A fejlődés, az álmodozás és az előkészületek

Bár nekem akkor roppant későinek tűnt, visszatekintve talán mégis meglehetősen korán, 1993. karácsonyán érkezett meg a mi családunkba is a SZÁMÍTÓGÉP. Persze a papám gépe volt, dogozni vette, nem arra, hogy a kisfia (gyk.: én, 14 évesen) Wolfeinstein-t, meg Stunts-ot meg Simcity, meg LHX-et, meg Chuck Yeager-s Air Combat-ot játsszon rajta. De persze ez történt, nem kevés családi patáliához vezetve.

Elkerülhetetlen volt, hogy első keresményeimből számítógépet vegyek magamnak, erre 1998. őszéig kellett várnom. Büszkén raktam díszhelyre a szobámban, időnként bekapcsoltam, nyomogattam a designos TURBO gombot, aminek hatására 100 és 133 között változott az érték a kis kijelzőn, és hallgattam, ahogy a 120 Mhz-es erőmű pörgeti a 323 Mb-s WD HDD-t. Másra eleinte nem is volt jó, mert monitort csak jó másfél hónappal később szereztem hozzá. Egy 14 colos SVGA személyében érkezett meg az első olyan felület a szobámba, ami az enyém volt, csak az enyém, és azt csináltam rajta, amit csak akartam.

Teltek múltak az évek, processzorok, lapok, HDD-k és memóriák érkeztek, de csak 2004 tavaszán vettem meg első, PI-esnél erősebb gépemet. Beleborzongok arra a gondolatra, hogy Quark Express és PS is futott első gépemen (win98 SE-ről nem is beszélve), és, hogy nem egy, 40 oldal feletti kiadványt és A3-as plakátot szerkesztettem rajta. Hiába no, a türelem erény.

egy kép a hőskorból, még az első ház és monitor

Innentől kezdve viszont a fejlődés gyors volt, és 2005 nyarára már elég erős volt a belső rész ahhoz, hogy zavarjon a külső szalonképtelen állapota. Az építőkockákon álló alaplapról dróton lefityegő bekapcsoló gomb, és a sarokban egymáson álló HDD-k halmaza már a múlté volt, de a papámtól elkunyerált, kopott, koszos, ATX-esre átépített AT-s kuckó nyilvánvalóan csak átmeneti megoldás lehetett.

Szívesen mondanám, hogy hosszú ideig, tudatosan kerestem a nekem legmegfelelőbb házat. De nem ez történt, egész egyszerűen egy PH! cikk nyomán (amit most persze nem találok) beleszerettem az Aerocool AeroEngine első, Junior változatába, és hamarosan haza is cipeltem egyet belőle. Talán első olyan alkatrészem (néhány kábelt leszámítva) amit nem használtan vettem)… :)

Nagyon szerettem! Mindenekelőtt azért, mert nagy volt. Böszme nagy. Elfért benne háttértárolóim népes családja úgy, hogy nem kellett pl. egy lapcseréhez kiszerelni őket. És jó volt a szellőzése, és dögösen nézett ki a plexi, nameg a kéken világító 8-as meg 12-es venti az oldalán illetve az elején.

a jelenlegi munkaállomás - és a csokisbödönöm :)

a 15"-s TFT a zenegép, a két 19"-es a munkagép monitorja, utóbbi háza a célpont

Gyorsan kezdődtek a gondok. Az előlapra kivezetett mikrofon és füles csatlakozókat sose használtam, mert a hangkártyámon nincs nekik való csati, szétvágni meg nem akartam. Az USB kivezetés durván két hét múlva fogta magát és meghalt. És hamarosan feltűnt, hogy a tesztek állításával szemben igenis hangos. Hiába no, sose volt benne kevesebb egyszerre 4, külön-külön hűtött winyónál. Ráadásul a ventiszabályzó elromlott (szerencsére Rive kolléga azt megjavította). És még az első ősszel letörtem az ajtaját. Meg egy ideig egy kontroll monitor (12”-s REUTERS VGA, ha mond valakinek valamit) ült a tetején, amitől tiszta karcos lett a dukkózás.

Jöttek a mindenféle házi gány megoldások. Beiktattam egy kapcsolót a gyári ventik elé, és egy szabályozható 12-est a hátoldalra, aminek még egy kikapcsoló gombot is eszkábáltam. A kis nyolcas az oldalán innentől kezdve szinte sose dolgozott. Kivettem a HDD-hűtőket, mert elégnek bizonyult a 12-es az elején. De még ha mindhárom maradék ventit ki is kapcsoltam, akkor is hangos volt. Hiába a jó hőértékek, a gép rezonált és hangos volt. A nagy plexiről is kiderült, hogy ha van 6 beépített és két fiókban tartott HDD, plusz két optikai meghajtó és négy PCI-os kártya, akkor csak arra jó, hogy mindenki lássa a kábeldzsungelt a házban. De a gép asztal alatti elhelyezéséből adódóan senki nem látta. Akkor minek a plexi?

Bosszantó helyzet. Adott egy jó gép, aminek minden elemét magam válogattam és tökéletesen alkalmas arra, hogy dolgozzam rajta, még jól is néz ki, de éjszaka nem tudok mellette aludni, ha renderel. És ha három hétig renderel, akkor három hétig nem tudok rendesen aludni. Márpedig gyakran renderel.

látható házi kapcsolótábla, nameg a karcok

a felső pöcök letört :(

amit a plexi megmutat: kábeldzsungel és por

De nem akartam lecserélni a házat. Túl drága volt és túl dögös. Ha mégis átfutott az agyamon a gondolat, a lehetséges utódok ára is elég volt ahhoz, hogy elriasszon. Három év alatt legalább ötször rendeztem be ideiglenes stúdiót úgy, hogy mindig enyém volt a legerősebb, a legdesignosabb és a leghangosabb gép. De vagyok olyan teljesítmény centrikus, hogy utóbbi tény felett el tudtam siklani, bár a megoldás szükségessége mindig ott motoszkált a fejemben.

mert ajtó nélkül, porosan is pofás

jó erős a LED, szerencsére nem látni :)

Az első lökést bzoley kollégától kaptam, az ő Subaru-s moddingja döbbentett rá arra, hogy lehet igényes házat készíteni otthoni eszközökkel is.
Aztán tavaly tavasszal valahol megtaláltam az Aerocool PowerWatch-ot. Rögtön tudtam, hogy semmi más, mint egy látványos kütyü. Jól néz ki, sokat fogyaszt és felesleges. Mert kártyaolvasóm van, és a különböző értékeket az Everest is kijelzi. És tuti, hogy könnyen karcolódik a kijelző és a Power USB jól hangzik, de minek. És Firewire kivezetés nincs rajta. És a ventik szabályozását már rég megoldottam. De akkor is kell nekem. Mert csak. Indokoljam meg? Tudod, hogy render közben lássam, nem-e akar valami megfőni… (Nem mintha nem tudnám, hogy sose megy 50 fok fölé a proci.)

De hova tegyem? Négy 5’25-s helyem van, ebből kettőben rack, kettőben az optikai meghajtók, ennek az átoknak ráadásul kettő is kell. Sajnos nem vehetem ki egyik rack-et se, innentől kezdve mindegy, hogy adott esetben egy DVD combo elég. Ráadásul, ha csinálok is neki helyet, a kijelző kb térdmagasságban lesz, nem fogom látni. Itt jött az áttörést jelentő ötlet:

Vágjunk lukat a ház tetejébe, csináljunk rá egy kopoltyút és tegyük abba a kütyüt, döntött szögben!

HURRÁ!
De hogy?
Lakótelepi lakásban, mindenféle szerszám és tapasztalat nélkül elég reménytelennek tűnt. Papámék építkeztek, ígérte, hogy majd segít. Semmi nem lett belőle. Akartam venni hegesztőt, de rájöttem, hogy se helyem, se szaktudásom, se szakim, aki betanítana. Kerestem ügyes kezű, segítőkész embert a PH!-n, hiába. És a kütyü is drága volt. Ahogy ismét ősz lett, lassan befulladt a project.

Aztán jött PALI BÁCSI. Pali bácsi semmiképp se idős, hogy bácsizzuk, de valahogy mégis mindenki bácsizza. A munkahelyem felújításában vesz részt, ő a burkoló. És nagyon profi. Lézerrel kiméri az egyenes vonalat, az alapján rakja a csempét. És rém jó fej, és megígérte, hogy segít nekem. Cserébe, hogy rendbe raktam a gépét. Meg amúgy is.

Megbeszéltük a terveket. Hogy a kiegészítést nem hozzácsavarozzuk, hanem új lapokat vágunk. Hogy nem hegesztés, hanem csavarok. Hogy a belső keretet, amibe a kütyü kerül egy másik házból kerítek.

El se hittem. Annyira nem, hogy már nem is erőltettem, de ő rákérdezett minduntalan, hogy mikor. Te jó ég, tényleg lesz valami a dologból? Megbeszéltük a március 15-ét. Egy délelőtt elég neki, mondta Pali Bácsi, és én hittem is, meg nem is. Nekem tuti kellene legalább 3 nap. És gány lenne a végeredmény, mert nem sokszor volt komoly szerszám a kezemben. Flexi pl. egyszer sem. Eljött az ominózus hét, és annyira igaznak tűnt a dolog, hogy megvettem a kütyüt. Szerencsére már sokat ment le az ára. Miután megfelelő méretű oldallapot, amiből az újat kivághatnánk, nem találtam, Pali Bácsi vett egy 2x1 méteres, 1 mm-es vaslemezt,egy 1 méteres, hajlított alumínium lécet meg egy flakon fekete festékszórót. Pénteken bevittem a gépet a munkahelyemre és ott ízekre szedtem (azért ott, mert kellett egy tesztelésre a bele is). Pali Bácsi elvitte a vázat.
Én meg tűkön ülve vártam, hogy mit hoz a másnap...

Hamarosan következik a fényképes beszámoló az építésről!