sz.balazs.95 blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • LG G3 fotók (főleg makró)

    Hasonlóan a kb 2,5 évvel ezelőtti (tyű, hogy telik az idő :DDD ) Lumia 820-as bejegyzéshez, arra gondoltam, hogy egy hasonló képgyűjteményt csinálok, de ezúttal az LG G3 lesz a főszereplő.
    Mivel imádok makró fotókat készíteni és emellett imádok apró dolgokat lefotózni, így ennek következtében kb csak ilyen fotók lesznek a "gyűjteményben".

    A teljes méretű, tömörítetlen képeket innen lehet letölteni:

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 7 éve 2

  • 6. éves lettem PH!-n

    Fura belegondolni, hogy ma 6. éve regisztráltam erre az oldalra, bár a Mobilarénát már előtte is rendszeresen olvastam, kb úgy 2008 óta.
    Azóta sok víz lefolyt a Dunán, mivel akkor még első éves szakközépiskolás voltam, ma meg dolgozó szorgosan állást kereső (és remélhetőleg hamarosan találó) lettem.
    Meg persze ezidő alatt ismerem meg itt is embereket, bár az utóbbi időben talán a kelleténél ritkábban tartjuk a kapcsolatot velük.
    (bár ez sosem volt igazán az erősségem, mivel általában csak akkor keresek meg valakit, ha konkrét dolgot akarok mondani neki)
    Viszont ami megmarad, az a rengeteg ismeret, amit ezidő alatt szereztem, és amit nagyon köszönök az oldalnak. :R
    Kíváncsian várom, hogy a következő 6 év mit fog tartogatni (*khmm* *khmm* reszponzív oldaldizájn *khmm* ;] )

    Blogbejegyzés 7 éve 8

  • Év végi agyzsibbasztás

    ;]

    Blogbejegyzés 8 éve 15

  • Windows 10: tabletes szemmel

    Ha nincs valami nélkülözhetetlen dolog számodra, ami a 10-ben van, de a 8.1-ben nincs, akkor még korai a frissítés.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Elemzés 8 éve 84

  • Ezt hallgassátok meg!

    Mostanában nagyon rákattantam erre a számra. :D

    Blogbejegyzés 9 éve 21

  • P.H.C.M.: Prohardver CSS Mod

    Ez a bejegyzés egy általam készített .css fájlhoz fog leírást adni, mely eredetileg a korábbi Lenovo.css-ből lett továbbfejlesztve.

    Eredetileg pusztán azért merült fel bennem rá az igény, mert nekem kimondottan tetszett a PH! a Lenovo színeiben, és ebből kifolyólag utánaérdeklődtem, hogy hogyan lehetne megtartani.

    Ez az elképzelés annyival módosult, hogy jelenleg ehelyett a Lenovo témából kiindulva csinálok inkább egy sajátot, mely remélhetőleg az elkészültekor a teljes PH!-t átszínezi, nem csak a főoldalt.

    Használat:

    Magához a .css használatához a Stylish nevű addon-ra van szükség, mely az alábbi böngészőkre tölthető le:
    [Firefox] [Chrome/Vivaldi] [Opera]

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 92

  • Aktuális Logout terveim - aktualizálva - 15.11

    Itt szeretném összegyűjteni, hogy nagyjából mik azok a dolgok, amikről szándékomban áll majd valamikor a jövőben, ha minden összejön, írni Logout bejegyzést.
    Mivel ezekkel alapvetően úgy kalkulálok, hogy viszonylag hosszabb távon fognak megvalósulni, így egyrészt emlékeztetőként írom magamnak, másrészt ötleteket is lehet adni.

    Tehát konkrétabban a tervek:

    - Tervezek egy Alcatel Fire E mobilt szerezni, és azt bemutatni, a tőlem telhető legnagyobb részletességgel, elsősorban magára a Firefox OS-re kocentrálva
    - WP 8.x / BB 10.x összehasonlító; hogy tulajdonképpen mi az, amiben az egyik, és mi az amiben a másik a nyerő, és hogy miért és hogyan tudja a kettő kiegészíteni egymást.
    Ezt meg szeretném csinálni a Lumia 820 - BB Z10 párossal (ezekkel rendelkezem) és a Lumia 930 - BB PassPort párossal is. Utóbbi inkább a jövő zenéje
    - A BB részemről végleg befejezve. :(
    - Van egy mobil gyűjteményem; ennek ha nem is az egészét, de a különlegesebb darabokat mindenképpen be szeretném mutatni, minimum pár szó erejéig. - Ezt valószínűleg úgy fogom megoldani, hogy a weblapomon egy külön részt csinálok neki.
    - Szintén terv, hogy szerezzek egy utolsó generációs, még PPC alapú PowerBook-ot, és arról egyfajta élménybeszámolót írnék.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 7

  • Majd ha jön ki ilyen mobil, szóljatok!

    (Ezt igazából csak azért írtam össze, hogy elég legyen egyszer összeírni)

    - Egy rendes WP-s mobil*
    - Értelmes hardverrel**
    - Fasza kamerával***
    - Sztereó hangszóróval****
    - kib... microSD-vel*****
    - Normális kijelzővel******
    - Vastag akkuval*******
    - ac Wi-Fi-vel
    - indukciós töltővel
    - És cserélhető hátlappal

    *Vagy Win10-es, gondolva a jövőre.
    **Snapdragon 800, vagy nagyobb teljesítményű
    ***12 Mpx vagy több, manuális fókusz, stb. 4K videózási lehetőséggel
    ****Ami a HTC One-ba van, kb. azt a szintet üsse meg
    *****Vagy ha az nincs, akkor min. 64 GB tárhely
    ******RGB pixelelrendezés, 720p vagy jobb, IPS, 275 PPI vagy nagyobb
    *******min. 4.000 mAh, de 5 vagy 6 Ah jobb lenne. a telefon vastagsága nem izgat. akár 3 cm vastag is lehet, csak legyen meg minden benne.

    Addig el leszek valahogy a 820-szal :D

    Addig is egy kis zene:

    Blogbejegyzés 9 éve 18

  • Játéktörténetem (2002-től napjainkig)

    Sziasztok!

    Legutóbb arról írtam egy személyes bejegyzést, hogy nagyjából, legjobb emlékezeteim szerint az első mobiltelefonom óta hogyan váltották egymást a mobiljaim.
    Most megfordult a fejemben, hogy miért ne lehetne hasonlót csinálni, csak épp a videojátékokról. :)

    Az egész történet 2002-ben kezdődött.
    Azért pont akkor, mert anyukám új munkahelyre került, és ebben az évben volt az, hogy a gépparkot cserélték, azaz a régieket leselejtezték. Na egy ilyen került hozzánk is, mint életem első PC-je, 7 évesen. :D
    Nem igazán (illetve semennyire sem) értettem a technikai dolgokhoz ennyi idősen, így a konfigot sem tudom, na meg különben is, ennyi év távlatából már ki emlékezne erre. :D De arra emlékszem, hogy Windows 95 volt rajta, és 500 MB volt a HDD-je. A monitora azt hiszem egy Compaq volt, talán 800*600 vagy 1024*768-as felbontással.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 25

  • Yo Windows so fat...

    A címből már lehet sejteni, miről szól ez a rövidke kis bejegyzés.
    Naszóval arról lenne szó, hogy kíváncsiságból megnéztem a Win7-emen, mekkora a c:/Windows mappa. Íme:

    Gondolom ez azért távol áll a normálistól. :Y 47 GB... Jó ég...
    Egyébként gőzöm sincs, hogy sikerült ezt elérnem, mert 80%-ban cask játékokat telepítettem, a maradék 20% is cask ilyen, hogy Firefox, iTunes, LibreOffice, stb.

    Mos már cask egy kérdés van: Azt mindenki tudja, hogy 47 ezerből meg lehet élni. Nade mi a helyzet 47 ezer megával? :DDD

    Blogbejegyzés 10 éve 69

  • Lumia 820 tesztfotók

    Íme néhány kép arról, mire is képes a telefon kamerája.
    Na meg ha esetleg valamelyik megtetszik, akkor beállíthatod háttérnek. ;)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 15

  • Kedvenc zenéim

    Kedvenc zenéim, amiket mostanában előszeretettel szoktam hallgatni: :K
    Tessék csak mindet végighallgatni! :D

    SIMIAN: The Way I Live [YouTube]

    SIMIAN: LA Breeze [YouTube]

    SIMIAN: Never Be Alone [YouTube]

    SIMIAN: Skin [YouTube]

    SIMIAN: One Dimension [YouTube]

    SMD: I Believe [YouTube]

    SMD: A Species Out Of Control [YouTube]

    The Black Ghosts: I Want Nothing [YouTube]

    The Black Ghosts: Anyway You Choose To Give It [YouTube]

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 2

  • Mobilos történetem dióhéjban (frissítve - 17.04)

    Az első telefonom egy Nokia 6103 volt, amit karácsonyra kaptam a nagyapámtól 2006-ban. Eleinte nagyon kedveltem a kis telót, aztán hamar rá kellett jöjjek: mégse olyan jó, mint amilyennek hittem. Leginkább a szűkös háttértár zavart (3 MB) és hogy nem lehetett bővíteni. Tehát vettem egy használt Sony Ericsson T630-at. Ez valamivel jobb volt. Ezt egy szintén használt Sharp GX 17-re cseréltem. Ezután elkezdtem telefonokat gyűjteni. Nagyjából 18-20 mobilom volt, mikor abbahagytam a gyűjtést. Emiatt nem emlékszem pontosan, hogy mikor mit használtam elsődleges telefonnak.

    balról jobbra: Nokia 6103 - Sony Ericsson T630 - Sharp GX-17

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 19

  • Favicc [erős idegzetűeknek!]

    azt hiszem megyek lefeküdni... :))

    Blogbejegyzés 10 éve 3

  • Veletech névjegy?

    Bizonyára észrevettétek páran, akik voltak idén a Veletech-en, hogy saját névjegy-kitűzővel jelentem meg.
    Arra gondoltam, hogy ebből lehetne valami sok emberre kiterjedő dolgot csinálni.
    Az alap ötlet az lenne, hogy venni kéne 1 nyomtatót, meg 1-2 csomag partont hozzá. (ezt a részét a dolognak meg tudom oldani, egy kb. 20k-ból már kijön a nyomtató, 1 év alatt meg csak ki tudok gyűjteni ennyit.)
    A patron árát a névjegyek árából finanszíroznám. (itt lehet akár javaslatokat tenni, hogy mennyi legyen.)
    Ígyis-úgyis vennék nyomtatót, mert nem 1x előfordult már, hogy jól jött volna, a Sugárba meg nem akarok elszaladni mindenféle „hülyeségért”, szóval a nyomtató árát nem akarom beépíteni a névjegyek árába.
    Persze az is egy megoldás, hogyha mindenki előre befizet egy x összeget, amiből meg lehet venni a papírt és a patront, ez majd később kiderül, hogy fog alakulni.

    Szóval a kérdés első körben ki mit szól az ötlethez?

    (ja és itt az én névjegyem sablonja, ami alapján bárki készíthet sajátot: [link])

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 7

  • PPI teszt

    Ez egy nagyon egyszerű tesz, aminek az alapvetően a célja, hogy kiderítse, elegendő-e a megjelenítőd PPI-je, illetve hogy megmutassa, mekkora az a minimálid távolság, amivel megfelelő képet ad.

    Alapvetően arról szó a dolog, hogy van több kockás kép, amin eltérő színű kockák szerepelnek.
    Ezt ha túl közel nézed, akkor látod a képet alkotó pixelek színeit, de ha egyre távolabbról nézed, a kép lassan, és végül teljesen homogénné válik.

    fekete + fehér = szürke
    piros + kék = lila
    kék + zöld = türkiz
    sárga + cián = zöld

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 0