21 éve történt a csernobili baleset

Csernobil, Csernobil...
A világon kevés nevet ismer annyi ember, bármilyen nyelven beszéljen is, mint ezt. Ez az ukrán kisváros ugyanis ma már fogalom. Több, mint két évtizede vitatkoznak róla szakemberek, politikusok, kormánytisztviselők és a nagyközönség. Az ott történtek valószínűleg örökre a világtörténelem részévé váltak, akárcsak Pompei pusztulása, vagy Hirosima tragédiája.

Mi is hát Csernobil?
Csernobil az első bolygónyi léptékű ipari katasztrófa, amelynek következményei messzire hatnak a környezetben, a társadalomban és az egyes emberek gondolkodásában egyaránt.
Csernobil a szovjet rendszer egyik legnagyobb kudarca. Akárhonnan nézzük, a katasztrófa bekövetkezésének műszaki és emberi okai is végsősoron a szovjet társadalmi rendszer sajátságaiból fakadtak.
Csernobil az önfeláldozás hőskölteménye. A baleset utáni napokban a nagyobb baj elhárítása érdekében tűzoltók, munkások és katonák ezrei teljesítették a kapott utasításokat, noha tudták, hogy ezzel saját életüket kockáztatják. Sokan el is veszítették. Újból kiderült, hogy nagyobb bajban csak egyetlen nagy orvosság segíthet: az emberi önfeláldozás.
Csernobil az emberi felelőtlenség, kötelességmulasztás és vezetői alkalmatlanság szélsőséges példája. Ez a berendezés konstruktőreitől kezdve az engedélyező hatóságokon keresztül az üzemeltetőkig számos emberre vonatkozik.
Csernobil örök lecke a nukleáris tudomány és technika számára. Csak remélni lehet, hogy a tudósok, mérnökök és vezetők örökre megtanulták azt a leckét, amit Csernobil felelősségtudatból adott nekik: a jövőben sokkal szerényebbnek kell lenniük.
Csernobil a tájékoztatás csődje. A Szovjetúnió és a többi érintett ország vezetői bűnös mulasztást követtek el, amikor nem mondták meg népüknek, hogy mi zajlik a valóságban, és nem adtak tanácsokat a tennivalókkal kapcsolatban sem. A média pedig akkor is, azóta is folyamatosan terrorizálja a tanácstalan embereket, fejükbe annyi tudománytalan téveszmét sulykolva, hogy kijavításuk - ha egyáltalán valaha is sikerülhet - évtizedeket fog igénybe venni.
Csernobil gazdag televény, tenyészik rajta gátlástalan politikusok vetése. A kelet-európai politikai változások óta mindig kéznél van, ha valaki támadni akarja a leváltott politikai rendszert.

„Azt gondoltam, hogy ilyen méretû katasztrófa teljesen valószínûtlen”...Csernobilról van szó. Az idézett nyilatkozat a Kurcsatov Intézet igazgatójától származik. Lev Feoktyisztov okos ember, és mégis – most már tudjuk – hihetetlenül buta volt. A katasztrófa után huszonegy esztendôvel még mindig az a legfontosabb kérdés: elég okosak vagyunk-e ahhoz, hogy megvédjük magunkat önnön okosságunktól?

1986. április 26. Az ukrajnai csernobili atomerőműben bekövetkezik a magenergia felhasználásának eddigi legsúlyosabb balesete. Ennek következtében három hónapon belül 28 ember hal meg, és több, mint 200 kerül súlyos sugárfertőzés következtében kórházba. Azon személyek számát, akik a baleset okozta rákbetegségben fognak meghalni, a keleti és nyugati szakértők és tudósok különbözőképpen ítélik meg, de mindenesetre több ezerre becsülik. A következő generációk genetikai károsodással is számolhatnak.
A csernobili atombaleset az első, melynek az országhatárokon túlmenő, súlyos következményei vannak. A radioaktív felhő Ukrajnából először északnyugati irányban Lengyelország és Skandinávia felé terjeszkedik, majd hamarosan kiterjed egész Közép-Európára. A sugárterhelés a szokásos érték többszörösére emelkedik.
A katasztrófa a 4. reaktorblokkban éjjeli 1 óra 23 perckor két robbanással indul meg. Szétroncsolódik a tetőzet, tűzgolyó lövell ki az épületből. Ugyanakkor kigyullad a reaktor, melynek során összesen 50 millió curie radioaktivitás szabadul fel. Ez 30-40-szerese az 1945. évi hiroshimai atomtámadásnak! Kigyullad a szabályozórudakat körülvevő grafit is. (A nyugati atomerőművekben a reaktorelemeket vízzel hűtik.) A reaktormag teljes leolvadása azonban nem történik meg, és a tüzet néhány nap alatt eloltják. Így a reaktormag teljes radioaktívanyag-tartalmának csupán 3,5%-a szabadul ki.

A baleset elsősorban üzemeltetési hibákra vezethető vissza. Egy kísérlet során a reaktor teljesítményét a normál szint 7%-ára vették vissza. Az atomerőmű biztonsági berendezését viszont erre nem állították át. Hamarosan kiderült, milyen szennyeződéseket okozott a légkör felsőbb rétegeibe jutott, káros radioaktív izotópokból álló por. Skandináviában a legtöbb ember több, mint 0,01 sievert többletsugárdózist kapott. Közép-Európa lakóit 0,001-0,01 sievert terhelte meg. Halálosnak a 6 sievert akut dózist tartják. Az évi természetes eredetű háttérsugárzás dózisa Magyarországon évente 2,4 mSv.

A balesetet követően a legelső tennivaló a tüzek eloltása volt. Legalább harminc tűzfészek keletekezett. Az oltást Pripjatyból és Csernobilból hívott tűzoltók végezték. Első dolguk annak megakadályozása volt, hogy a tűz a 3. blokkra is átterjedjen. Hajnali 5 órára minden tüzet eloltottak. Az első áldozatok azok közül kerültek ki, akik a balesetet követő órákban a tüzet oltották és más, ehhez hasonló feladatokat hajtottak végre. Később őket a likvidátoroknak nevezett csoportba sorolták. Számuk több százezer. Az első napokban folyó közvetlen elhárításban részt vevő 237 ember közül összesen 134-nél állapították meg az akut sugárbetegséget. Közülük 28 halt meg a balesetet követő három hónapon belül. A robbanás közvetlenül megölt két embert, egy pedig szívroham következtében halt meg. Összesen tehát 31 haláleset köthető közvetlenül a balesethez. Fejet kell előttük hajtanunk, amiért életük árán milliókat mentettek meg súlyos kockázatoktól. Ők igazi hősök.
Május 10-ére elfojtották a grafittüzet, így a radioaktív anyagok kibocsátása jelentősen csökkent, majd május végére gyakorlatilag meg is szűnt.

A legjobban mindenekelőtt az erőmű közvetlen környezete szennyeződött, ahova a sérült reaktor darabjai is kirepültek. A távolabbi területekre a szél által hordott radioaktív aeroszolok jutottak el, köztük forró részecskék is (a levegőben lebegő, uránt és plutóniumot is tartalmazó, erősen radioaktív szemcsék). A szennyezés zöme Fehéroroszország területére hullott ki, a többi Ukrajnának, és az Orosz Föderációnak jutott. Kis része elkerült Európa távolabbi részeire, főleg Lengyelországba, Németországba, Ausztriába, Svájcba és Észak-Olaszországba.
A csernobili baleset másnapján kitelepítették az 55 ezer lakosú Pripjaty városát. Kijelöltek egy 30 km sugarú területet, amelyet ma is szigorúan ellenőriznek. Innen 113 ezer embert telepítettek ki. Más szennyzett területekről is kellett lakosokat kitelepíteni. Számuk újabb több százezer.

Hazánkban a szennyezést 1986. április 29-én észlelték először. A széljárás szeszélyének köszönhetően azonban mi jóval kevesebbet kaptunk. Az első hetekben a háttérhez képest jelentősen megnőtt a levegő és a talaj aktivitása, ami gyorsan megjelent a tejben, húsban, zöldségekben. Ennek mértéke azonban nem érte el azt a szintet, hogy látványos intézkedéseket kelljen tenni (például kitelepítés, jódtabletták kiosztása). De ajánlották a leveles növények többszörös mosását. Szerencsére az aktivitás nagy része már lebomlott, és két évtized elteltével már alig vagy egyáltalán nem mutatható ki az élelmiszerekben. Magyarországon nem lesz érzékelhető egészségügyi hatása. A hosszú élettartamú izotópok azonban még évtizedekig itt maradnak környezetünkben.
A baleset következményeinek elhárításában rész vevők körében 2200 rákos haláleset várható. A kitelepített lakosságnak mintegy 10%-a kapott jelentős dózist. Köztük további rákos halálesetekkel lehet számolni. Várható számuk 1800.

Ami Csernobilban történt, több ezer ember halálát, százezrek szenvedését okozta a volt Szovjetúnió területén. Nem engedhető meg, hogy ilyesmi bárhol a világon ismét megtörténjen.