proof88 blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Informatika érettségi kiváltása

    Üdv!

    Téma adott. Sztori: 2006-ban fejeztem be a középsulit, akkor érettségiztem. Akkoriban kétféle info érettségi közül választhattunk: volt a sima (közismereti) informatika érettségi, tudjátok, ahol ülsz a gép előtt, és összekattintgatod a kért dokumentumot, meg megválaszolod szóbelin ügyessen-okossan, hogy végéjja, meg cégéjja, meg egéjja, meg az egyéb válogatott ügyességek. A másik pedig az informatikai alapismeretek volt, ami nevével ellentétben nehezebb volt, mint a sima info érettségi, részletekre már nem emlékszem, de én azért arra mentem, mert emlékeim szerint tisztességesebb volt, mint az előbbi, és azt mondták, hogy akinek jól megy a programozás, az inkább ezt válassza, mert itt van programozás (de az is lehet hogy a simán is van, de itt több a programozás?). Illetve azért is választottam ezt, mert volt belőle Szakmai Érettségi Tárgyak Versenye, vagy mi, mivel ez az info alapismeretek c. tárgy szakmai előkészítő tárgy volt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 11 éve 9

  • Ágy / matrac vásárlás

    Üdv!

    Ágyat szeretnék venni. Vagy mindegy mi, a lényeg hogy kényelmesen aludhassak rajta.
    A kérdés az, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak, egyáltalán mi alapján érdemes választani? Ráfekszek egy ágyra, ha kényelmes akkor az már jó? Azért biztos nem ilyen egyszerű. Esetleg ha vannak valahol ágy tesztek, benchmarkok, kérek linket! :D

    Blogbejegyzés 11 éve 25

  • HErBY - féle PR00FPS videó

    Biztos ismeritek néhányan HErBY-t! Mindenféle videókat szokott csinálni. Van egy TréGém sorozata is, amiben tré játékokat mutat be. Nagy örömömre csinált egy videót a PR00FPS-ről is. :C Ezúton is köszönöm neki! :R A videóhoz katt a képre! :)

    Blogbejegyzés 11 éve 4

  • Egy nem mindennapi bevmat óra története

    Néhány éve csináltam beadandónak ezt az animációt. Sokan nem értik benne a poént, de néhány embernek tetszhet.

    (klikk)

    Blogbejegyzés 11 éve 7

  • Englide ventik, hová tűntek?!

    A kérdésem adott. 2009-ben lettek ismertek ezek a magyar tervezésű ventilátorok. A PH! is beszámolt róluk.
    Én is beszereztem néhányat belőlük.
    2009 végén jöttek a hydro ventik.
    Viszont jó ideje már teljesen eltűntek. A kérdésem, hogy tudja-e valaki, hogy mi történt velük?

    A PH!-n regisztrált englide user már régen nem jelentkezett be.

    Egyik topikban írta Gismo a következőt: Most takarítom ki a gépemet, és az elejében lévő 2db Englide venti oldalán Yate Loon feliratot találtam. :Y Ez most vajon mit jelenthet? Én nem emlékszem, hogy láttam volna ilyen feliratot, de simán lehet bármi ...

    Pedig a tesztek alapján jó kis ventik voltak ...

    Iponos teszt
    HOC-s teszt

    Blogbejegyzés 12 éve 9

  • Pánikbetegségem története

    Arra gondoltam, részletesen megosztom tapasztalataimat, segítve ezzel sorstársaimat és magamat is. :)

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 12 éve 324

  • Saját játékom: PR00FPS

    Egy néhány éve írt, saját kis FPS játékomat szeretném bemutatni.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 12 éve 39

  • Keresek valakit ...

    Üdv,

    keresek egy megbízható embert itt a PH!-n, aki már jó ideje regisztrálva van, ismertebb, és jó véleménnyel vannak róla pl az apróhirdetései után. Tehát ilyen néhány napos/hónapos reggel még nem felelsz meg.
    Ezen felül, az alábbi feltételeknek kell megfeleljél:

    —You are 18 years of age or older.
    —You are a permanent US resident with a Social Security Number (or EIN).
    —You have a US address, US bank account, and US state-issued ID (driver’s license).
    —You have a major US credit or debit card.

    Ha ez mind megvan, akkor kérlek, jelezd felém!
    Előny, ha van Amazon Payments account-od, de nem feltétel.

    Miért?
    Azért, mert ezek kellenek ahhoz, hogy kickstarter-es projektet indíthasson az ember. Sajnos egyelőre ez így megy, állítólag ősztől már az UK-ból is lehet használni, de én azzal sem vagyok előrébb és az plusz idő. Azzal, aki megfelel a feltételeknek, megegyeznék, és részesülne a bevételből, amit az oldalon indított kampánnyal szereznénk.

    Köszönöm!

    Blogbejegyzés 12 éve 55

  • Candidiázis, candida, gomba

    Üdv!

    Érdeklődök, hogy kinek ismerősek a címben említett fogalmak, kinek volt ilyenje, milyen tünetei voltak és hogy szabadult meg tőle, vagy mikkel próbálkozott ... ment-e orvoshoz a tünetekkel, a tünetek kezelése mihez vezetett, stb. :)
    És itt most nem feltétlenül a hüvelygombára vagy körömgombára gondolok, és nem csak nőkre gondolok, hanem férfiakra, akik ilyen gomba elszaporodástól szenvedtek. :)

    Blogbejegyzés 12 éve 4

  • Virágküldés

    Hello,

    van egy lány, akit szeretnék meglepni azzal, hogy küldök neki virágot. Mivel nem tudom a lakcímét és egyébként sem akarom, hogy ne ő vegye át (ráadásul faluban félő, hogy nehezen érkezik meg a pontos címre), ezért arra gondoltam, hogy a munkahelyre küldeném, mert annak tudom a címét. Egy iskolában dolgozik, a titkársági irodában. Gondolom egy város egy iskoláját könnyebb lesz megtalálni a futárnak is. :)

    Nem vagyok híve a sima vágott virágoknak, mert azok elhervadnak. Persze alkalmanként jó lehet, mert a szál rózsát ki lehet szárítani és megmarad dísznek, de én cserepes virágra gondoltam, ami ott illatozhatna neki az irodában az asztalán. Vannak olyan lányok, akik nincsenek annyira oda a virágokért, de ő nagyon szereti őket, ezért is gondoltam erre. Nehéz napjai vannak mostanság, biztos örülne neki. Föltételezem, hogy ha a virágküldő odaadja a portásnak a virágot, akkor onnan már nem lesz gond eljuttatni neki az irodába. :)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 12 éve 22

  • Tyúk elhelyezése UPDATED

    Üdv,

    szerintetek hol lehetne elhelyezni jó ellátásra egy tyúkot? A jelenlegi helyéről sajnos mennie kell, levágás kizárva, állatkert kizárva. Jó hely kéne neki. Ahol nyugodtan él és nem bántja senki és van nyugodt területe. Kap kaját meg minden. Hétvégéig bezárólag kéne megoldani az elhelyezését.

    Várom az ötleteket. :D

    kiegészítés: havonta fizetne is a gondozásért cserébe a gazdája, ha nem vágják le. Annak idején a csibéje volt, azóta felnőtt, és kötődik hozzá.

    A bejegyzés komoly amúgy, igen! :K

    Aug. 8-án kiegészítve:
    Liome:
    Sziasztok!
    Sikerült találnom helyet a tyúknak Dabason egy kisebb farmon :D Őszintén szólva nem is hittem volna, h lesz olyan aki nem a húslevessel fogja kezdeni :D Egyik kedves barátom azért írta a topicot mert igen, elég kevés az esély de hátha valaki mégis ismer valakit aki tud segíteni. Amúgy meg tényleg semmi keresni valója nem volt IT-s oldalon, de proof88 ilyen vicces és segítőkész fazon. Ezúton is köszönöm :C Jah és köfi h volt aki megértette a helyzetet. Tudom hülyeség egy csirkéhez kötődni, de egyszerűen nem volt szívem levágni!
    EOT! :)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 13 éve 86

  • Ti hogyan csúsztatok meg / törtétek össze?

    Üdv,

    a kérdésem azokhoz szól, akik csúsztak már meg autóval kanyarodás közben.
    Ez sok mindentől lehet, túlzott sebesség, belefékezés, stb. Felmérést szeretnék készíteni kíváncsiságból, hogy miféle csúszásból volt több: amikor alulkormányzottá vált az autó és kifelé sodródott a kanyarból (nem kanyarodott eléggé), vagy amikor túlkormányzottá vált az autó (túlságosan is kanyarodott, a fara meg nem tapadt eléggé).

    Például itt van egy múltkori bejegyzés, .bableWes története (meg ez), itt túlkormányzottá vált az autó.
    Nem kérek hosszú sztorit, elég csak 1 mondatban is, hogy mi történt és miért. Meg lehetőleg azt is, hogy első vagy hátsó kerekes autó volt. Közben számolom is őket.

    Jelenleg (2011. jan. 14.) itt tart az állás:

    Alulkormányzottság: 7
    (potyautas, ABE, Motion_Blur, Sotho, Sethdobaloah, phaet0n, Mr.Csizmás)

    Túlkormányzottság: 7
    (GabN73, Motion_Blur, zoo8800, Thome, truba, No-kia, Mateosz)

    A linkelt sztorit már beleszámítottam. Saját sztorim még nincs.

    Blogbejegyzés 13 éve 82

  • Frissítve:MSI Wind U123 tapasztalatok

    A címben szereplő netbook bemutatása 1 év használat után

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Cikk 13 éve 16

  • UPDATE: Alien a szobámban

    Nem, igazából nem hiszem, hogy földönkívüli látogatott el hozzám, de én ilyen rovart még nem láttam, gondoltam esetleg valaki felismeri és meg tudja mondani, hogy mi ez, mit csináljak vele. Nem szeretem, ha a szobámban szabadon mászkálnak állatok, 1-2 muslica elmegy nyáron, a sarokban lévő pókokat meg nem bántom, mert nem a lábam alatt vannak, a többi meg az ő dolguk ...
    Csináltam fényképeket, nem a legjobb minőség, telefonnal csináltam, de azért felismerhető, aki tudja mi ez. :)
    Ami a képekről nem jön le: barátságosan, nyugodtan, higgadtan viselkedik. Ugyebár vannak olyanok, akik elé tartok egy zsepit, már a mozgástól megijednek és futni kezdenek, és vannak olyanok is, akiket ez nem zavar, sőt felmásznak a zsepire. Ő az utóbbi csoportba tartozik.

    További képek erre.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 14 éve 23

  • SuperTalent UltraDrive ME firmware-frissítés és sebesség

    Üdv az olvasóknak!

    Ebből az írásomból nem lesz cikk, nincs is kedvem cikket írni, viszont mivel nagy az érdeklődés a SuperTalent SSD-kkel kapcsolatban, gyorsan leírok néhány dolgot róluk.

    Nekem 2 db FTM32GX25H típusjelzésű UltraDrive-om van, ezek MLC-SSD-k. Hogy mit is jelent pontosan, hogy MLC vagy SLC, az most lényegtelen, de a Prohardver!-nek van egy jó cikke. Én régen elolvastam ezt, viszont már nem emlékszem, hogy miről van benne szó és miről nem, ezért kiegészítésképpen ajánlanék egy külföldi cikket is, SSD Anthology. Aki ezt a 2 cikket elolvassa, az megérti többek között azt, miért nem használ a töredezettség-mentesítés SSD-n, mire való a TRIM, és miért fagy meg akár másodpercekre is a rendszer bizonyos SSD-knél.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 14 éve 8

  • SuperTalent support :/

    Van nekem 2 db SuperTalent UltraDrive SSD-m. Elég régi firmware van rajtuk, a 1215-ös. Azóta már több újabb verzió is van és verzióról verzióra lehet frissíteni. Az ST oldalán van leírás, hogyan is kell csinálni ezt. Igen ám, de csak a 1370-es fw verziótól kezdve csinálhatjuk ezt mi magunk, az oldal alapján akinek 1215-ös fw-e van, az írjon emailt a megfelelő címükre. Egyik fórum topikukban is leírták, hogy nem akarják kirakni azt a frissítő eszközt az oldalra, mert összezavarná az embereket, vagy ilyesmi, tehát magunknak kell kérni tőlük. :D Írtam is a címükre nov. 8-án, de mivel nem kaptam választ 1-2 napon belül, ismét elküldtem azt a levelet ugyanarra a címre nov. 12-én, hátha a frímél vagy egyéb gond miatt nem ment el. De továbbra sem jött válasz. Ezután kitaláltam, hogy úgyis pörög az SSD-s fórumuk, írok oda. Nyitottam is egy új topikot, hát senki sem válaszol. Van egy emberke ott, aki valószínűleg céges ember, sokat segít a kérdezőknek is, nos ő is csak november elején válaszolt utoljára, most már nem nagyon.
    Mit tegyek, ha nem akar kommunikálni velem a gyártó? :D Azért nem bóvli címre írtam az emaileket sem, support at supertalent dot com, legalább annyit válaszolhattak volna, hogy majd ...

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 14 éve 6

  • GameTrailerses URL-lel a Freemailre ?!

    Üdvözlet annak, aki olvassa ezt a kis szösszenetet!

    Térjünk egyből a tárgyra: a múlt héten megnéztem a gametrailers.com-on egy videót, a Serious Sam HD Sunshine and Lollipops Trailer-t. Úgy gondoltam, a címét elküldöm havernak, tehát kimásoltam a címsorból a címet és az emailbe illesztettem.
    1-2 nap múlva az volt haver válasza, hogy nem jó a link, neki valami orosz nyavalya jön be. Meg szerettem volna nézni ismét az elküldött címet, a válasz emailben ott volt az én eredeti üzenetem a linkkel, tehát egyből rá is kattintottam. Visszatért a böngésző a Frímélre. Azt gondoltam, a francba már... úgyhogy másoltam a linket, új lapot nyitottam és beillesztettem a címsorba, majd ENTER. Ismét a Frímél jött be.
    A problémás cím ez volt:
    http://www.gametrailers.com/video/sunshine-and-serious-sam/57187

    Azt gondoltam, hogy valamiért az előző oldalra lép vissza, ezért kerülök a Frímélre, mivelhogy Fríméles postafiókom van. Ezért megnyitottam az Internet Explorert (Firefoxot használok) és beírtam oda is a címet, ENTER, ismét a Frímél jött be, pedig ott meg sem nyitottam korábban!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 14 éve 10

  • A Raptorok ismét

    Kis kiegészítés előző cikkemhez, mérési eredmények.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Elemzés 15 éve 15

  • WD 740ADFD Raptorok egymás között

    10.000 fordulat percenként - tényleg annyira hangosak ezek a merevlemezek, mint ahogy azt állítják?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Elemzés 15 éve 55