Királyok a fűben

Szombat, késő délutáni órákban, a szokásos bicikli úti, Cinkota - ''Kandókoli'' körömet róttam, mikor Róna utcában, épp az OBI mellett, a látszólag rendezett, majdhogynem frissen vágott fűben egy halom papírfecnire lettem figyelmes. Goldoltam, ha már pont a Live Earth koncersorozatok mennek, adjunk a zöldeknek, és szedjük föl a szememetet, majd vigyük el az első szemetesig.
Biciklivel szépen megálltam, megfordultam, majd, felvettem a papírokat. Látszatra volt köztük kétszázas is, de gondoltam, csak egyszerű szórólap. Mikor nekiálltam átböngészni a papírokat, meglepetten konstatáltam, hogy ez bizony nem csak szemét. Papírpénzek, blokk, illetve szórólapok. Nem nagy összeg, de aki rászorul, az pár hétig ha nem is jól lakhat, de nem hal éhen.
Valószínűleg, egy másik bringás, vagy bicikli úton rohanó gyalogos, nagy sietségében rossz zsebbe tette a papírsalátáját, és elhagyta.

A blokkot vizsgálgatva az ember fantáziája beindul. Valyon ki hagyhatta el, férfi, nő, idős, fiatal, nagy pocakú, vagy egy kosaras termetű? Talán egy fiatal, sportos családanya, aki kiugrott a kemény fizikai munkát végző férjének sörért, meg fagyiért? Vagy egy beteg anyuka megbízható tizenkét éves csemetéje, aki gyorsan, míg anyuci alszik, elugrott a nővére pénzén a ''sarki'' Tescoba kenyérért és tejért? Nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy valakinek hiányzik.

A blokk végére érve, a dátumra, és az időre lettem figyelmes. Nem egész, 8 perc telt el a blokk kiállításától a megtalásáig. Belegondolva, kocogva 4-5 percnyi távra vagyunk a Fogarasi Tescotol, nem lehet messze a hiányoló. Bringást utolérni ennyi idő alatt, pláne a saját tempómat ismerve, veszett ügy. Így hát bringára, fel, gyors terepszemle, merre látni kocogó embereket. Épp a Róna utca, Mogyoródi út kereszteződésénél egy ember áll, és vár a pirosra. Nincs sas szemem, nem láttam, hogy kicsoda, micsoda, de utána tekertem, teljes sebességgel, hátha még a zöldön sikerül utána átérni. Közelebb érve hozzá körvonalazódott a Tesco szatyor, és egy megtermett negyvenes férfi napérlelte kopaszodó fejbőre. Zihálva, de udvariasan megkérdeztem, hogy meg e van a blokkja, és a visszajárója. Először értetlen arckifejezés volt a válasz, de a zsebében turkálva megtalálta, és elő húzta a sajátját. Megköszöntem, fél percben elmagyaráztam a helyzetet, majd elköszöntem, egy ''Hagyjam a francba, tartsam meg!'' tartalmú válasz után.

Még egy próbát téve elindultam visszafele a tescohoz, mikor a bringaúton, és mellette a füvön, egy csapat egymás mellett vánszorgó nyugdíjas keresztezte utamat. Persze nem a járdán mentek, mellette 3 méterrel, hanem a sima bicikli úton. Jó, megértem, van egy pár padka, nem szereti a térdük a lépcsőzést, és ezért a bicikli úton mennek. Csöngetek, de hiába, nem mennek odébb, hogy mellettük mehessek el. Egy virsli kerekű cross bringával nem lehet a füvön menni, így inkább a járdán kerültem ki őket, aminek az eredménye az lett, hogy padkázás közben egy gyönyörű nyolcast sikerült a kerekemebe tenni. Aki folyamatosan jár arra, az tudja, hogy 15 cm magas padkák vannak az autó kijárónál. Normál 26''-os kerekű vázzal, az ember simán felugrat rá, esetemben ez nem így volt, elhibáztam az ugrást. (később megvizsgálva 2 küllő el is tört, most boldog vagyok, 3 boltban nem volt 30 centis acél küllő, csak fekete)

Szakaszosan be-befogó fékkel, lassan tekerve egy fiatal 20 év körüli srác ment el mellettem, ide-oda a fűre tekintgetve, de megkérdezve ő sem a fűben talált dolgokat kereste, csak a kulcsát. Tovább vánszorogtam a tescoig, lelakatoltam a bringát elmentem a pénztárhoz, ahová a blokk szólt, és megkérdeztem, hogy kereste valaki a blokkot, meg a pénzét. Természetesen, mint ahogy ez esetemben megszokható, a bennem levő idegtől, a rossz keréktől, és a bolygó nyugdíjasoktól, mindezt dadogva. Szomszéd pénztárnál 2 nagyon vagány c. egyből elő kapta a diktafonját, és szenvedésem végét megpróbálta felvenni. Pechjükre, ez volt az a pont, ahol ismét elmúlt a köztes állapot, és idegességemben megint viszonylag normálisan beszéltem.
A pénztáros válasza nagyjából megegyezett az első kuncsaftéval: ''Tartsam meg, de előtte menjek az információra, talán ott tudnak valamit mondani''.
Irány az információ, 5 perces sorban állás, majd a pénz megkapta az utolsó kenet ''Tartsam meg, vagy vegyek belőle valakinek valamit''. Még utolsó godolatként otthagytam egy mailcímet, hátha valaki keresi, jobbat úgyse tudok kitalálni.

Visszagondolva, nem tudom mit kellett, volna tennem. Visszamenni, ledobni a pénzt, és hagyni, hogy más megtalálja. Vagy csak felkapni, és nem foglalkozni vele, hogy kié. Odaadni valamelyik bérkoldulónak, vagy annak az anyának, aki egy hete reggel egy fényképpel, sírva járta a gödöllői HÉV-et, néhány forintokért koldulva, hogy fizethesse a gyerek étkeztetését a korházban.

Egyszerűen hihetetlen. Ismerősök lehülyéznek, baleknak tartanak, ahelyett, hogy elkölteném, elbuliznám, ahelyett, inkább megpróbáltam megkeresni azt aki elhagyta. Legalább a szüleimen láttam valamicske helyeslést, mikor elmeséltem a dolgot.
Hagytam már el pénztárcát a középiskolámban, összekuporgatott pénzemmel, amiből ajándékot akartam venni délután. Bankkártyám egy ATM-ben ragadt, PIN-kód hiányában. Mozikártyámat ketté törték, személyimen, diákomon látszott, hogy azzal is próbálkoztak, lakcímkártyám volt egyedül épp. Pénzem, mint kiderült elkocsmázták, pénztárcám az iskola portáján adták le. Legalább nem hagyták egy betörés helyszínén.

Úgy tartja a mondás, hogy könnyen jött pénz könnyen vész el. Talán igaz, mindenesetre egy borítékban várja a gazdáját.