Vega Q7108 tablet: netbook helyett

A Vega nem túl hangzatos nevű tabletjének bemutatása, és egy korosnak számító netbookkal való összehasonlítása. – írta: Frigetrus, 10 éve

Bevezetés

Április elején sétálgatva egy nagyáruház műszaki osztályának polcai között fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ideje lenne leváltani a régi Asus R011PX netbookom egy modernebb eszközre, történetesen egy tabletre.

Előtte is motoszkált a fejemben, hogy jó lenne valami táblagép a régi „kisgépem” helyére, de immáron az árakat és a kínálatot megnézve biztos voltam benne, hogy cserélni szeretnék. Már jó ideje lehet kapni olyan eszközöket, amelyek alacsony árúak, de többnyire gyér felszereltséggel, rossz építési és anyagminőséggel rendelkeznek.

Ez a kategória továbbra sem hal ki, de jó hír, hogy egész korrekt hardverrel rendelkező és jó minőségű tabletek már megjelentek a 25-30 ezres kategóriában. A cikk tárgya is ebben az ársávban található, és meglehetősen elégedett vagyok. Nemsokára be is mutatom, hogy miről van szó, de előbb egy kis hozzáfűzni való következik.

Elsőre fontos kiemelnem, hogy a cikk objektív beszámoló mellett tartalmazza a szubjektív véleményemet, igényeimet, és valamilyen szinten összehasonlítom a netbookommal.
Az mindenképpen biztos volt, hogy nem vásárolok ilyesmit külföldről, tehát „Kínából hozatás sokkal olcsóbb és értelmesebb megoldás” kedvelői ne próbáljanak meggyőzni, számomra ez nem járható út ilyen termékkel kapcsolatban.

Szerintem az okok egyértelműek: garancia, szállítás, vám, áfa, idegeskedés. Figyelembe véve, hogy az általam vásárolt gép sem egy drága eszköz, összesen 27990 Ft, és a felszereltsége is korrekt, továbbá van hova visszavinnem, ha gond van vele, az megéri azt nekem, hogy akár Kínából fele ennyiért ideért volna egy hasonló tudású eszköz.

Szeretném azt is leszögezni, hogy nem volt cél nálam a brutális hardver, nem volt cél, hogy egész nap kiszolgáljon a masina, inkább más dolgok voltak a fontosak.

A teljesség kedvéért az előzetesen meghatározott igények, elvárások:
- Jó minőségű kijelző, szigorúan minimum egy IPS panel, 7" méret, minimum 1024 x 600 felbontás
– Belső tárhely minimum 16 GB
– Minimum 1 GB RAM
– 2-4 magos processzor
– Andorid 4.2.2 operációs rendszer
– Mivel nekem fontos a jó szövegbevitel, és a képernyőn nem szeretek gépelni, ezért USB-n keresztül kezeljen olcsó fajta tokba épített billentyűzetet, hiszen így tudja számomra kiváltani a netbookot
– Wifi
– Micro-SD bővíthetőség
– A netbookomnál jobb akkumulátoros üzemidő
– A netbookomnál nagyobb sebesség (tudom, kicsit „almát a körtével összehasonlítás” esete, de azért az valamilyen szinten jogos elvárás, hogy a tablet ne röcögjön 720p felbontású videó alatt, mint a netbook, és esetenként pár 3D-s játékot is futtasson ha olyan kedvem van, amire például a netbook képtelen)
– Teljes Office alkalmazás (ez ugye alap egy droidos eszköznek, de azért ide sorolom)

Ami jó ha van, de nem a legfontosabb:
- Bluetooth
– GPS
– HDMI-kimenet

Nos az előbbiekből elég sok minden teljesült, Bluetooth, GPS, és 16 GB tárhelyen kívül, de lássuk végre, hogy miről is van szó!

Specifikáció

Tehát a tablet típusa: Vega Q7108. Az biztos hogy a Vega szót olvasva a legtöbben a vegetáriánusra asszociálnak, nem pedig egy tablet márkára gondolnak. Miután megláttam az üzletben,és végigfutottam a hardveres részt és megláttam az árat, úgy voltam vele, hogy érdemes foglalkozni a géppel, tehát pár napot arra szántam, hogy kicsit tájékozódjak a tabletekkel kapcsolatban.

Eme eszközre is rákerestem, de sajnos néhány áron kívül szinte semmit nem találtam róla, ellenben pozitív csalódás volt, hogy a legtöbb helyen 30-31-32 ezer Ft körüli összegért árusítják, én pedig 27990 Ft-ért találtam. Miután körbenéztem, úgy láttam nem lehet túlságosan rossz a masina, már ami a hardvert illeti, ha pedig bármi gond lett volna vele, akkor legfeljebb visszavittem volna.

Az igényekből már sejthető, hogy mi lapul masinában, de itt a pontos specifikáció:
- Android 4.2.2
– 4 magos AllwinnerTech A31 processzor, 1 GHz, (Cortex-A7)
– PowerVR SGX 544MP grafikus gyorsító, OpenGL ES 2.0
– 7"-es, 1280 x 800 felbontású, kapacitív IPS kijelző, 5 pontos multi-touch
– 1 GB DDR3 RAM
– 8 GB belső tárhely
– gyorsulásmérő
– micro HDMI kimenet
– micro-SD kártyaolvasó, maximum 32 GB méretig
– micro-USB csatlakozó, OTG funkcióval
– előlapi kamera: 0.3 megapixel
– hátlapi kamera: 2.0 megapixel
– Wifi: 802.11 b/g/n
– 3000 mAh lítium-ion akkumulátor
– beépített mono hangszóró
– 3.5 mm jack kimenet
– beépített mikrofon

Az eszköz méretei: 189.6 mm x 116 mm x 8.9 mm
Tömege: 380g
Tartozékok: Hálózati töltő, USB-kábel, használati útmutató
Támogatott videó formátumok és kodekek: MKV, H.264, WMV, AVI, MP4, RMVB, FLV
Támogatott hang formátumok: MP3, AAC, MIDI, WAV

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények