wetomi blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Két tanulságos nyári százasom

    Régen írtam már ide túrabeszámolót. Elég változatos volt az elmúlt másfél évem, ezért rögtön kettővel jövök visszamenőleg még júniusból és júliusból. Mindkét teljesítménytúrám megérne egy-egy önálló bejegyzést, mégis annyi hasonlóságot és olyan ellentmondásokat is tapasztaltam mindkettő során, hogy egy cikkben kell feldolgoznom az eseményeket. A télen szinte hetente tudtam menni túrázni, bár inkább kisebb, 10-20 km-es távokon. Márciusban még voltam hosszabb távon, de az április teljesen kimaradt és májusban is mindössze kétszer voltam. Ezzel a kevés felkészüléssel ugrottam neki két százasnak...


    2021.06.19. 08:25 - Indulás Füzérről

    Beleszerettem a Zemplénbe!
    Évek óta terveztem már, hogy elindulok a Zemplénben a Kazinczy emléktúrák egyik hosszabb útvonalán, de mindig közbejött valami. Az idén is terveztem, de le is mondtam róla, mert nagyon keveset túráztam április-májusban. A kondícióm és az általános felkészültségem messze volt az ideálistól.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 2

  • Menekülés a négy fal közül - visszatekintés

    Biztosan mindenkinek tele a hócipője az elmúlt hónapok első hullámával és a nem várt másodikkal is. Nekem is. Keveset írtam mostanság a Logout-on a túrázásaimról, nem mintha sokan olvasnák, de jól esik megosztani az élményeimet. Szerencsére nem volt eseménytelen az elmúlt 5 hónap. Pár gondolat erejéig visszatekintek erre az időszakra és kihasználom a személyes bejegyzés adta kötetlenség és szófosás lehetőségét.


    03.20. Börzsöny, ereszkedés a K+ jelzésen a Fekete-patak mellett

    Március közepén-végén sok más céghez hasonlóan egyik napról a másikra álltunk át home officera, aminek nagyon nem örültem. Nem örültem, mert nem szeretem a home office-t. Korábban sem szerettem és a mostani hosszabb távú tapasztalatok alapján sem szerettem meg. Igen, vannak előnyei, tapasztaltam is egyik-másikat, de bennem nem ezek kerültek előtérbe.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 8

  • USS Asia átépítés 4. rész

    "Van még munka, de a télen elkészülök." Ez volt az előző rész egyik utolsó mondata 2019.11.12-én. Úgy alakult, hogy már tavasz van, de mégsem készültem el. Takarózhatnék vele, hogy nem írtam melyik télen, de ez nem kifogás. A tervekkel ellentétben nem igazán volt kedvem haladni a télen a hajóval. Decemberben inkább a 3D nyomtatott fézerrel foglalkoztam, január pedig a túrázás terén alakult jobban, mint reméltem. Eltelt az idő.

    A terv amúgy az volt, hogy április végére elkészüljek és sikerüljön végre egyszer látogatóként és a Longbow-val és az Asiaval "kiállítóként" is eljutni a Moson Show-ra. Aztán jött a március és a mindenki tudja mi. Minden tervezett esemény elmarad, amik közül kifejezetten a teljesítménytúrákat nagyon bánom. Voltak terveim az idei évre és felkészülés terén nagyon szépen fel volt építve a március áprilisom... De ez legyen a legnagyobb bajom, komolyabb problémák is lesznek még néhány hónapig.

    Ha már nem lesz jobb dolgom a home office mellett és talán még otthon is kell maradni, akkor haladhatok a makettel. Még mindig van hátra némi munka a szerkezetépítésből, de a nagyja már elkészült:

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 1

  • Bükki Kihívás 2020

    Február első hétvégéjén már második alkalommal jutottam el a felsőtárkányi Bükki Kihívás teljesítménytúrára. A koncepció változatlan: téli éjszakai teljesítménytúra a Bükk délnyugati felében, érintve a legmagasabb csúcsokat is. Bár a tavalyi beszámolóból talán nem ez jön le elsőre, de minden nehézsége ellenére hatalmas kaland volt akkor is és most is az 50 km-es táv, még ha különböző útviszonyok és eltérő útvonal is volt.

    A tavalyi élményekből kiindulva egyértelmű volt, hogy az idén vissza kell mennem. A limitált létszám miatt pár perc alatt be is telt az 50 km-es táv a decemberi jelentkezéskor. Januárban már mocorogtam többet és nem is betegedtem le, így jó formában szálltam buszra szombat délelőtt.


    forrás: az esemény FB oldala

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 7

  • Néhány kép az év elejéről

    Az idei évben elég korán kezdtem a kirándulást, konkrétan január elsején még éjszaka/hajnalban. A Pilis-tetőről, a Boldog Özséb kilátóból néztem meg a napfelkeltét és már oda is egy kb 10 km-es éjszakai túrával jutottam fel reggel 6:20-ra.

    A szilveszteri hidegfront szerencsére elég jól kitakarította a levegőt, így fantasztikus látvány tárult elém a környék egyik legmagasabb pontjáról. Eszméletlen fények és színek/színátmenetek voltak. Ilyenhez még nem volt szerencsém. Leszámítva a 40-50 km/órás szelet, leírhatatlan volt a nyugalom és az élmény.

    Próbálkoztam a telefonnal (S10e) fényképezni és messze nem mindent, de mégis meglepően sokat visszaadnak a képek így utólag is. Nem volt pedig egyszerű a helyzet. Állvány nélkül, a kb 40-50 km-es szélben a korláton megtámasztva a gépet az áthűlt kezemmel igyekeztem megörökíteni a pillanatokat.

    Elég sok kép készült, de csak ízelítőül teszek be ide párat. Az igazi körülményeket egy telefonos kamera megközelíteni sem tudja még.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 6

  • USS Asia átépítés 3. rész

    Az elmúlt hetekben összekaptam magam és jól haladtam a részletekkel. Igaz, még mindig a szerkezetépítés folyik, de megjött a kedvem, így sokszor esténként is foglalkoztam fél-egy órákat a hajóval. Több résszel is látványos haladást értem el az alibi 2. részben látottakhoz képest.

    Persze még mindig elég csúnya a modell, hiszen látszanak a belsőségek, a cafatos régi papírok és az újonnan beépített darabok. Az új elemeknél is szinte csak a korábbról megmaradt hulladék papírokat és balsa fát használok. Furcsa, de jó érzés, ahogy épül be az egyre több papír és ragasztó, úgy lesz egyre nehezebb az egész modell. 1-2 héttel később terveztem jelentkezni, amikor még jobb állapotban tartok, de mégis mutatok egy köztes állapotot.


    Keresd a hibát ;)

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 0

  • USS Asia átépítés 2. rész

    Az átépítésről írt beszámoló második része inkább egy időhúzó alibi rész lesz, amiért ezúton is elnézést kérek. Az első részhez képest ugyan vannak változások, de azok nagyrészt még január végéig készültek. A mostani állapotot márciusban terveztem elérni, de a január óta elmúlt majd 9 hónapban szinte hozzá sem nyúltam a hajóhoz. Látszik is, hogy még mindig elég csúnya a régi cafatos papírok miatt. Ezek után nem is csodálom, hogy kb 13 év alatt fejeztem be a Longbow-t...

    A most kezdődő őszi és majd a téli időszakban már jobban fogok haladni. Amikor papírral dolgozok, akkor fél-egy órára is érdemes már esténként leülni és bütykölni, mert egyszerű a takarítás és egyszerűen tudom a munkafolyamatokat is elosztani.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 0

  • Bakancsos Balaton

    Kétszázhúszat kérek! Száz lett, maradhat? Igen, maradhat. Aszfalton gyalogolni az is bőven elég.

    Szóval félig körbegyalogoltam a Balatont. Valami magasztosabb kezdést terveztem, de a már szokásosnak nevezhető áttervezések kapcsán ennyi maradt. Ismét messziről indítom a sztorit, de igyekszek gyorsan haladni.

    Szeptember közepére terveztem megint pár nap szabadságot, mert tavaly is nagyon jól fogtuk ki az időjárást a bringatúrán. Az éves szabadságterv összeállításánál a tturak.hu túranaptárja adta az egyik támpontot. A szabadságok kiírásánál először márciusban fedeztem fel a Bakancsos Balaton nevű teljesítménytúrát. Nézem a távolságokat és a teljes kör miatt azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Áprilisban döntöttem, kell valami őrültséget csinálnom az évben, amihez tökéletes lenne, ha körbegyalogolnám a Balatont. Neveztem hát a 220-as távra, majd a visszajelzés szerint utaltam is a díjat. Most jön a neheze.


    Forrás: a túra hivatalos oldala

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 10

  • Rockenbauer Pál teljesítménytúra

    Az év elején eldöntöttem, hogy az idén minden teljesítménytúrámról írok egy-egy bejegyzést. Most sajnos ismét egy sikertelen, akarom mondani félig sikertelen, vagy félig sikeres (?) túráról kell beszámolnom. Nézőpont kérdése. Maga a túra légköre, a kis létszám, a szervezők, segítők, a táj nagyon szimpatikus volt, csak pozitívan nyilatkozhatok róla. De az apróságok sora most mégis ellenem voltak. Legalább jövőre lesz miért visszatérnem a zalai-dombságba.

    Május végén a Kinizsi Százassal teljesítettem az első 100 km-es teljesítménytúrámat. Meglepően jól ment minden, tulajdonképpen eseménytelen volt az a nap. Egyszerűen minden tökéletesen összeállt arra a 24 órára, szerencsém volt.

    Szeptember közepére beterveztem még egy jó hosszú túrát, amire jó lenne edzeni. A júniust azonban pihenésre szántam, a júliusom pedig egyszerűen katasztrofális volt. A borzasztó munkarendem miatt teljesen elaprózódott a szabadidőm és egy ~70 km-es bringázáson kívül gyakorlatilag nem volt alkalmam többet mozogni. Oké, a napi szintű bringázás munkába megvolt (kb 10 km oda-vissza és ha valamiért be kell ugrani a városba, akkor max 30 km), de ez az ülőmunka mellett semmi.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 0

  • Kinizsi Százas

    Valószínűleg minden teljesítménytúrázó az életében legalább egyszer elgondolkozik rajta, hogy milyen lehet sikeresen teljesíteni (ha még nem tette meg) az ország egyik legrégebbi és egyik legnehezebb teljesítménytúráját a Kinizsi Százast. Sok év ábrándozás és tervezgetés után nálam ezen a hétvégén jött el a tettek ideje. Nagyon hosszú, nagyon fárasztó, de minden pillanatát megérte!

    100 km és 3200 méter szintemelkedés Békásmegyertől Tatáig 24 órán belül futva és/vagy gyalog.

    Talán nagy fába vágtam a fejszém, amikor az 50 km-es túráim után minden köztes lépcső nélkül dupláztam. Azonban ha már 50-re voltam kalibrálva, akkor fejben két ötvenesre osztottam a napot. Így lett nyomtatva az itiner is és a közlekedést tekintve az utolsó praktikus kiszállási pont, Mogyorósbánya is 50 km-nél volt. Úgy voltam vele, hogy ha jó állapotban és jó időben fejezem be az első ötvenet, akkor tovább megyek lesz, ami lesz.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 13

  • Gerecse 50

    Immáron harmadjára volt szerencsém eljutni és teljesíteni a Gerecse 50-et. Ez volt az első teljesítménytúrám még anno 2017-ben, de furcsa módon mégis az ideit nehezebbnek éreztem, mint az előzőket.

    2019.04.27. szombat hajnal, 4:00 zuhog az eső. Nehezen, de felkeltünk Pisti barátommal. Pár perc múlva eláll az eső. 4:50 körül irány a busz, ismét zuhog, elá, elá, nincsen ámbörelá... Ó, de jó napunk lesz... Kelenföldre érve elállt az eső, kicsit kómásan felszálltunk az 5:28-as vonatra, irány Tatabánya!

    Vonatról leszállva még összefutottam Ili kolléganőmmel. Ő éppen munkába indult. Jókívánsága szerintem segített is a nap folyamán. Pisti feszülten várta az első ötvenesét, elég bátran/vakmerően belenyúlt a tutiba. Nem is tudom, hogy bátorítani, vagy nyugtatni próbáltam-e? Így utólag már nem tudom eldönteni, mert addigra fel voltam pörögve.

    6:33-kor rajtoltunk kissé kényelmes tempóban. Még reggel megbeszéltük Pistivel, hogy mindketten megyünk a magunk ritmusában és tempójában, ha pedig gond van, akkor nem kockáztatunk. Átértünk az autópálya alatt, majd elköszöntünk egymástól.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 3

  • Mátrabérc

    A 2019-es szezonomban a Mátra vs wetomi mérkőzés állása 2:0 a Mátra javára. Pontosíthatnám úgy is a helyzetet, hogy cipőválasztás vs wetomi szempontból 1,5 : 0,5 arányban ugyancsak vesztésre állok a tavasszal.

    Ha már eldöntöttem, hogy ebben az évben írok minden teljesítménytúrámról, akkor sajnos ott tartok, hogy ismét egy sikertelen Mátra-túráról kell beszámolnom. Míg tavaly a Téli Mátra L-et teljesítettem, addig az idén nem. Tavaly a Mátrabérc kistestvérét, a Hanák Kolos túrát teljesítettem, addig az idén a Mátrabérc túrát a Kékesen 19 km után feladtam.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 2

  • Márciusi Emléktúra XL

    Itt a tavasz, folytatódhat a túraszezon. Márciusra is terveztem egy ötveneset a szabadidő függvényében. Munkahelyen is megkaptam az "ünnepi" hosszú hétvégét, így a TTT naptárat is ennek függvényében böngésztem. Végül a pomázi cserkészek szervezésében a Márciusi Emléktúra 50 km-es XL útvonala mellett döntöttem:
    Közel van, a nehézsége a terveimnek megfelel és néhány km kivételével a teljes szakaszt megismertem már az előző évek túrázásai során.

    Nagyon vártam már a hétvégét, de az időjárás előrejelzés nem volt túl szívderítő. Persze pár éve még a fél országot megbénító havazás és másik autóba átülés volt a program, de nem volt kedvem a sárhoz és az esőhöz.

    Péntek éjszaka és szombat hajnalban is esett az eső. Szombaton szokás szerint elaludtam bő fél órával, de ismerve magam, volt bőven tartalék a rendszerben. Alig akartam leszállni a HÉV-ről, annyira jól esett a reggeli kómában az ülés alól felszálló forró levegő. A csillaghegyi teszkóban a nyitás utáni friss, forró sajtosrúd adott új lendületet a naphoz. Ekkor már megint csepergett az eső és volt némi légmozgás is.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 0

  • USS Longbow: csillaghajó papírból

    Nagyjából 13 évvel az első vázlat és 11 évvel az építkezés kezdete után befejezettnek tekintem a makettemet.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 5 éve 47

  • Dell Optiplex 3020

    Ritkán írok kocka témában, most azonban mégis összedobtam egy gyors összehasonlítást egy otthoni gépcsere kapcsán:
    Alkatrészekből összelegózott öreg consumer gép, vagy fiatalabb brand PC? Közel 10 éves AMD, vagy néhány évvel fiatalabb Intel platform? A válasz egyértelmű, de azért menjünk végig a részleteken is.

    Az elmúlt hetekben cserélték az irodánkban az utolsó néhány "lassú" Dell Optiplexünket. Lassú, mert a webalkalmazások pillanatok alatt megeszik a 4 GB ramot és főleg azért lassú, mert a relatív kevés ram miatt megnövekedett jelentőségű lapozófájlt megölte a lassú HDD.

    Önmagában már egy SSD is elég lett volna a gépekbe pont a lapozófájl gyorsítása miatt, de azért a plusz ram még jobb lett volna. Sokgépes multi környezetben azonban nem fognak egyesével gépet bővíteni, amúgy is lejárt a 3-4 éves könyvelési "élettartam", így cserélték a gépeket kisebbre, gyorsabbra, alacsonyabb fogyasztásúra.


    Már az otthoni környezetben a régi és az új gép

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 10

  • Bükki Kihívás 2019

    52 km gyalog, télen, éjszaka, számomra ismeretlen terepen: Bükki Kihívás. A nehézsége ellenére minden percét megérte a túra, miközben találkozhattam az olvadó hó minden fajtájával.

    Teljesen véletlenül futottam bele a túraleírásba még 2018 novemberében, de azonnal tudtam, hogy mennem kell. Szerencsém volt, mert a tudatosan alacsonyan tartott létszám (összesen 500 fő a három távon) ellenére a december eleji regisztrációba befértem. Kb fél óra alatt telt be a két kisebb és talán háromnegyed óra alatt a nagyobb táv. Eddig a pontig igazán nem is gondoltam bele, hogy mire vállalkoztam.


    Forrás: az esemény facebook oldala

    Szinte alig jártam a Bükkben, azt is évekkel korábban és más részén, de nem féltem a tájékozódástól. A térképről könnyen tanulható volt az útvonal, a telefonra pedig letöltöttem a tracket, így azt is követhettem. Utólag azt mondom, hogy a jelzések jól festettek, jól láthatóak voltak és ha egyedül voltam, a hóban kitaposott ösvény is segített. Az éjszakára tekintettel fényképek most alig készültek, így nagyrészt az első néhány kilométerről tudtam csak válogatni párat.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 9