Formula-1 2009 + 2010 + 2011 + 2012 - Archívum VIII. - Egyéb fórum

üzenetek

hozzászólások


Foglalt név
(addikt)

''Újabb topicot emésztett fel a száguldó cirkusz, itt a folytatás.

Kedves Mindenki!

Ismét kezd elfajulni ez a Formula-1 topic. A személyeskedő, egymás kedvenceit megalázó és lekicsinylő hozzászólások, rasszista kijelentések nagyon elszaporodtak az utóbbi időben. Ez a topic hasonló okok miatt megélt már néhány zárást. Akik régebben ide járnak, azok talán még emlékeznek is rá, hogy ez nem először történne meg. Most azonban komolyan elgondolkodtunk rajta, hogy kell-e egyáltalán nekünk egy olyan topic, amelyben a magukat rajongónak nevező, Formula-1 fanatikusok, képtelen normális vitára, eszmecserére. Természetesen tisztelet a kivételnek, azoknak, akik nem indulatból írnak, hanem higgadtam érvelve próbálják kifejteni a véleményüket. Nekik, a keveseknek köszönhető, hogy a topic még mindig létezik. Mert egy olyan topicra, amely szemmel láthatóan csak indulatokat gerjeszt, semmi szükség itt a Fórumon. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy a jövőben tartózkodjon a személyeskedéstől, a rasszista megnyilvánulásoktól, valamint a versenyzők pocskondiázásától, mert ez felesleges indulatokat szül.

Éppen ezért a jövőben, ha ilyesmit tapasztalunk, azt szó nélkül töröljük és kirívó esetekben a „szerzőt”, vagy a visszaesőket banoljuk.
MOD: Mivel megint nagyon elharapózott a rasszizmus a topicban, így tennék egy "kis" kiegészítést. Mostantól ha ilyet látunk, figyelmeztetés nélküli 3 óra ban a "jutalom". Ezzel természetesn ugrik az egyéni arckép is. Ha visszaeső az illető, akkor több.

Hivatalos Formula-1 oldal

A 2008-as versenynaptár

2008-as tesztnaptár: f1hirek.hu-ról és a formula.hu-ról

Aktuális állás a hivatalos oldalon

Ha TV-n nem tudod nézni, itt követheted az eseményeket Live Timing-al: [link]

Lehetséges linkek a szabadedzések online követésére:

Online közvetítés #1
Online közvetítés #2
Online közvetítés #3
Online közvetítés #4
Online közvetítés #5
Online közvetítés #6
Online közvetítés #7

Ez utóbbiak ajánlottak:
Fromsport
Vipbox
LSHunter

Régi linkek, egyelőre csak azért, hogy meglegyen:

#1
#2

F1History - 1950-től napjainkig: [link]

Kedvezményes jegyek a Magyar Nagydíjra: [link]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

#Twitterek#

Formula 1 a Twitteren
FIA a Twitteren

#Csapatok

Red Bull a Twitteren
McLaren a Twitteren
Ferrari a Twitteren
Mercedes a Twitteren
Lotus a Twitteren
Force India a Twitteren
Sauber a Twitteren
Toro Rosso a Twitteren
Williams a Twitteren
Caterham a Twitteren
Marussia a Twitteren
HRT a Twitteren

#Pilóták

Fernando Alonso a Twitteren
Pedro de la Rosa a Twitteren
Romain Grosjean a Twitteren
Narain Karthikeyan a Twitteren
Nico Rosberg a Twitteren
Bruno Senna a Twitteren
Vitaly Petrov a Twitteren
Heikki Kovalainen a Twitteren
Mark Webber a Twitteren
Jenson Button a Twitteren
Lewis Hamilton a Twitteren
Sergio Perez a Twitteren
Kamui Kobayashi a Twitteren
Timo Glock a Twitteren
Nico Hülkenberg a Twitteren
Kimi Räikkönen a Twitteren

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Előzmények:

Formula-1 2006 - Archívum I. [link]
Formula-1 2006 - Archívum II. [link]
Formula-1 2006 - Archívum III. [link]
Formula-1 2007 - Archívum IV. [link]
Formula-1 2007 - Archívum V. [link]
Formula-1 2007 - Archívum VI. [link]
Formula-1 2009 - Archívum VII. [link]

[ Módosította: Pompi ]


!Overdose!
(őstag)

Végre új topic! :R

Button híján, hajrá Barichello!

[ Szerkesztve ]


vwpolopg
(őstag)
Blog

Nemsokára vége, Kimi elég jól áll:) bár ez még semmit nem jelent:D

[ Szerkesztve ]


venember83
(nagyúr)
Blog

Spa, eszméletlenül jó pálya ez, fedélzeti kamerákból nézve is nagyon élvezetes, hát még milyen lehet élőben. :))


Csabee.
(nagyúr)
Blog

Uhh! Trulli megnyeri ezt az időmérőt lehet?!:)

Fisichella de kemény! minden tisztelet az övé! övé a Pole

[ Szerkesztve ]

(#6) Bermi


    Bermi
    (aktív tag)
    Blog

    FIsi :C

    teljesen átrendeződött a mezőny, jó lesz ez :K

    PazsitZ: mindegy, de mikor volt a legkissebb csapat pole-ban utoljára?
    még a q3 is nagy dolog.

    [ Szerkesztve ]


    PazsitZ
    (addikt)

    Kíváncsi leszek a Force india súlyára


    zolynet
    (addikt)

    tuti elkezdett szedni vmit :DDD ... nagyon keni az öreg harcos


    Jarod1
    (addikt)
    Blog

    Bakker Fisi vezet...


    dave93
    (őstag)

    Hajrá fiúk!


    Kraptor
    (őstag)

    Mekkora már..Fisichella:)


    !Overdose!
    (őstag)

    Fisico :C :R


    vwpolopg
    (őstag)
    Blog

    Ez meg mi???:DDD:DDD Mi ez a végeredmény?:D


    puttputt
    (őstag)
    Blog

    Olyan enerváltak ezek a lengyel kommentátorok... :DDD
    /Nyikk Heidfeld... - Fisichella pole-jánál nem ujjongtak... persze "Kubika" miatt, gondolom./

    Az a baj, hogy a futamra nem merném megtenni... Ki tudja, mikor rohad le alatta a gép.

    [ Szerkesztve ]


    Csabee.
    (nagyúr)
    Blog

    Fisichella az első!!
    :C :R :R


    Alastair'
    (nagyúr)

    Fisichella nagyon király! :C :C :C


    DaveNo1
    (veterán)

    Kicsit átrendeződött a mezőny..holnap tuti izgalmas futam lesz :D Durván szoros az eleje..


    Jarod1
    (addikt)
    Blog

    bakker milyen odsa volt Fisicelláának?

    (#19) KrAt


      KrAt
      (veterán)
      Blog

      Ez kész :D Fisichella :D


      Xirtam
      (veterán)

      Hát így már biztos, h ő jönn Badoer helyére! :C

      Glock ot nem értem! :((( Trulli meg nem tud rajtolni...így tuti elbasza! :(((


      blokad
      (senior tag)
      Blog

      Fisi :DDD

      LoL.
      Hajrá!


      Csabee.
      (nagyúr)
      Blog

      Végeredmény!

      Fisichella Pályafutása 4. Pole pozíciója!

      [ Szerkesztve ]


      RedWing
      (aktív tag)

      Ezt nem hiszem el!!! :Y :DD :))
      Az év legjobb időmérője volt!!! Ezt a meglepetést!!!

      Bravo Fisichella!!! :C


      puttputt
      (őstag)
      Blog

      Közel 5 éve volt utoljára pole pozíciós ... igaz?

      #25: "Incredible/Force India" :))

      [ Szerkesztve ]


      pH érték
      (aktív tag)

      Oliverda
      (félisten)
      Blog

      Mondom én hogy nyugdíjas front. :D

      Szvsz a Ferrari-val nem biztos hogy meg tudta volna csinálni. :U


      hossszú
      (őstag)

      Látom de nem hiszem el. :Y


      gV
      (őstag)

      vagy a Mekivel

      _____

      elösször még jónak tünt Kimi 6. helye, de aztán ránéztem mennyire van az első kanyar, hát nem messze, azért remélem lesz előnye a kersnek most is

      [ Szerkesztve ]


      IreN!CuS
      (őstag)

      jó pálya/jó időmérő remélem a verseny is jó lesz kis esővel megspékelve :) Több ilyen pálya kéne nem utcai sz@ok.

      [ Szerkesztve ]


      AMD Power
      (titán)

      Force India Power!:) :))

      Király volt.. :R


      puttputt
      (őstag)
      Blog

      Mod.: 3,5 éve volt utoljára pole, nem 5.
      Index.hu infó... :U


      ToBeY
      (nagyúr)

      Tapsoljuk meg Badoert ismét jó volt :C Viszont Fisichella-nak grat


      Nowhereman
      (őstag)

      azért a leghátsó helyen nincs meglepi....

      az lesz még aranyos ha Vettelt majd megbüntetik....

      [ Szerkesztve ]


      venember83
      (nagyúr)
      Blog

      Kíváncsi vagyok a tömegadatokra, remélem, hogy jó nehéz Kimi alatt a vas, tele van üzemanyaggal.


      Oliverda
      (félisten)
      Blog

      Nem tudom hogy hogy jön ide a meki. Azért mondtam mert a Ferrari-ba akarják ültetni.

      Mondjuk ezek után már megérteném ha nem menne. :D

      [ Szerkesztve ]


      fekeandras
      (őstag)

      ;] Majd ráfogják, hogy azért esett el mert akadályoztatva volt ...


      SG3rg0
      (őstag)

      Ez hihetetlen!
      Fiszikó összehozta! :D


      SG3rg0
      (őstag)

      Briatore a nagydíjak utáni hétfőkön tesztelne
      [link]


      30z.Samu
      (félisten)

      Grat Giancarlo-nak! :R :R


      venember83
      (nagyúr)
      Blog

      Első értelmes nyilatkozata évek óta. :K


      hunnylander
      (őstag)

      Mi volt ez? Formula Senior? :D

      Nagyon izgalmas és érdekes futamra van kilátás, nagyon egyben van a mezőny, sokat fog számítani az egyéni versenytempó, gumikezelés, beállítások (a KERS-es autók az előzési pontokon lesznek nagyon gyorsak) és a spai mikroklíma.


      ChromeX
      (addikt)
      Blog

      sajnos nem láttam az egész edzést de még 3perc volt kb a q3bol mikor hazaértem, modnom mi van? msot a RAi az első na ezt nézem, erre szépen jönnek a többiek sehol hamilton alonso, button, és ki megy pole poziciot? :Y ilyen első hármas már tényleg volt utlso 3as is ebben az évben, meg jósolhatatlan hogy mi fog történni és szegény raikonen csak 6lett :( nem baj go Kimi go


      Csabee.
      (nagyúr)
      Blog

      :) megjósolhatatlan, de a RedBullok is nagyon mennek, szerintem meg vannak tankolva! Button-on holnap megint sok pontot fognak hozni! neki csak az az 1 szerencséje van hogy év elején nagyon jól kezdett.


      ChromeX
      (addikt)
      Blog

      egyébbként tudod mi a vicc, hogy akarják ezt az:"az nyeri a vb-t akinek a legtöbb gyözelme van" na most ha már ebben az évben ez lenne akkor ugyan így állna a dolog mint most, a button nyert sokat az elején és vezet msot meg mindig más nyer, kb ugyan az a szitu, mondjuk elég fura :)


      Blue@X
      (senior tag)
      Blog

      Azért megnézném Räikkönen-t ahogy egy futamgyőzelem után hétfőn tesztelne :D :DDD



      (addikt)

      Nem olyan rossz Kimi 6. helye ha a rajtnál előre tud jönni a 3. körnéykére legalább. KERS-szel nem lehetetlen. Persze kéne tudni az üzemanyagszinteket is.

      A Toyoták majd jó szokásukhoz híven hátracsúsznak valami nevetséges taktikával. Sztem a Force Indiának nem lesz kiemelkedő a versenytempója. Szóval Igazából Barikával kell kűzdeni.


      ChromeX
      (addikt)
      Blog

      meg a force nem hiszem, hogy taktikailag is tul nagyot tudna mutatni, de a bari szerintem gyorsabb mint a kimi, de azért szurkolok persze alap, örök kedvencem :R
      amugy ez a pálya nagyon halál :DDD


      Gyusz
      (őstag)

      Te jó ég, mi volt itt az edzésen? Button nincs az első 10-ben, Fisichella pole-ban (bár 2001-ben volt itt egy jó futama), két Toyota és a két BMW elöl? Kár, hogy pont ezt nem láttam, remélem holnap szokás szerint jó futam lesz, Kimi mehetne megint dobogóra, bár szerintem nem fog összejönni. Bár ha relatíve nehéz a Ferrari...

      [ Szerkesztve ]


      !Overdose!
      (őstag)

      SportKlubon 22:00-tól megnézheted. :K


      Flashcash
      (Közösségépítő)

      Webber hivatalos ejnyebejnyét kapott a sportfelügyelőktől mert feltartott valakit.

      üzenetek