Kínai cuccok: megéri, vagy sem?
Egy okostelefont, egy "gamer" egeret és egy RGB LED világítótestet rendeltem Kínából, hogy kiderítsem a használhatóságukat. – írta: mrgergoke, 10 éve
Bevezető
Már egészen régen nem írtam a Logoutra, ezért gondoltam, hogy most ide is kerüljön egy cikk. Mivel a szabadidőm jelentős részét kínai webshopok böngészésével töltöm, evidens, hogy rengeteg terméket rendeltem már tőlük, melyek durván 70%-ára semmi szükségem sem volt.
Aki szokott rendelni szintén, az pontosan tudja, milyen érzés, amikor elkap a kütyük örvénye, és nem bírod megállni, muszáj még ezt is, meg azt is megvenni. Ezzel semmi probléma nem lenne, de mint tudjuk, sok kicsi sokra megy. Sokszor egy dollár, az sok dollár (ez matematikai tételként nem fogható fel, inkább csak hétköznapi megállapítás).
Legutóbbi rendeléseim között szerepel
- egy UTime Charmpin G7-es okostelefon a szokásos MTK6589-es chipsettel,
- egy gamer-nek titulált egér,
- és egy távirányítós RGB LED.
Én mind a három terméket érdekesnek tartom, ezért is gondoltam, hogy megosztom veletek a tapasztalataimat. Hátha ti is kedvet kaptok a várásláshoz. Ez tulajdonképpen ingyen reklám Kínának. Reménytelen alak vagyok...
Na, vágjunk bele, lapozás után a cuccok!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sades A30 XPower virtuális 7.1 gamer fejhallgató
Kétes eredetű, túl olcsó, USB-s fejhallgató rossz driverrel és mégis pozitív csalódással.
-
One For All - Egy, mindenki helyett
One For All Essence 4 URC 7140 univerzális távirányító: lehet élet a Logitech Harmony-n kívül is!
-
Kínai Bluetooth sport headset
Mit várhatunk egy szuper alacsony árú kínai headsettől? Röviden: sok mindent várhatunk, de kevesebbet kapunk.
Előzmények
-
ZOPO ZP998: kínai zászlóshajó hazai vizeken
Az első "igazi" nyolcmagos telefon a nagy fal hazájából nagy kijelzővel és sajnos gyenge akkumulátorral.
-
Jiayu G3T: első mobilom Kínából
Kínai telefon, nagy kijelzővel, 4 maggal, 2 SIM-mel, nagy akkuval és meglepően kellemes tapasztalatokkal.
-
Microsoft Comfort Mouse 6000 bemutató
Magas ára miatt inkább olyan munkahelyi egérnek való, ahol néha becsusszan egy-egy gyors multiplayer is.