villám UPDATE 19

    Áve nép!

    Azt gondoltam idén nem bővül tovább kalandjaim sora, de mint már korábban oly sokszor, most is megleptem magam. Lássuk mivel szúrtam el szabadidőm jelentős részét a legutolsó bejegyzésem óta.

    Egy régóta halogatott tervet vettem elő a fiókból: rádió upgrade. Korábban készíttettem AUX bemenetet a gyári NCDC 2013 egységre, de nem bizonyult tökéletesnek több okból sem, - gyenge hangminőség, osztott sáv a CD váltóval, így áthallás a két csatorna közt és a vezetékes működés. A legegyszerűbb megoldást a 2 DIN rádiók jelentenék. Letisztult külső, a lehető legjobb hangzás (annak ellenére is, hogy zenét nem az autóban hallgatunk) és felesleges, parasztvakító fícsörök mellőzése - ezen három kitétel szűrte az árukeresős kínálat (automatikus tárgyeset).
    Volt pár darab, ami fent maradt a hálón, de sehogy nem passzoltak az autó belsejéhez. Mintha a fáraó sírkamrájába beállítanál egy IKEA dohányzóasztalt. Maradt tehát az 1 DIN fejegységek sora és a kérdés: hova kerüljön?
    Létezik 2 DIN to 1 DIN átalakító keret is. Ez egyrészt rém praktikus, másfelől irtózatosan ronda. Tehetnék ide egy képet, de azzal elveszteném amúgy sem nagy létszámú olvasóim felét. :D

    Az alábbi pattant ki a fejemből:

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 1

  • Belém csapott a villám UPDATE 18


    2015.11.30. - 2020.05.21.

    Blogbejegyzés 4 éve 9

  • Opel kalandok - belém csapott a villám UPDATE 17

    Augusztus 9 - Egy klubtagnak hála hazakerült egy szett 18-as Stila felni. Egyébként nagyon szép színben, csupán gyér fantáziám miatt nem tudom milyen árnyalatban kellene pompázzon a kordé, hogy passzoljon hozzá. Megy homokolásra, fényezésre.

    A gyári 17-es felnik megtisztítva. Meglepően jó állapotban vannak esztétikailag is.

    Augusztus 30 - Kis híján kész a tervezett etap. A futóműben mindent kicseréltünk amit akartam és végre valahára felugrott a két utolsó dob is. Ugyan valami bibi van a kirakósban, mert nem simulnak teljsen az ál-diffúzorba a végek, kicsit kilóg a síkból, de még bőven nem a PHaraszt verzió.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 5

  • Belémcsapott a villám UPDATE 16

    Ave nép!

    Még mindig hiánypótlás, ugyanis a szelepfedél tömítések cseréjekor a régi tömítés alatt volt némi paszta is. Akkor ezt nagy lendülettel tisztogattuk le, gondolván micsoda barmolás törpénhetett itt. Pedig nem történt, mert mint utóbb kiderült a sarkokra kell töltőanyag pluszban. Ennek hiánya okozta azt a néhány csepp elszökött olajat a kordé alatt.

    Március 21 - Sikerült jó áron lecsapni egy pár sötét hátteres AFL lámpára.

    50-50 shot takarítás közben

    Ezt két nappal később gyors teszt követte a horizontális és vertikális mozgatómotorok működését ellenőrzendő. 25-én egyik gyenge pillanatomban elkövetett vásárlás tárgya is befutott.


    Irmscher ajtógombok - totál felesleges, de legalább szép

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 6

  • G15 v3

    Van egy itthon, egy a munkahelyen is. Utóbbin viszont elég nehezen járnak a billentyűk, pedig megkapta a full detail csomit - alátétre szedtem, lecsutakoltam minden cap-et egyesével és mégis.
    Marad a polcon alkatrésznek és vettem egy másikat dolgozni.

    Bénácska képek alant.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 12

  • Belém csapott a villám UPDATE 15

    Ave nép!

    Tavaly augusztusban ott tettük le a lantot, hogy mindenki egyben haza ért, kezdődhetnek a munkálatok a Vectra-n és új gazdit keresünk az Astra-nak. Ehhez képest:

    Az Astra nem talált gazdát a kitűzött áron, illetve nem akartam bagóért elvesztegetni, szóval úgy döntöttem akkor inkább megmarad. :)

    Azóta történt egy jobb hátsó ablakmozgató mechanika csere november elején...

    ...majd ennek örömére újabb látogatást tettünk a hanyatló nyugaton Villingen-Schwenningen úticéllal, ahol is az előző kalandban segítséget nyújtó cimborám idösapjának kiszemelt járgányt cserkésztük be. Nem volt zökkenőmentes az út: a kereskedésben "elfelejtették" elintézni a papírmunkát, így következő hétvégén cimbinek újabb kanyart kellett beiktatnia, akkor már más segítséggel. Ami a technikát illeti: a hazaúton átrendeződtek a MID kijelző pixelei és az Ölstand prüfen formációt mutatták be.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 17

  • A villám nem csap kétszer ugyanoda..!?

    Az utolsó helyzetjelentésben említett két korábbi problémából egy „megoldódott”, a másikat pedig meg sem piszkáltuk. Mint kiderült a párásodás normális, ugyanis mikor a klímakompresszor nem dolgozik csak a ventik fújják a kinti levegőt, az már nem szárított levegő lesz, emiatt tud kicsapódni a szélvédőn és persze rajtam is.
    A tempomat visszajelző CC-LED még mindig a borítékban pihen, felkerült a „majd egyszer” polcra.
    Itt vége is lehetne a bejegyzésnek, mert a címnek megfelelően a villám kétszer nem b.sz ugyanoda. Pedig…
    Az Astra egy régóta érő álomból és egy apró impulzusból keletkezett hirtelen felindulás eredménye. Autót venni viszont nem így szokás. Megjelenik a vélt vagy valós igény, ez felülvizsgálatra kerül, megvalósíthatósági terv, auditálás, vásárlás, tapsol-fütyül. Akik azt hitték ezek tudatában nem követek el az Astra vásárlásához hasonló állatságot, azoknak csak annyit üzennék: de.
    Seatbelts on, please.

    2007 júliusát írjuk, az öregem pedig hosszas gondolkodás után arra jutott, hogy ideje eladni a ’93-as születésű F Astra Caravan-t. A számlálóban pihenő 380K km egyáltalán nem adott okot az aggodalomra, hiszen az 1.7 Isuzu dízel egy igen megbízható konstrukció és kis falumban van egy példány, amiben átfordult az óra és még mindig vidáman szalad. A körítés azonban kezdte feladni a harcot, ami a típusra jellemző rozsdásodás formájában jelentkezett.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 5

  • Belém csapott a villám UPDATE 14

    Ave nép!

    Adódik a kérdés: mire vágyhat az ember egy szép májusi napon?
    Well, a válasz egyszerű: nem arra amit most fogtok olvasni.
    Reggel fél kilenckor fitten fiatalosan a műhelynél vártuk a trélert, ami időben be is futott. Felpakoltuk a járművet és megcéloztuk az EDC szervízt. Fura, mikor az ember a saját autóját látja meg a visszapillantóban.

    Nem, nem a horribilis módon kipattintott ropi jobb kar a lényeg, hanem hogy a mögötted lévő nem tartja a követési távolságot. :D

    Az EDC szervíz műhelye egészen tágas, de valamiért mégis egy kicsivel tisztábbat, rendezettebbet vár az ember. Na sebaj, kirendelt górét megkerestem, megkérdeztem hol hagyhatjuk a járgányt és le is engedtük az egyetlen üres parkolóhelyre az udvaron.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 2

  • Belém csapott a villám UPDATE 13

    Ave nép!

    Rég jelentkeztem tudom, de van rá jónak mondható kifogásom: vártam hogy felkerüljön a pont arra a bizonyosra és jól megírhassam egy utolsó posztban azt a néhány törpénést, ami még kellett.
    Helyette álljon most itt egy beszámoló az utolsó mozzanat + egy-ig...

    A 2017-es évet a téli gurigák felszerelésével le is zártuk, kész-passz.
    Valamikor január legelején érkezett meg egy szett alu-kerékanyára való kupak. Részben unaloműzésként, részben azért mert jobban néz ki vele a felni. Utángyári szett, de télre tökéletesen megfelel.

    Ez kitartott egészen március 2-ig, addig ugyanis bátyám szekeréhez vadásztam össze a cuccokat, de ezt talán majd egy másik posztban. Fenti napon búcsút vettünk az addigra ténylegesen megrepedt kürtgombbal rendelkező légzsákburkolattól.

    Egy egészen patika gyári darab vette át a helyét. (nincs róla jobb képem)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 0

  • Belém csapott a villám UPDATE 12

    Az eredeti bejegyzés kezdett kicsit megnyúlni, így idejét láttam egy újat nyitni a további heggesztés bemutatásához.
    Csapjunk is a lecsóba.

    2017.11.09 - UPDATE 12

    Nem igazán rángattam az istrángot mostanság.
    Unalmamban vettem egy fényre sötétedő belső visszapillantó tükröt, amire aztán sikerült ésszerű magyarázatot találni. Egyre korábban sötétedik, egyre többet vagyok úton én is ilyenkor és ilyenkor rendre majd' megvakulok a mögöttem haladó tompítottjától. Sajna sokaknak nincs vagy rosszul van beállítva a magasság, így hiába billentem át a tükröt a másik pozícióba, az sem segít.
    Így hát bekerült a kosárba egy monochrome darab. Igazán príma szajré ez azt kell mondanom. kb 3 mp alatt teljesen el tud sötétedni és ugyanígy ki is világosodik. A bekötéssel sem volt gond, négy szálat igényel csupán.

    Fekete-fehér - tolató lámpa kapolcsoló -> tolatásnál ne sötétedjen
    Fekete - kapcsolt plusz
    Szürke - a belső lámpa (dome light) vezetéke -> ha bekapcsoljuk a belső lámpát ne lépjen működésbe
    Barna - test

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 0

  • Egy jó takarítás sosem rossz v2

    Ez pedig egy régebbi Compaq masina volt.
    Szokásos cica a venti mögött, a lamellák előtt és szinte nulla paszta.

    Blogbejegyzés 7 éve 7

  • Takarítás - HD4670

    Általában csinálok előtte-utána képeket és screenshotot monitorozás közben, de most nem volt lelki erőm az utóbbira...

    Kép #1
    Kép #2
    Kép #3
    Kép #4
    Kép #5
    Kép #6
    Kép #7

    Blogbejegyzés 7 éve 8

  • "Van baj" v1

    -Van egy rakás hádé filmem külön szinkronnal,* de nemtudom kiírni, mert két film kb 5 giga együtt. szóval cumi.
    -Vegyél bd-t
    -Was ist das?
    -Blu ray disc :D
    -Ez volt a tippem :D de bakker arra 50 giga fér...és mivel írjam meg?
    -Alkoholos filccel mint a többit :D

    * - A filmek mind eredeti angol szinkronnal léteznek, külön állományban van a magyar szinkron AC3/DTS fájl formájában.

    Voltak ilyen agymenések, majd menet közben behajítom a többit is ha lesz kedvem.

    Blogbejegyzés 7 éve 9