Paganella expressz

Úgy nézett ki, hogy idén egyéb kiadások (bringafejlesztés) és nagyobb tervek (lakásvásárlás) miatt elmarad a síelés. Ám valahogy csak sikerült rátalálni egy jutányos szinte all-inclusive olaszországi síútra, meg szerencsére a munkahelyen se problémáztak, így semmi nem állhatott utamba, hogy a nagyrészt meghiúsult hargitai szilveszteri síelést követően száguldozhassak egyet a kedvenc piskótáimon.

Kilépve a kabinos felvonóból

Most januárban Paganellát vettük célba, ezt útitársam jól ismerte, szinte már paganellai törzsvendégnek is számíthatna a doktor úr. Nekem nem volt ellenemre az előző évekhez képest kisebb pályarendszer, hisz számomra új síparadicsomban tehettem próbára sítudásomat, meg ez így azért olcsóbban is jött ki. Sajnos ezúttal csak ketten maradtunk, nem találtunk további társakat mint anno kronplatzi üdülésünkkor, de csak azért mert mások nem osztoznak téli szenvedélyünkben, nem maradhatunk otthon.

Fénykép a családnak, ugyanott

Tehát elindultunk január hatodikán, de mivel bő ezerkétszáz kilométerre volt az olaszországi hotelünk Nagyváradtól, úgy döntöttünk, hogy csak délután kelünk útra, este pedig megpihenünk Győrben a haver egyik barátjánál, így második napra csak valami hétszáz kilométernyi út marad, könnyedén megérkezünk délután Paganellaba. El is indultunk, de nem hagytuk el még a várost, és kiderült, hogy a GPS otthon maradt, így az előre kinyomtatott itinerrel a kezemben vérbeli navigátorrá léptem elő, ilyen se volt.

Köd-hegycsúcs-felhő szendvics

Az út Győrig nem tartogatott túl sok meglepetést, haladtunk szépen, majd Győrben is szépen zajlottak az események, az egyetlen kellemetlenség a hideg volt, nem volt az igazi kiszállni a jó meleg kocsiból a hidegbe. Az éjszaka el is telt, reggel nyolckor pedig a pékségből vettünk pár péksüteményt, kakaót, jóízűen elmajszoltuk ezeket, aztán kocsiba be, és nyomjad neki.

Köd feletti élmény

Az útra sok szót vesztegetni kár, letudtuk amilyen hamar csak normálisabb keretek között lehetett, nem volt cél sem az eszement hajtás, sem pedig a rendkívül költséghatékony haladás, így az autópályán szabályos maximális sebességgel közeledtünk Olaszországhoz.

Földön túli kilövőállás

Késő délután el is jutottunk Olaszországba, Brenneronál átkeltünk az Alpokon, majd haladtunk dél fele, mivel Fai della Paganella nem éppen határ menti település, Tirol délebbi részén fekszik. Átkelve az Alpokon láttuk, hogy hó az van bőven, így valószínűleg nem marad el a síelés, mint pár nappal azelőtt a Hargitán. Elhagyva viszont szépen lassan a hegyeket egyre szürkébb és sötétebb lett minden, elmaradozott a hó, amit a hotelhez vezető úton se nagyon láttunk.

Hát akkor menjünk csúszva a ködbe

A hotelhez megérkezve első kérdéseink egyike már a hóhelyzetet firtatta, a nem is olyan kisasszony meg is nyugtatott, hogy a pálya jó állapotban van, síelésre teljes mértékben alkalmas. Ezzel a jó hírrel álomra is hajtottuk a fejünk, de persze csak azután, hogy elmentünk pizzázni s elfogyasztottunk megérkezésünk ünnepléseként egy pár búzasört.

Enyhén ködös pálya

Hát eljött az első olaszországi reggel is, amikor kitekintve az ablakon vagy harminc centis havat és égből tömötten szakadó havat láttunk, így már teljes mértékben meg is nyugodtunk, hogy olyan rossz már csak nem lehet a helyzet, hó az tuti lesz. Reggeli után meg is kaptuk a felvonóbérleteket, amelyeket ezúttal nem tarthattunk meg, mivel kauciót kellett fizessünk értük, de ez legyen a legnagyobb baj.

Van aki még felfele vacog, mikor én már lefele eresztem a léceim

Első nap már megtetszett maga a pálya, nagyon szép és hangulatos hatást keltett, kulturált felvonókkal és emberekkel, bár étterem szempontjából nagyon elmaradt Kronplatztól, de üsse kavics, legalább olcsóbban megúszom. Egész nap hullt a hó, aznap nem is volt nálam fényképezőgép, az a nap a pályák megismerésére lett feláldozva.

Nem hiába hívják Panoramica-nak ezt a pályát

Az ottlétünk alatt minden nap havazott, bár sajnos olyanra is volt példa, hogy a pálya alsó részén eső esett, ami pár perc alatt teljesen átáztatott minket, így aznap (második nap) felvonózárás előtt vagy két órával bementünk a szállodába. Vizesen, átázva már nem akkora buli síelni, főleg úgy, hogy a síszemüvegen keresztül ki se lát az ember az esőcseppek és a köd miatt.

Panoramica 2 - Köd vagy felhő?

Emlékeim már lassan megkopnak, de a cikkben található képek minden bizonnyal egy nap alatt készültek, s ha nem tévedek, akkor a harmadik napon, amikor is kiváló körülmények voltak fotózásra, napsütés, tejfölös sűrű fehér köd viszonylag kis területen, alacsonyan szétterülő bárányfelhők, a csúcson pedig gyönyörű napsütés eszméletlen szép kék éggel. Még mindig nem tudok betelni ezzel a látvánnyal.

Chairlift to heaven

A szállodában minden reggel és este finom és kiadós svédasztalos reggeli és vacsora várt, szó nem érhette a ház elejét, rendkívül jóllakottan távozott mindenki az étkezőből. A kimerítő és minden bizonnyal sok energiát elégető mozgás ellenére is az a meggyőződésem, hogy 1-2 kilóval nehezebben jöttem haza, mint ahogy elmentem itthonról, ez úton is köszönetet mondanék a séfnek a nagyszerű étkekért.

Figyelem, csak gyakorlott síelőknek!

A harmadik napon ugyanakkor érdekes dolog is történt velem. Az első nap első lesiklása óta éreztem, hogy valami nincs rendben az alattam lévő sílécekkel, valahogy egyenes vonalban is mindenki lényegesen gyorsabb nálam. Először a bátortalan stílusomat tettem felelőssé az egészért, de kis kamikaze bevetés után bebizonyosodott, hogy nem rajtam múlik az egész, hanem a síléceken, minden bizonnyal azok nem elég merevek és nem is csúsznak eléggé.

Felvonó, hó, fenyők, tiszta kékség

Mivel viasz nem volt nálunk, úgy döntöttem, hogy az illető napra meg a következő kettőre kiveszek egy pár profi lécet, ha már lúd, legyen kövér, azért jöttem, hogy élvezzem a síelést, nem azért, hogy kínlódjak. A pálya aljában lévő síbérlés céljából kialakított helyiségbe be is mentem, s mivel láttam, hogy nagyon jó kis bérelhető lécek vannak három napra valami ötven euróért, így ki is töltögettem a szükséges papírt, aztán menve a személyzethez át is adtam az űrlapot.

Tejfölös fenyves

Tört angolsággal az olasz sráccal ment is a kommunikáció, majd csak azt látom, hogy odaszól az éppen takarító munkatársának, hogy itt van még valaki Romániából. Mint utóbb kiderült, a takarító munkatárs is román állampolgár, Brassóból költözött ki, Olaszországban dolgozik a feleségével együtt, sőt, az üzletben nem is az egyedüli román, hanem van még egy külföldre szakadt román vendégmunkás. Kis beszélgetés után fény is derült a helyzet enyhén abszurd jellegére, én elmentem ezerkétszáz kilométerre síelni, mivel a közeli Brassóban az olaszországi utazás árának a duplájáért se kapnék szállást és félpanziót, s akkor még a pályákról nem is beszéltünk.

Szél, hó, napfény

Kis beszélgetés után aztán azt a tanácsot kaptam, hogy ne vegyek ki lécet, elég lesz a viaszozás is, öt euróba kerül, és tuti segít, nem rossz az én lécem kicsit se, jobban járok így, értelmetlen lenne bérelni. Ebbe bele is egyeztem, csak hadd menjek már csúszni a megkent léceken, ha már nem béreltem és elbeszélgettem nagyrészt jópofizásból az időt.

Kék-fehér

Az öt nap során más nem is nagyon történt velünk a síelésen kívül, sajnos a helyi ízeket nem nagyon tudtuk megkóstolni, mivel a helyi éttermek nagyon korlátolt és nemzetközi menüvel rendelkeztek, így amennyire lehetett "válság" címszó alatt inkább ettünk a szállodánk éttermében, az legalább benne volt az árban, és nagyon jól is esett az esetek többségében. Ettünk mi ott príma pörköltet, főtt csülköt, olaszos tésztát fokhagymával meg egyébbel előételként, nem rossz leveseket, reggelente meg rántottával és hideg felvágottal tömtük meg az amúgy akkorra már kiürült gyomrunkat.

Állkeresés

Mivel ötnapos síbérletünk volt, de csak öt éjszakát tölthettünk a hotelben, úgy terveztük, hogy utolsó nap délig síelünk. Mivel azonban már mindketten nagyon vágytunk haza, dél előtt már jó egy órával lent tisztogattuk a léceket és bakancsokat a kocsinál, majd dél körül már autóban ültünk s téptünk hazafele, ezúttal inkább száznegyven körüli tempóval. Szerencsére az autópályákon dugókba és hótorlaszokba nem botlottunk, így éjfél után fél órával már itthon is voltunk Nagyváradon. Ezúttal is szépre sikeredett ez a telelés, bár sajnos rövidebbre és magányosabbra is, mint ahogy valójában elképzeltük anno tervezgetve novemberben, de ennyi legyen a legnagyobb bajunk, hogy évente csak 5 napot síelhetünk. Végszó pedig legyen a következő kép alatt található egyszerű mondat.

Jó itt.