VS461 blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Egy szívdobbanás az élet

    Amikor megközelítettem a szentesi zápfogas körforgalmat (a 45-ös út és a Fábiánsebestyén felől érkező út keresztje) a Legrand gyár felől, a gyár felé kihajtó autós társ nem használta az irányjelzőjét, mert ugye, minek az? Emiatt a gázelvétel mellé kissé fékeznem is kellett, mert nem tudtam, mi a szándéka. Semmi extra, egy halk kösszépen, egy szívdobbanással később hajtottam be a körforgóba, mint gondoltam, majd elhagytam azt Kunszentmárton irányába. A temető melletti erős jobbosban 40 kilométer per órás korlátozás van, immár nagy, szögletes, sárga alapon jelezve. Nem lehet belátni egyik irányból sem, meg tényleg sodrós a kialakítása, normál vezetéssel nem is érdemes gyorsabban belemenni. A szemből jövő fiatalember nem is normálban vette a kanyart, nem is fért be a saját sávjába azzal a kábé hetvenes tempóval, a fél Honda Impreza RS GTI az én oldalamon volt. Tőlem mintegy tíz méterre, azaz nagyjából egy másodpercre. Mondjuk, egy szívdobbanásnyira.

    Az a szívdobbanásnyi késés egy perccel korábban valószínűleg megmentette az életünket.

    Blogbejegyzés 3 éve 11

  • Vajon hogyan tervez a Waze?

    Nemrég futottam bele ebbe: a Waze-re bíztam magam olyan útvonalon, amit jól ismerek, de mivel új gyorsforgalmi szakasz használható (az M44-es) ebben a viszonylatban, kíváncsi voltam, érdemes-e másfelé menni, azaz rövidebb ideig tart-e az adott utazás? A tervezési anomália Orosházán jelentkezett, amikor a Bajcsy-Zsilinszky utca-Tél utca-Aradi utca metszetében lévő körforgalomtól akartam Nagyszénás felé haladni. Itt a Waze a Tél utca felé irányított, és nagy vonalakban a Rákóczi úti Penny Market mellett felvitt a 474-esre (Huba utca, Lehel utca stb), és kivitt egészen Csorvás irányába a 47-es főútra, majd onnan kanyarított le a nagyszénási útra. Ez egy laza 11.5 kilométeres útszakasz, amiből 5745 métert 50-nel kell megtenni, lakott területen belül. Mire rájöttem, hogy hova a francba visz ki (ismerem valamennyire Orosházát, csak ritkán járok arra), már mindegy volt, csak az anyázás maradt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 33

  • Mi a f.sz közöd van a kutyámhoz, b.zmeg?

    Válaszolta a hátsó szomszédom. Én a telkeinket elválasztó kerítés mellett feküdtem, a mentős éppen megpróbálta a ficamos törést a talált helyzetben rögzíteni, a feleségem pedig az öthónapos fiammal a kezében, a sírás határán éppen átkiáltott, hogy „Hallgattassa már el a kutyáját!”, mert a szóban forgó kutya őrjöngve ugatott az arcunkba, alaposan megnehezítve az ellátást.

    A finom különbség a kétségbeesett, de magázó felszólítás és a válasz tegező formulája között nem fogalmazási hiba. Sajnos, az idézetek is szó szerintiek. Az illető 50 pluszos úriember, a három generációs családi ház szenior tagja. Összenéztünk a mentőssel, majd megkérdeztem, továbbra is magázva, hogy a kutya zavarja az ellátást, és mégis, hogy beszél egy hölggyel? A kutya a területét védi, jött a válasz. A kutyával kellene foglalkozni, idomítani, mondtam. Téged látom, jól beidomítottak, rúgott egy jóízűt a földön fekvőbe. Kollégám, akit a feleségem hívott fel, hogy segítsenek, végül elcsitította. Magázva, jegyzem meg.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 101

  • Marine Abs Workout

    Külszolgálatom során több nemzet katonáival is volt dolgom. A kemény meló mellett jutott idő sportra is – egyénileg nyilván, de önkéntesek is tartottak edzéseket, például egy spanyol katonának kinn volt a hirdetése az edzőteremben, hogy vállal ju-jitsu oktatást-gyakorlást. Amerikai tengerészgyalogosok pedig összeálltak páran, és a maguktól úgyis elvégzendő edzéseket meghirdették mindenkinek, akit érdekelt. Az általuk tartott hasedzés körülbelül 50 perc kemény meló volt, és a rájuk jellemző csapatszellemben tartották, tehát mindenki hangosan számolta az ismétléseket, és mondta a gyakorlatvezető után a következő mozzanat nevét (Left side – LEFT SIDE! Follow me! – LEAD THE WAY! One – Two – Three – ONE. One – Two – Three – TWO...) Hatásos módszer fáradás ellen, amikor 50 ember számol 😊. Ugyanakkor némi gyakorlottság után én csak a rövidített gyakorlatsort szoktam elvégezni, mert más izomcsoportokkal is szeretnék dolgozni egy egyórás edzésen. A rövid, nagyjából 10 percnyi gyakorlatsort két-három naponta elvégezve a sportfelmérés felülés gyakorlatát gond nélkül 100%-ra hozom, néhány extra ismétléssel megtoldva.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 0

  • Edzés bokatöréssel

    A futás most szünetel, de az edzés nem maradhat ki, már a kórházban zavart és fájt a kényszerű fekvés. A balesetet megelőzően intenzívnek mondható edzéseket végeztem az éves fizikai állapotfelmérés miatt – a maximális pontszám a minimum elérendő cél, időben és ismétlésszámban is, tehát a hirtelen nulla intenzitás nem esett jól. Amikor végre levették a fekvőgipszet 10 nap után, folytattam az edzéseket a lehetőségekhez mérten, hogy ne essek össze, ne punnyadjak meg. Van itthon vastag tornaszőnyeg, egy 12 kilós kettlebell és egy narancssárga gumiszalag a Decathlonból (pont a baleset délelőttjén vettük). A kerti húzódzkodót inkább kihagyom egyelőre, nem kockáztatok egy balesetet. Nagyjából a következő fér bele kétnaponta egy órába, persze nem ezerrel hajtva:

    Bemelegítés
    - fejkörzések, fejfordítások
    - karkörzések
    - törzsfordítások
    - fekve egylábas ablaktörlők

    Hasedzés, kb 10-15 percben. Ezt amerikai tengerészgyalogosok gyakorlatai alapján végzem, külszolgálatom alatt tartottak edzéseket maguknak és bárkinek, aki „ráért”. Külön posztban leírom, mit tartalmaz.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 0

  • Lejátszási lista futáshoz

    Sziasztok!

    Lehet, hogy rendszeresen fogok ide írni, még nem tudom. Kíváncsi vagyok, tudok-e érdekes írásokat produkálni.

    10+ éve regisztráltam a Prohardverre, és a "csendes tag" a jó meghatározás rám (bár nem tudom, éppen mi vagyok). A legtöbb cikket elolvasom a PH-n, kevesebbet a MA-n, sokat a Logout-on. Mindig hozzáolvasom a hozzászólásokat - rövid, magukért beszélő című cikkeknél néha csak a kommenteket, de általában keveset szólok hozzá. Sokat adott és ad nekem a PH!, a két régi címlapos írásom mellett hátha tudok még valamit adni Nektek.

    Hat hete eltörtem a bokámat egy létrás balesetben - a körülményekről és a létrázás tárgyáról egy címlapos fog készülni. A gyógyulás közben nyilván sok idő van gondolkodni, tervezgetni. Például most, hogy nem futhatok, futhatnékom van. Nagyon. Egy ideje gondolkodtam a zenére való futáson, de csak egyszer próbáltam ki eddig. Kilenc éve futópadra vittem a telefonomon az Ossian 86-92 albumát. Nagyon rossz volt - na, nem az Ossian, hanem a változó ritmus, egyszerűen képtelenség volt koncentrálni, és a futópad amúgy is veszélyes üzem gyakorlatlanoknak. Hanyagoltam hát, viszont a futással jött a tapasztalat meg a ritmus. Megfelelő ritmusú számok kellenek! El is kezdtem gyűjteni pár éve a megfelelőnek tűnő dalokat, majd a jog[.]fm oldalon le is tudtam ellenőrizni őket.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 5

  • 42 195 méter – először

    Hogyan jutottam el a maratoni futótáv sikeres befejezéséhez? S te? A cipőt felhúztad már? :)

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 10 éve 158

  • Black Shark - a helikopterszimulátor

    Durván reális szimulátor, orosz harci helikopterrel - minden, amire vágytam?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 13 éve 62