A fordító előszava: Megelőzendő a szélsőségekkel való „vádaskodásokat”, elmondanám, hogy a cikk írója egy arab-amerikai újságíró. (Jé, egy értelmes arab, mondhatnánk, aki nem csak a lábujjait piszkálja egy sámlin a homoktenger közepén mákgubót rágcsálva és kalacsnyikovot rázva! A fenébe, megint egy előítélettel kevesebb…) Saját honlapja is van; a cikkel kapcsolatos kritikával tessék őt keresni: [link]
forrás: [link]

Rasszizmus és háború
Felülkerekedni magunkon és másokon
Írta Ramzy Baroud
2007. szeptember 23.

A rasszizmus egyik előnye, hogy kényelmes. Egyszerű, határozott és instant válaszokat nyújt sokrétű és bonyolult kérdésekre. Ennél fogva a rasszisták az élet legkülönbözőbb területeiről kerülnek ki, ugyan másokat megvető nézeteik indítéka és eredete eltérő lehet, beállítódásuknak eredménye miniden esetben előre látható: faji alapú megkülönböztetés, társadalmi és politikai elnyomás, vallási üldözés és háború.

A rasszizmus nyelvi meghatározása faji vonatkozású, de a gyakorlatban a rasszizmus a csoportban való gondolkodás következménye, ti. az emberek egy csoportja elhatározza, hogy innentől fogva közösséget vállal és felsőbbrendűségének tudatában alakítja ki más csoportokhoz – vagy általában a többi emberhez - fűződő viszonyait. Amikor a felsőbbrendűség érzetéhez a gazdasági és/vagy a politikai hatalom birtoklása is társul, akkor ez megaláztatásokban és a kegyetlenkedésekben teljesedik ki.

Az egyén vagy csoport felmagasztalása és a többiek lenézése ősi szokás, egyidős az emberi civilizációval. Örökérvényű annál az egyszerű oknál fogva, hogy politikai és gazdasági eszköz és velünk is marad mindaddig, amíg magatartásunkat a politikai és gazdasági hatalom utáni vágyunk határozza meg.

Belátható, hogy a csoportok negatív címkézése feleannyira sem pontos, mint amilyen egyszerű. Így a gazdaságilag hátrányos helyzetű kelet-európaiak, akik Nyugat-Európában keresnek munkahelyet (és állásokért versengenek a nyugatiakkal), gyakran megbélyegezve, mindenféle csoportokba sorolva találják magukat. Az ilyen kényelmesség eredménye a bizonyos politikai és gazdasági érdeket kiszolgáló mainstream média által az „arabokról” kialakított hamis torzkép is.

Ironikus módon a rasszizmus egyik szélsőséges formája az arab országokban is létezik, ahol a külföldi munkások gyakran találhatják magukat a származási országon alapuló hierarchia legalján, amelynek előmelegített csúcsán a nyugat-európaiak és az amerikaiak, legalján a dél-ázsiaiak foglalnak helyet. Így történhet meg, hogy egy indiai, diplomás mérnök kevesebb fizetést kap, mint kevesebb tapasztalattal rendelkező francia társa.

Néhány országban, amilyen Dél-Afrika is, a rasszizmus generációkon át mérgezte a társadalmat. Csúcsát abban érte el, hogy az emberek egy része visszautasítja ősi, származása szerinti kultúráját, attól tartva, hogy a régi kultúra iránti szimpátia semmissé teszi a nagy áldozatok árán kiharcolt, „teljes jogú” dél-afrikai állampolgárságát.

A faji alapú megkülönböztetés nagyon is valós probléma még az egyes szomszédaihoz képest amúgy figyelmet érdemlő társadalmi egyetértésben élő Malajziában is. A kormány ugyan dicséretre méltó módon törekszik a maláj nemzeti mintakép érvényre juttatására, de elővigyázatosságból nem hagyhatja ki belőle a maláj, kínai, indiai alcsoportokat, mert ezek az etnikumok kényesen ügyelnek a maláj társadalmon belüli statisztikai arányaik feltüntetésére. Némely csoport a többiekkel szembeni számbeli fölényét hangsúlyozza, mások fáradhatatlanul hangoztatják azokat a sérelmeket, amiket ellenük a politikailag vagy gazdaságilag jobb helyzetben lévők követnek el.

Bár a rasszizmus az egész világon megszokott dolog, csak kevesen vallják magukat előítéletesnek, rasszista hajlamúnak. Mi több, öncsalás lenne, ha a rasszizmust tisztán nyugati jelenségnek fognánk fel. Bár a rasszizmus nyugati, a 18. századi gyarmatosító politikában gyökerező modellje sok tekintetben egyedülálló, az egyes csoportokkal szembeni társadalmi helyre, származásra, vallásra vonatkozó előítéletek egyaránt sajátjai minden nációnak.

A politikai, katonai, gazdasági hatalmat birtoklók rasszizmusa gyakran erőszakos és kártékony, de ne felejtsük el, hogy a hátrányos helyzetű is lehet épp ennyire rasszista. Egy londoni arab vezető e-mailben kért tőlem magyarázatot arra, hogy miért kollaborálok számos projektben jól ismert zsidó írókkal. "Ön vagy naiv, vagy korrupt” - írta a hölgy. Nem tulajdonított semmi jelentőséget annak, hogy ezek az írók anticionisták és évek óta frontemberei a palesztinok jogaiért és igazságért folyatott harcnak. Egyszerűen nem tudott megszabadulni attól a mélyen bevésődött rasszista előítéletétől, miszerint „a zsidókban nem szabad bízni”.

A rasszizmusra való hajlam természetesen nem csak az arabokban van meg, a világ bármely pontján fellelhető; az elhúzódó konfliktusok, háborúk rendszerint meg- és felerősítik a már meglévő előítéleteket. Annak ellenére, hogy az izraeli oktatási rendszer tanulók generációiba nevelte bele az arabokról és a palesztinokról alkotott hamis és goromba előítéleteket, az arabok és a zsidók kapcsolata nem volt kezdettől fogva rossz. A két népcsoport évszázadokon át élt egyetértésben; az elmúlt idők legkiválóbb arab költői zsidók voltak és jó néhány nagyszerű zsidó irodalmi mű eredetileg arabul íródott. Sajnos a konfliktus és a háború során ezek a tények feledésbe merültek és mára Izraelben olyan méreteket ölt a rasszizmus, hogy az „arab zsidó” megnevezést már csak igen kevesen merik felvállalni.

De a faji különbségeken túl, a legtöbb ember előszeretettel szemléli a világot egy nagyobb „törzs” tagjának szemszögéből, kétfelé: „ránk” és „rájuk” felosztva, amihez negatív jelzőket vagy a vallást használja fel. A definíciók része a tagadás: „nem muszlim”, „nem zsidó”, „nem keresztény” stb. Az elkülönítéshez használt tagadás sosem jó szándékú és mindig negatív eredményeket produkál. Kevésbé szemet szúró, de hasonló töltetű és nem kevésbé veszélyes példa erre a „nem demokratikus” (a neokolonista szóhasználatban mintegy a „civilizálatlan” megfelelője), ami gyakran háborúk kirobbantásának, igazolásának eszköze.

Meg kell jegyeznünk, hogy a rasszizmus és más csoportokkal szembeni előítéletek elleni valódi harcot egyéni felelősségünk tudatában saját közösségünk formálásával vehetjük fel, aminek a közösségben előforduló rasszizmus is tárgya. Ahogy ifjabb Martin Luther King is elutasította a nézetet miszerint „az emberiség annyira kötődik a rasszizmus és a háború csillagtalan éjszakájához, hogy a béke és testvériség hajnala sosem jöhet el”, nekünk is hajthatatlannak kell maradnunk az ilyen pesszimizmussal szemben, ha valóban azt áhítozzuk, hogy a háborút, a társadalmi viszályokat és igazságtalanságot a béke, az egyetértés és egyenjogúság váltsa fel.

-Ramzy Baroud író és zsurnaliszta. Legutóbbi könyve a „Második palesztin intifáda: az emberek szenvedésének krónikája” ("The Second Palestinian Intifada: A Chronicle of a People's Struggle" (Pluto Press, London) már megvásárolható az Amazonon és a könyvesboltokabn. Ő a szerkesztője a PalestineChronicle.com oldalnak, cikkei a ramzybaroud.net-en olvashatók.

A cikk angol eredetie itt olvasható:
[link]

A Martin Luther King idézet fordítása is tőlem van.

(fordította: finest)