rdt89 blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • A hazudozás és a felelősség alól kibújás mestere: Foxpost

    Történt egy szép napon, május 17-én, hogy egy általam rendelt csomag megérkezett a Foxpost terminálba. Május 19-én úgy gondoltam, hogy átveszem a csomagomat, ami nem történt meg, mert hálózati hiba volt, valamint nem találja a csomagot a rendszer felirat. A helyszínen megejtettem egy telefont, de a véget nem érő, minden munkatársunk foglalt szöveget megunva tovább álltam. Egy órával később felhívtam őket, hogy mi lehetett a probléma, na most kivártam a dolgot, és tájékoztatást kaptam, hogy rendszerhibájuk van, ezért nem tudtam átvenni a csomagot, de látják az általam megadott címen lévő automatában, másnap próbáljam meg, s kitolják 24 órával a határidőt. Na mondom rendben, 21-én átveszem, még a határidő lejárta előtt. Nos a csomagra ismét azt írta ki, hogy nem létező nyitókód. Ugye hétvégén nincs ügyintézés a honlapja is azt írja, hogy ügyintézés, munkanapokon 08:00-20:00 között. Remek, mondom akkor hétfőn érem el őket, addigra a csomagom is visszaszállítják, nagyon boldog voltam. Elérkezett a hétfő, hívom az ügyfélszolgálatot, ahol tájékoztatott az ügyintéző, hogy hétvégén is foglalkoznak ezzel az üggyel /a f.szért nem lehet ezt a honlapon kiírni/, meg sajnálják de visszaszállították. Olyan stílusba mondta, mintha nekem ezt tudnom kéne, mert a másik ügyintéző nem tájékoztatott, a honlap is szépen eldugja ezt az információt, szinte nyomozni kell, hogy észrevedd a sok átláthatatlan hülye ikonjaik miatt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 13

  • Peugeot 206 GTI

    Végre teljesen kész lett ez a kis drága, biztosító rendezve, computer újra programozva, 80-as 4-2-1 rendszer katalizátorig alá LEGO-zva. Ki lett tolva a tiltás 7200-ig, az egész rendszer össze lett hangolva, nem a Rigotech-el, hanem egy specialistával csináltattam meg. Igaz utaztam érte 250-250km-t, de végre minden finoman összeállt. 3 személlyel 0-100 megvolt 7 másodperc alatt, egyedül megfutja a 6-ot is. Nincs többé beesés és kihagyás, minden olyan és úgy működik ahogy kell. A rajongásom eme kis "szarfrancia"-ért még nagyobb lett. 5w30-as olajat kapott, teljes szervizt, most már mondhatni tökéletes számomra. :R
    Na de beszéljenek a képek:


    Az új programozástól a kocsi hangja:
    S a hangja

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 5

  • Peugeot 206 GTI

    Nagyon rég volt már bejegyzésem eme kis szörnyetegről. 2,5 éve van a tulajdonomban és még mindig imádom. Sikerült kitapasztalnom is, hogy kell vezetni, így már országúton 5.9-6.5 között kijövök fogyasztásba, de a városban is 7.5-8.3 között mozgok vele.A kötelező szervizen felüli kiadás a kormánykapcsoló cseréje /típus betegség/ volt csak. Januárban volt egy balesetem, a belső sávba teleportált egy hídra felhajtó úriember. A kocsik oldala ért össze, így csak lehúzta a kocsiról a kulimászt /ajtó-sárvédő-visszapillantó/, meg benyomta a domborított sárvédőt és lehorzsolta az OZ Racing felnit. A kárt azóta se rendezte a becsületet mellőző úr, így rendőrségi eljárás van ellene.Szerencsétlenségére volt kamerafelvételem is az incidensről, így más terhek is megfogják nehezíteni a jó szívét, ha már az én kedvességemet kihasználva átakart vágni. Ez adott kezdő lendületet, hogy a komplett jobb oldalát újrafényeztessem / festessem, a felniket javíttattam, átfényeztettem és ha már így benne voltam a nagy renoválásban a szakadt bőr belső részét is kijavíttattam.S közben várok a rendőrség általi intézkedésre, hogy eme nagy kiadásokba kicsit besegítsen a tékozló Ő gerinctelensége. Amennyiben már a 70%-ékát megkapom annak a kárnak amit ő utána is javíttattam én már elégedett leszek. Még elviszem majd a bőrt újrafestetni a beltérben, kap egy kis toldatot az első lökhárító, meg egy gyári szelíd hátsó légterelőt és a kocsi 100%-osnak tekinthető.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 44

  • Yu-gi-oh kártya keresése

    Sziasztok!

    Ez nagyon hülyén fog hangzani, de már az egész internetet feltúrtam és én kifejezetten a magyarnyelvű hamis kártyát keresem a Yugioh-ból. Régen volt 400db és voltam olyan ostoba, hogy eladtam, pedig most lenne is kivel játszani és azokért nem kár ha roncsolódnak, az élmény még így is megfizethetetlen. Ha bárkinek van tippje, ötlete esetleg otthon ilyen elfekvőbe akár nagyobb mennyiségben is nyugodtan informálhat, és HA!-n keresztül akár meg is vásárolom! Már lassan 1 éve üldözöm sikertelenül! :(

    Előre is köszönöm mindenkinek a segítségét :R :R :R

    Blogbejegyzés 4 éve 12

  • Peugeot 206 GTI

    Végre közösen elértük a 10 ezer kilómétert. Nagyszerű élmény, még mindig széles mosolyt csal az arcomra 1-1 gázfröccs adta hangorkán.

    Az autóra az alábbi dolgok kerültek megvásárlásra /sok van amit nem volt létszükséglet, de biztosabbnak éreztem, meg így esett jól/ :) :
    - Fékek cseréje lyukacsos, hűtött tárcsákra, fékpofákkal együtt
    - 5w40 Aral Blue Tronic motorolaj
    - Pollenszűrő
    - Rigotech prémium chiptuning
    - Sport katalizátor
    - Hengerenkénti leömlő/húzott cső
    - Gázgyorsító
    - Teljeskörű polírozás
    - Hátsó paragi dob, 15 cm hosszítással, hogy 130-nál ne üvöltsön, de legyen dorombolós hangja
    - K&N szűrő helyére tehető sportlégszűrő
    - Bal első rugó /a gyári eltört/
    - Kézifék kötél cseréje
    - Kuplungkötél cseréje /elszakadt a benne lévő/
    - Apró jégkárra hasonlító horpadások javíttatása
    - Satuna oldal légterelő /esőzéskor a legjobb találmány és optikailag se olyan csúnya/

    Amik még hátra vannak:
    - 1421F kódszámú klímakompresszor cseréje
    - Vezérműszíj csere
    - Kárpitossal a GTI ülés szakadásos/repedéses betegségét kijavíttatni
    - A dönthető ülések fogójának cseréje + az anyós ülés sin emlékezőjének cseréje
    - Légzsák kábel a kormányszerkezetben megrepedt annak a cseréje

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 5

  • Bosszúállók: Végjáték SPOILERES vélemény

    Hol is kezdjem? Nekem nagy csalódás volt a film, nem hittem, hogy a végtelen háborút alul lehet múlni, de ennek a lezáró szatíra/dráma/spanyol szappanoperának sikerült.

    INNENTŐL SPOILER HEGYEK JÖNNEK!!!!!!!!

    Olyan hülye vágások voltak a filmben, hogy hihetetlen és marha zavaró, még a vak is kiszúrja. Mindenki bömbizik, majd Tony mint Thanos csettintése megoldja az időutazás témát a semmiből és már megy is a 20-21 filmbeli szereplők végtelen cameo-ztatása, erőltetett túlnyújtott súlytalan drámák tömkelege. Az első 2.5 órában mint akció csak 1-1 fél perc üti fel a fejét, azt is a hihetetlenül idegesítő epilepsziás kamerakezeléssel megoldva. Thor és a hozzá írt poénok cserébe jók, de a film ettől még 3óra1 perc és marha unalmas, mikor Thor nincs a vásznon. Hulk-ot is kiherélték, megtanulta Banner használni a zöld testben a saját intelligenciáját és a CGI annyira ocsmány ennél a zöld embernél, hogy szavakat nem találok. A végső nagy csata meg az epilepszia veszély netovábbja. Hulk egyetlen azaz egyetlen akció jelenetet se kap, ő csak bandukol és keresgeti a tökeit, nem torolja meg a férfiasságán ejtett csorbát, nem. Thanos-al csak Thor-Kapitány-Tony trió harcol és hihetetlen, hogy ez a Thanos a kesztyű nélkül még erősebb mint vele. A Végtelen Háború is nagyon rossz volt számomra, de ez a befejező akkord egy felháborító "Petőfi Sándor: Minek nevezzelek" katyvasz.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 32

  • Nagy költségvetésű filmek 2013-2018-ig kvíz

    Érdekelt a témában szereplő dolog és kilistáztam, hogy 2013-2014-2015-2016-2017-2018-as évekből melyik volt az az év, ahol a legtöbb 100 millió és afeletti film került bemutatásra, és igen érdekesek lettek az eredmények, így gondoltam egy kvíz formájában tárom fel a meglepő tényeket. :)

    Mindenkinek meghagyom a tippelés lehetőségét, így a válaszokat holnap közlöm le délután, aki addig a legközelebb jár a 60 kérdés kitalálásában kap valami apró jutalmat. Jó tippelgetést a komment szekcióban :)
    Egy kis jelmagyarázat: A össze szedett legnagyobb bevétel a bevétel mínusz kiadást jelenti, a legnagyobb bevétel pedig csak az elért eredményt mindenféle kivonás nélkül.

    1. Melyik évben volt a legtöbb nagy költségvetésű (100millió feletti) film?
    2. Melyik évben volt a legkevesebb nagy költségvetésű (100millió feletti) film?
    3. Mennyi a legtöbb 100millió dollár feletti filmek száma a nyertes évben?
    4. Mennyi a legkevesebb 100millió dollár feletti filmek száma a vesztes évben?
    5. 2013-ban melyik film szedte össze a legnagyobb bevételt?
    6. 2013-ban melyik film szedte össze a legkevesebb bevételt?
    7. 2014-ben melyik film szedte össze a legnagyobb bevételt?
    8. 2014-ben melyik film szedte össze a legkevesebb bevételt?
    9. 2015-ben melyik film szedte össze a legnagyobb bevételt?

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 9

  • Peugeot 206 GTI fejlesztési lista

    Újabb bejegyzést kap eme kis fekete gyöngyszem, aminek még mindig nem tudom mi legyen a neve. Eddig felmerült a fekete gyöngy /de ez már foglalt/, Black Penis /ez morbid/, Fekete Villám /ő is foglalt film által/, így egyenlőre szépítgetem, és közben a megfelelő névre várok, hogy megtaláljam. Már 7 ezer megtett boldog kilométerrel a hátunk mögött járunk és mint minden autót szerető ember én is próbálom szépítgetni, és optimalizálni a kis gépjárművet. Nem új autó és bármennyire is vigyázott rá az előző gazdája problémák és megjavítandó dolgok mindig is lesznek rajta, amit próbálok mindig a leghatékonyabban megoldani.

    - Nemrég vágtam bele a kormánykapcsoló komplett cseréjébe, mert a szokásos kontakthiba előjött, sajnos az évek során annyira egybe"ragadt" a szerkezet, hogy nem sikerült szétszedni, így a komplett szerkezet cserélendő. Vadonatúj 60-100 ezer forint között van, mivel ez a mindennel felszerelt, mindent oda belegyömöszölt szerkezet, így maradtam megfelelő használt, de garanciás verziónál 25 ezer forintért sikerült rátalálni, ő kerül beszerelésre, hétfőn érkezik.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 10

  • Peugeot 206 GTI "okosítás" ha megoldható

    Sziasztok!

    Nagyon sokat gondolkodok mostanában, hogy egy 206 gti-be vajon utólagosan megoldható-e és anyagilag nagyon sokba kerülne-e az ASR rendszer beépítése. Igaz eddig még alkatrészt nem találtam hozzá, de gondolom az 1.4-es-é nem jó csak a típus azonosé, ami ritka de még nincs donor addig is ezen kattogok, addig pedig információt gyűjtök. A másik ami érdekel, hogy a húzott csövet motor kivétele nélkül fel lehet eme kis jószágra cserélni, mert a 2.0-ás motor annyira kitölti a rendelkezésére álló teret, hogy a levegő is alig áramlik át rajta.

    Ha bárkinek van bármilyen ötlete/link akármelyik problémára ne tartsa magába

    Köszönöm :R

    Blogbejegyzés 5 éve 0

  • Minősíthetetlen szolgáltatás, értékelhetetlen cég ez a DPD

    Szeretném leírni rövidnek nem mondható, de annál hosszabb ideig elhúzódó történetemet ezzel a céggel ami a mai napig is tartó ügylet. Szerettem volna édesanyám meglepni karácsonyra egy új, bontatlan készülékkel így az Emag által vettem neki egy Yu Yutopia-t (októberben). Igaz ez még messze volt a karácsonytól, de az 5 éves telefonját minél hamarabb szerettem volna lecserélni. Ez a készülék 1 hónapon belül meghibásodva visszakerült a forgalmazóhoz, szépen vissza is fizette az összeget, majd az Emag-ról megvettem egy Asus Zenfone 3 készüléket. Ez a telefon eleve letiltva érkezett meg, tehát használhatatlan volt, így rendeltem futárt az Emag-tól, hogy szállítsák el, ez volt December 1-én. teltek a napok a futár nem érkezett, pedig visszaküldési levél jött, hogy fel fogják venni. Írtam a cégnek, hogy nem vették fel a csomagot, ekkor újabb megrendelő lap érkezett a felvételről, majd December 27.-én 26 nap pihenővel érte is jött ez a jellemtelen értékelhetetlen semmire való futárcég a DPD. Ezt a szart küldte az Emag érte,és ők is csak annyit mondtak minden héten, hogy még nem érkezett be a csomagom. Na én írtam a DPD-nek szerdán egy levelet (Január 16.-án), mivel még mindig nem tudták Debrecenből- Pestig elszállítani a csomagomat. Telefonon elérhetetlenek, így levelet írtam a panaszemelési részlegükre.

    A levél amire azóta se kaptam választ:
    Tisztelt DPD!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 9

  • Festékcsere avagy miért kell más autójára rányitni az ajtót

    Autótulajdonosok biztos tudják milyen kellemes érzés mikor ott hagyják "szemük fényét" az utcai parkolóban és mikor visszaérkeznek egy szép kis rányitásnyom és az elkövető hűlt helye marad utána. A 306-om egy anyós oldal felőli horpadást köszönhet így és a 206-ot mikor visszahoztam a festőtől 100%-os mikrokarctalanítás után, pár napja vettem észre, hogy valamelyik aberrált vezető oldalon oly szépen r (kb. 1 hónapja) ráverte az ajtót, hogy 5 centis nyomban ott van a festéknyom a kocsin meg egy horpadás is. Persze volt olyan intelligens és jól nevelt, hogy ott is hagyta a kocsit sérülten mindenféle nyom nélkül vagy azonosító nélkül. Nem egyszer láttam ilyen figyelmes embereket, hogy mikor szállnak ki és visszacsukódik az ajtó a lábukkal rásegítenek és a másik autóján áll meg a lendület és mint ha mi se történt volna megy tovább. Egyszer apám autójára úgy csapták rá az ajtót, hogy benne ültünk még és mint ha mi se történt volna az illető egy "bocs" szót se kiengedve a száján bandukolt tovább. Természetesen azért megállítottuk egy kis miképpen gondolta ezt eszmecserére, de még majdnem neki állt feljebb, hogy raboljuk a drága idejét, meg, hogy ő siet nem ér rá ilyeneket figyelni... Szóval hiába vigyázol/óvod a kocsid ha az ilyen gyökerek lelkiismeret furdalás nélkül leamortizálják a tiédet és még a megbánás szikrája is hiányzik belőle.

    Blogbejegyzés 5 éve 199

  • Peugeot 206 GTI /tapasztalat 2 ezer km megtétele után/

    "A jót mindig könnyebb megszokni", tartja a mondás. Nos sajnos hazudnék, ha azt mondanám tévedés. Kicsit több mint 3 hónapja tulajdonomban van a kis méregzsák, 2 ezer km-ert tettem eddig bele és minden métere maga volt a katarzist nyújtó élvezet. Nem rég elindultunk egy 170km-es távolságra, és olyan jó volt vezetni, annyira egybe mozgott, csendes volt, stabil ráadásul olyan rugalmas volt, hogy az út 80%-át 5ikbe tettem meg végig, még 30-nál se rángatott vagy kérte a visszakapcsolást, onnan is szépen magabiztosan gyorsult. Igaz nem rég kapott egy Rigotech-es motoroptimalizácó prémium csomagot, így 160le és 215nm körül van a teljesítmény, a fogyasztásom városban 7.5-8.6l között mozog (lábfüggő) és országúton 6.5 /70-nél/ 7.2 /90-nél/. Tuningot nem tervezek rá, nem rég kapott egy 100%-os mikrokarc mentesítő festés/polír csomagot is. Most ez az egyik hobbim, hogy megpróbáljam teljesen gyári állapotúra visszahozni kívül-belül, mindenféle giccstől mentesen. Szerencsére ehhez nagyon-nagyon jó alapanyagot kaptam. Az első mondatomra visszatérve néha-néha azért még bepattanok a kis 26ik életévét taposó 306-ba, de szerelem ide-oda azt kell mondjam ennyi idő is elég, hogy elszokjon az ember az ABS-Szervókormány-Kagylóülés mentes "fapad" felszereltségű autótól.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 6

  • Orrdugulás 9 hónapja

    2018 márciusában egyik éjszaka arra riadtam fel, hogy annyira eldugult az orrom, hogy alig tudtam a számon is levegőt venni és ez minden egyes nap hajnalban előjött és 4-6 óra hosszán keresztül vákuum szerűen lezárta az orromat, levegő meg se moccant, kifújás hasztalan /a neten lévő összes chakrás, masszírozós, házi praktikát kipróbáltam hasztalanul/, maradt a szájon át légzés. Igaz így az alvásról le is mondhattam. Első körben mindenki a környezetből allergiára, azon belül is a por-ra való érzékenységre terelte a gyanút. Elmentem a körzeti orvoshoz 2 hónap múlva, mert nem enyhültek a tünetek, sőt már napközben is jelentkeztek és az intenzitásából mit sem vesztett. Nos az orvos is allergiára gyanakodott, így írt fel allergia gyógyszert, meg orr spray-t, na mondom gyere csak orrdugulás, most szétcsaplak és jött is. Már rutinszerűen pattantam ki az ágyból ahogy előjött ez a "légzár". Rohantam az orr spray-hez megváltásért, de hiába puffogtattam a nyálkahártyámba az adagokat, lefolyt a számba eme kellemes adalék, de az orrom beton stabilan nem engedett levegőt venni az allergia gyógyszerek meg mint a tik-tak tűntek el a végtelenbe. Beköszöntött a tél, és az orrdugulás még mindig masszív részét képezte az életemnek. Lehet még sem allergia ez gondoltam magamban, pláne, hogy mikor orrdugulás van, az orrnyergemnél érzem, mint ha be lenne dagadva, és ez akadályozza a szabad légáramlást és orrfújás közben is érzem a kis duzzanatot, ami lezár.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 19

  • Huawei Mate 9 Pro /a kínai svájci bicska/

    Hazai oldalakon szinte semmi teszt nincs erről a készülékről csak a Porsche Design variánsról, így egy kis ismertetőt írnék erről a kínai belpiacos eszközről, mely messzemenően az egyik legsokoldalúbb készülék a piacon. Innentől kezdve a Huawei (is) elkezdett a készülékeiből ki-kihagyni dolgokat. December 16.-án lesz 1 éve a tulajdonomban eme remek készülék, így teljesen átfogó véleménnyel írom soraimat róla.

    A kép nem a tulajdonomban lévő mobiltelefonról készült, csak "tájékoztató" jellegű:

    2017. December 16.-án érdekes eszközre bukkantam rá. Nálam egy telefon életciklusa eddig általában fél év volt, mindig volt valami, ami az adott eszközből hiányzott. Persze egyiknél se kellett olyan hatalmas kompromisszumokat kötnöm, mindig kerestem a tökéletes eszközt. Szinte a semmiből bukkantam rá erre a készülékre. Eddig azt hittem van a Mate 9 a Mate 9 Porsche Design és kifújt, de eközben Kína leple alatt készült egy Mate 9 Pro verzió is, mely fele annyiba került, mint a prémium nevű variánsa. Eltérés a két eszköz között a szín-felület téma a készüléken (tárhely kapacitás, mert a Pro-ból is van 6gb ram-os verzió) feltüntetett név.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 15

  • Búcsú a Peugeot 306-tól, egy másik szépségért...

    Szeretett első autóm és szerelmem a Peugeot 306. Sose akartam lecserélni, gombokba került a szerelés, megbízható volt, elnyűhetetlen, rozsdamentes és annyira fapados, hogy a legnagyobb extra a centrálzárba ki is merült és a fényszóró magasságállításban. Még is annyira közvetlen és igénytelen, hogy bármikor csak beleül az ember, kulcs elfordít és már megy is. Télen kiolvad pillanatok alatt mint egy mirelit pizza, a legnagyobb hidegbe is 4-5 perc és már okádja az utastérbe a meleget. Sose akartam megválni tőle. Tudom szar, tudom francia, de kinek melyik ország márkája vált be. A családban a 406-os 18 évig teljesített szolgálatot probléma mentesen, a 106-os 8ik éve van meg és sose panaszkodott, a 306 6.5 éve tűri a hideg indítás/padlógáz kombinációt szó nélkül. Év elején elérkezett a családba, hogy apa lecserélte a 406-ot egy 308-ra. Rengeteg autót nézegetett (váltani akart a Peugeot-ról) de ár/érték arányban és tetszésben ez állt hozzá a legközelebb. Aztán véletlen rábukkantam 2 hónapja egy hirdetésre Peugeot 206 GTI 1 gazdás 129ezer km-rel a lakhelyemtől 3km-re. Nem akartam kocsit cserélni, de érdekelt nagyon! Mindig is vonzottak a zsebrakéták a túlmotorizáltságukkal. A véletlen műve volt, hogy észrevettem/megláttam a hirdetést. Elmentünk megnézni és már a család új tagjaként tért velünk haza.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 23