Legszebb évek

Mondják sokan a főiskolai/egyetemi évekre.




Pedig minden olyan jól kezdődött. Mondhatni besétáltam a gyöngyösi főiskola (KRF) kapuján, 134 ponttal. Alaposan be is tette volna az ajtót, ha nem vesznek fel első helyre. Máig sem tudom, mi célom volt azzal, hogy idejövök, őszintén szólva nagyon, de nagyon megbántam.

Mi adhat kiemelkedő pluszt valakinek az életébe - hangsúlyozom - hosszú távon? Sokszor feltettem magamnak ezt a kérdést, egyetlen választ találtam rá. A baráti kör. (Nem, nem a piálás, sem a PC előtti groteszk vonaglás). Számtalanszor választ vártam a fenti kérdőjelre, s hiába, sok mindenkiben sokat csalódtam, az output ugyanaz volt. A baráti kör. Jól jegyezzétek meg ezt a valamit, lesz még róla szó.

Kezdődött minden 2005. augusztus végén, a gólyatáborral. Jópofa, jófej gyerek vagyok (az egóm is határtalan), (akkor) szerettem ismerkedni, az emberi értékek figyelmen kívül hagyásával kapcsolatokat teremteni (ezt nevezi a szakirodalom ripacsnak). Egy idő után persze megtanulja az ember, mi fán terem az élet.

Az iskola alapvetően mezőgazdasági profilt tudhat magáénak, van azonban közgazdászképzés is. Jómagam idegenforgalommal és szállodával kapcsolatos diplomát néztem ki magamnak, haladni haladok is rendesen, nem egy nehéz suli (hangsúlyozom, nem az iskola színvonalával van itten probléma, kérem). Került is a régebbi kollégiumba, ahová szintén bejutottam (egyébként Tahiban lakom), innen is onnan is, értsd, a tenyeres-talpas igavonó jószág osztozott a humánerőforrás-manager szak alatt ''csak és kizárólag humán tárgyak oktatását'' értő úrnő, valamint a magamfajta, csillagszemű juhász típusú, ''minden érdekel, de korlátozott mennyiségben''-féle emberkékkel. Lett is nemulass, első héten összeittuk az ismeretséget, annak rendje s módja szerint (annyit hozzátennék, azóta nem ittam annyi alkoholt Gyöngyösön, hogy berúgjak tőle). Születtek itten, a mindenkit szeretek állapot eluralkodásával egyéjszakás, ''nem tudom másnap ki vagy'' ölelkezések, alkalmi, időpazarló légyottok, fiú-lány, fiú-fiú (inkompatitási problémák, majd iskolaváltás), lány-lány szösszenetek.
Év végére összeállt a lista, melyet a Sors végül a kezembe nyomott, s tartalmazta haverjaim, barátaim mennyiségét, minőségét. Végül is két másik kolesztárssal beszéltük meg a közös jövőt, s költöztünk következő évben a frissen átadott, enyhe oroszlánszagot (ez nem vicc) árasztó új koleszba, sokadmagunkkal.
Még 2005 decemberében megismertem az első IGAZI barátnőmet (nem azért nem volt előtte, mert kocka vagyok, sőt, kikérem magamnak, mindössze énnálam, talán ok nélkül, de magas a léc). Ő, mint kalandvágyó, a velem szemközti szobába költözött becipekedéskor. Ennek iszonyatosan örültem anno, hiszen karnyújtásnyira voltunk egymástól. Vegyük sorra, Gergő, Tamás, Szabina, én. A barátok, de a gyöngyösi barátok.

Eddig az első felvonás.

Az új épületben egy-kettő-háromágyas szobák kerültek kialakításra. Mi, fiúk egy (értelemszerűen) három fekvőhelyes konstrukciót tettünk magunkévá. Kezdődtek, a gondok, a takarításban nem tudtunk megegyezni, lett is ebből jópár vita. Néhány egyéb, igazából alapdolog kategóriába tartozó marhaság, továbbá a másik semmibe vétele következett, végül decemberre eljutottunk oda, hogy ha együtt voltunk a srácokkal, akaratlanul is irdatlan feszültség égette ki a fejünk feletti, egyénként energiatakarékos izzókat. A kapcsolatomban is beállt a végzetes fagy. A barátnőm s a köztem levő viszonyt én tettem azzá, ami, azzá a semmit sem érő folyékony masszává, amit egyszer talán a tudósok segítségével a Napba lőhetek.
Január-február magasságába részemről beállt az agyhalál, Csillagom nem hagyta magát tovább. Erre minden oka megvolt, én erősebb lettem, csöppet tapasztaltabb, azonban legbelül megsemmisültem, s néhány darabka kering még belőlem, mondhatni Vampkörüli pályán.
Hagyjuk a süket dumát, konzekvencia, hogy bár mindenki hibázott, és értjük, ismerjük az okokat, visszacsinálni semmit nem lehet, annak ellenére, hogy mi srácok, minimális szurkálódások mellett bár, de jóban vagyunk.

S hogy miért rühellem ezt a helyet? Az emberek miatt. Soha, sehol nem tapasztaltam ilyen mértékű, taplóságot a hallgatók körében. Barátok? Itt nincs, ahonnan jöttem, ott akad szép számmal. Idelent keresve se találtam.
Nem vagyok Zabhegyező, szeretem a világot, az életet, hallottam pár tapasztalatot volt osztálytársaimtól, intézményeikkel kapcsolatban. Gyöngyösön nagyon kevés a szimpatikus ember, valahogy állandóan úgy érzem, a mezőgazdász egyének nem teljesen százasok, sőt, inkább nyolcvanasok. Ők vannak többen, számuk többszöröse a közgazdász tanoncoknak. Hihetetlen látni, amint a „naposi gyakorlat” végeztével vadgazda csordák vonulnak az iskolából a kollégiumba, tukó módón, sáros csizmával, végig a járdán, az épületen. Kiábrándító hallani,amint az itteni, egyébként iszonyatos, ihatatlan bor micsoda pusztítást végez a fenti ösztönemberek idegsejtjei közt, mindez természetesen a hangképző szervei fokozott aktivitásával párosul. Ésatöbbi, ésatöbbi.

Bárhol bármilyen reklámban a KRF nevét látod, vigyázz. Az agyonreklámozott intézményi kultúra, a feledhetetlen diákélmények csak embercsalogató fogások. Jó játékosak kell lenned, hogy itt megfelelő társaságra találj, s bár nekem ideig-óráig sikerült, az árukapcsolt szenvedést senkinek sem kívánom.
Két évem van még itt hátra, abból egy év szállodai gyakorlat.


Sokat tanultam, de korántsem eleget. Emberek? Bah, mi lett veletek?