Budapest – Frankfurt – San Francisco

Mindaddig kellemes a vágyakozás, amíg az ember meg nem veszi a repülőjegyét, ezt pedig pár nap euforikus állapot követi. Aztán jön a hirtelen feleszmélés: Nyáron utazunk! “Még négy hónap, de esküvőszervezés mellett is összehozzuk, lesz ami lesz” - mosolyogtunk össze - most már - feleségemmel. Útvonalterv, látnivalók, ESTA, szállásfoglalás, autóbérlés, bőröndök, térképek, bankkártya, iratok, check-in és már el is érkezett a repülés napja.

Némi reptéri várakozást követően helyet foglalhattunk a United Airlines gépén. Egy kiadós vacsora után álomba merülve elég hamar elillant az a röpke 11 óra, mely alatt Európából Grönlandon át végül elértük Californiát.

Kissé kábultan követtük az utasokat, legtöbbjük már rutinosan haladt a megfelelő kapu irányába. Kettéválasztották az állampolgárokat a látogatóktól, majd egy kígyózó sor végén találtuk magunkat. A “rendőrállam” kifejezést itt éreztem először. Szúrós szemű biztonságiak mindenhol, majd következett az ujjlenyomatvétel, illetve fénykép is készült rólunk mialatt ellenőrizték az útleveleket. Minden stimmelt, megkönnyebbülve haladtunk a csomagokért, majd egy transzfer vitt az autóbérlő-negyedbe.

“Nem lenne jobb egy Mustang? Mégiscsak nászúton vagytok.” - hangzott el a felettébb kedves kereskedőtől. Nagy volt a csábítás, de nem éltünk a lehetőséggel. Egy előre nem kalkulált biztosítást azonban vállaltunk, mivel ennek hiányában elég magas költségek merültek volna fel akár az ügyfélszolgálat hívásakor is. Emberünk ekkor széles mosollyal közölte, hogy azért a fiatal pár mégse utazzon egy háromajtóssal, hivatkozzunk rá a kolléganőjénél és kapunk egy “medium-size” ötajtós modellt. A garázsban 3-4 márka közül lehetett választani, végül némi körbejárás után beültünk egy Focus-ba és elindultunk San Franciscó-i szállásunkhoz.

Szállásadónk egy 50-es éveiben járó háziasszony (hittük mi naivan), aki a már kollégiumban lakó gyermekei szobáit adta ki. Potrero Hillen lakott, ami viszonylag egy jobb környéknek számít. A bejárathoz előzetesen egy kódot kaptunk; érkezésünkkor éppen otthon volt és rövid bemutatkozás után teával kínált minket, majd megmutatta a szobánkat.

Hajnali 4-kor ébredtem, köszönhetően a jetlagnek. Olvasással és jógázással próbáltam elütni az időt, majd kivilágosodás után lementem a konyhába. Kaptunk egy kis péksüteményt, közben böngésztem a térképet és próbáltam összeállítani az aznapi programot. 17 óra utazás után nem volt kedvem rögtön autóba ülni, inkább a helyi közlekedési alternatívákat kerestem.

Hostunk szerint vagy kocsival, vagy sofőrrel érdemes nekivágni a városnak (pl. Uber), majd rögtön kezünkbe nyomott egy kupont. Végül nekivágtunk gyalog, mondván, nem árt egy kis reggeli séta, legfeljebb útközben felpattanunk egy buszra. Annyira belejöttünk a mozgásba, hogy 1,5-2 óra múlva már a Union Square-nél voltunk és nem egész 3 órán belül már a Ferry Buildingnél bóklásztunk. Előbbi számít a belvárosi főtérnek, alatta hatalmas parkolóval, körülötte üzletházakkal. Néztük a lüktető várost, az épületek stílusainak keveredését, mialatt leértünk a partra.

A Ferry Buildingnél minden hétvégén piac van, ami pont jól jött így dél környékére. Az utóbbi években egyre nagyobb divat kint (is) a biopiac, bioétkezés, kézműves termékek, csak mondanom sem kell, jóval nagyobb a választék, és “whole foods”-nak hívják ezeket az egészségesebb/tudatosabb ételeket. Gluténmentes sütemények, muffinok, házi zöldségek, gyümölcsök, gombák, tengeri herkentyűk és persze húsos pult.

Mindenhol kóstolók és gusztusos tálalás jellemzi az árusokat. Ez egyébként a szimpla szupermarketekre és a boltokra is igaz. A rohadó, hibás gyümölcsöket leveszik, nem eltakarják a többivel. Az áruk pedig nem bűzlenek a fertőtlenítőtől, hanem tisztán, étvágygerjesztően sorakoznak a ládákban. Chili és házi húsos hot dog volt az első ebédünk, és nem csalódtunk. Két hét után bátran merem állítani, hogy kint nagyon nehéz rosszat enni.

Ehhez hozzátartozik, hogy Taco Bellen kívül nem voltunk más gyorsétteremben, de az étel mindenhol fantasztikus volt. Az utolsó vidéki hamburgeres is próbál valami egyedi fűszerezést csempészni az ételeibe, hogy kitűnjön a sok konkurencia közül.

Ebéd után elgyalogoltunk Chinatownba. A sétálóutca még egész hangulatos, tele bazárokkal, kínai motívumokkal, de azért egyre beljebb haladva kezd kitűnni, hogy milyen is lehet igazából a zsúfolt Távol-Kelet.

Ha valaki San Franciscóra gondol, szerintem óhatatlanul is az ottani villamos (cable car) fog eszébe jutni. Tényleg nagyon hangulatos, ahogy járják az utakat. Meglepően sok vonalon közlekednek és egy irányba az utazás 6 $ jelenleg. Ahogy gondoltuk tovább a napunkat, előkerült a térképünk, és láss csodát, rögtön az első járókelő megállt és segített nekünk.

Ez egyébként nem egyedi eset; felületesség ide vagy oda, nagyon barátságosak és segítőkészek az amerikaiak. Elgyalogoltunk a Lombard Streetig, ami arról nevezetes, hogy egy kacskaringós, virágokkal, növényekkel teli út halad rajta végig.

Nem esett még szó San Francisco időjárásáról, pedig ha valaki idelátogat, hozzám hasonlóan könnyen meglepődhet. Alapvetően óceáni éghajlata a környező áramlatoknak köszönhetően rendkívül gyorsan változik. Itt többször is előfordult, hogy egyik pillanatban kapucniban, sálban, szélkabátban mászkáltunk, majd egyszer csak pólóra kellett vetkőzni, annyira elkezdett tűzni a nap.
Az időjáráshoz hasonlóan az utcák is nagyon változatosak, századeleji házak törik meg a nagyobb lakótömböket. Dél felé haladva van, ahol ellátni egészen az Alcatrazig, vagy a Coit Towerig.

Délutánra leereszkedtünk a kikötőhöz (Fisherman’s Wharf), ahol hatalmas élet van. Éttermek, boltok, mutatványosok színesítik a képet. A legtöbben ún. chowdert esznek, ami egy tejszínes, préselt tengeri herkentyűs leves cipóban tálalva.
Cable carral utaztunk volna vissza, de a nap végén sokan hasonlóan tervezték, ezért fél óra után kiálltunk a sorból és hazataxiztunk.

Szállásadónkra csak a helyi mentalitás miatt térnék ki még egy bekezdés erejéig.
Mint említettem, egy otthon dolgozó, tipikus háziasszony benyomását keltette. Elég részletesen leírt mindent, kinyomtatott házirend fogadott minket, és előzetesen egy halom információt is átküldött Airbnb-n. Mikor itthon értékelni akartuk, ráguglizva a nevére egy halom fényképes cikket, interjút dobott ki vele a kereső.

Szóval ő az egyik társalapítója a Match.com online társkeresőnek, majd később a TRUSTe vezetője lett, és egy multimilliárdos céget varázsolt a nonprofit szervezetből. Ennek ellenére egy normális méretű házban lakik, kiadja a gyermekei szobáit, hogy ne legyen egyedül, és néha teát kínál a vendégeinek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!