Előítéletek

Előítéletek.

Vannak?
Vannak.

Azt mondják mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb – de ezt úgy is meg lehet ítélni ám, h mindenki magából indul ki.
Én is.
És nem szeretem az előítéleteket - főleg, ha rajtam csattan…

Példák?
Vannak.

Ha valaki megpillant, első gondolata: egy rock/metálrajongó, s erre be is skatulyáz egy olyan körbe, melynek nem vagyok tagja. Lehetséges, h sokakat ez nem zavar – ANNYIRA engem sem, de nem kellemes, h esetleg más alapján kategorizálnak be…

Egyik kellemetlen élményem:
Utaztam anno Győrbe Babod-Lelle-Siófok-Győr vonalon (érintve Szfvárt), frissen alányírt fejhaj, és egyszer csak a nagy bambulásból azt veszem észre, h egy csaj fennhangon magyaráz a barátnőjének, rám néz, majd hangosan, hatalmas nagy megvetéssel a hangjában köbö ilyet tol a csajnak „azok a punkok”…

Mint kiderült azóta, Párom is beskatulyázott az első találkozásunkkor: elkönyvelt egy társaságközepének (idáig stimmel), aki a nagy szájával vadássza a csajokat (annyira nem) és egy csomót, hmm, megszerez (ez pláne nem).

Aranyos látni az embereket, akik félősen reagálnak:
Zebrához odaállok, várom a zöldet, nénitől három lépésre jobbra, felnéz a „bépéibambulás”-ból (amit nekem is sikerült hamar elsajátítani), végigmér, és hátralép két lépést… :D És ilyen többször előfordul, nem csak zebrán… ;)

De már megszoktam…

És én?
Előítéletes vagyok?
Úgy érzem nem – van bennem, de érezve a saját bőrömön a hatásait, igyekszem leküzdeni.
Tégy Te is így.
Ha akarsz.