DOOGEE Turbo DG2014 - Mindenből a közepe
A Doogee Turbo egy igényesen összerakott, de azért láthatóan kínai telefon, aminek két kártyás kialakítása sokaknak hasznos lehet. – írta: Grisák, 10 éve
Bevezető, tartozékok
Viszonylag jól határozom meg az igényeimet, amikor telefont kell választani. Tisztában vagyok vele, hogy a felhasználási szokásaimhoz semmi szükség a ma elérhető legfejlettebb készülékekre.
Olyan telefont kerestem, ami két SIM kártyát kezel, 5 colos vagy kicsit kisebb, legalább HD felbontású kijelzővel rendelkezik, elfogadható hardverrel, és garanciával adják.
Sokan ma sem találkoztak nem első vonalas kínai telefonokkal, ahogy én sem, ezért vásárlás előtt mindenképp ki akartam próbálni több modellt, hogy "érezzem", hogy a minőségük megfelel-e nekem.
Hivatalosan nem nagyon forgalmaznak itthon kínai készülékeket, és főleg nem lehet őket fogdosni. A Google-keresések meg csak replika telefonokat hoznak fel, ha az ember "kínai telefonok"-ra keres.
Konkrét márka kereséseknél már nagyobb szerencsém volt, így találtam meg a hivatalos magyar forgalmazót, a pingdigital.hu-t, ami talán az egyetlen kínai telefon bemutatóterem.
A kiválasztott telefont (egy szerencse süti és 1 év magyar garancia társaságában) méretes fehér dobozban kaptam, amin a cég neve olvasható nagy króm betűkkel, alatta meg talán a cég hitvallása szerepel. Az igényes csomagolás kék alján az alapvető műszaki specifikációk sorakoznak több nyelven.
A tető alatt egyből a telefon fogadott gyárilag felfóliázva, a telefon alatt egy extra fóliával. Lejjebb az érdekes formájú töltő-, és adatkábel, a töltőfej és a beszélgetésen kívül nem sok másra hivatott headset ücsörgött egy magyar nyelvű használati utasítás társaságában.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
DOOGEE F3 Pro - Az őserdő hőse
Remek külső, impozáns belső, külföldről olcsó az ár, csak az a fránya akkumulátor ne lenne ilyen kehes.
-
Doogee Y200 okostelefon
Rohamkatona csúzlival, jó akkuval, meg ujjlenyomatolvasóval, avagy a Doogee legújabb készüléke.
-
Takee 1 kínai telefon
Állítólag a világ első holografikus telefonja. Valójában best buy poén Jelly Beannel és jó üzemidővel.
Előzmények
-
Doogee DG800 Valencia – Kutyi megérkezett
Elég hardver, korszerű szoftver, sok meglepetés és bomba ár, ez amit a Doogee kínál 120 dollár alatt.
-
Mijue M7: vegyes érzelmek...
Ha nem zavarnak a hibái, akkor jó vétel lehet, de ha még van 40 dollárod, akkor sokkal jobb telefont is találsz.
-
Efox Value C6 (Pomp C6 mini)
Egy kategórájához mérvén olcsó kínai telefon (egyenesen Németországból rebrandelve), rengeteg meglepetéssel.