üzenetek

hozzászólások


Dave™
(nagyúr)
Blog

Ezért mondom, hogy a stílus egy dolog, inkább részletesebben célszerű leírni az igényeket, mert a hybrid pl. simán ajánlható elektronikusra is, másoknál meg rockra vagy metalra már túl sok lenne a mélye.

attiati az nem én voltam szerintem, mivel a HDS1 nem járt nálam, de sebaj, a lényeg, hogy tetszik :)

[ Szerkesztve ]


peestike
(senior tag)

Szinte biztos vagyok abban, hogy ugyan azt az előadót is sokan sokféle fülessel hallgatjuk, aztán kinek melyik fülessel tetszik, amit hall.(árkategóriát azért figyelembe kell venni) Lehet, hogy valakinek elég a piston 3 mélye metálhoz, nekem nem. Ezt a zircon-t lehet kipróbálom, még alszok rá egyet.


attiati
(veterán)

mindegy, de a tesztet olvasása utána kezdtem el utánanézni a kínai csodáknak :)


fericske
(addikt)
Blog

Teljesen egyetértek veled az illesztékekkel kapcsolatban.
Nagyon kevesen veszik észre a jelentőségét, pedig különbőző illesztékek próbálgatásával majdnemhogy különböző fülhallgatókat is kaphatunk, hangra és kényelemre egyaránt.
Nekem is van egy szatyorra való ilyen-olyan gumi/szivacsbogyó.
Ritka, hogy egy fülhallgatót a hozzáadott illesztékkel használjak.


pengwin
(addikt)
Blog

Az IEM-eknél olyan az illeszték, mint egy jó fejhallgatónál a párna... alapjaiban határozza meg a hangot a vastagságával, anyagával, izolációjával.

Ennek ellenére még fejhallgatóknál is sokan hitetlenkednek emiatt, szóval mégis mit várunk az IEM-ekkel kapcsolatban?

[ Szerkesztve ]


janeszgol
(félisten)

Mind harom teszted nagyon jo minosege, vannak nagyon csecse cuccok. Viszont mind agybadugos. Mast nem fogsz tesztelni? :)


Dave™
(nagyúr)
Blog

Az earbudoknál problémás a szigetelés és sokszor a kényelem is, van egy VE Monkom, az mindkettőt tudja egyszerre. Az in-earek sokkal népszerűbbek és okkal, így earbudokról nem fogok írni sajnos.


wwhy
(veterán)

BT-s earbudról tudsz egyáltalán? agybadugóst nem bírom, különösebb minőségbeli elvárás sincs, csak legyen mikrofonos+BT.


Dave™
(nagyúr)
Blog

Nem sajnos, de megoldhatod úgy, hogy veszel egy BT adaptert, amin jack van, és abba bedugsz egy sima earbudot - persze hosszú lesz a kábele, de azon is lehet segíteni utólag.


wwhy
(veterán)

Most találtam egy ilyet + egy ilyet. Öröm és ...


Dave™
(nagyúr)
Blog

Problem solved :)


miku84
(tag)

Na, ezek aztán szép kis tesztek! Grat!
1 Sennheiser CX300- am volt, ami az egyik oldalon megadta magát 1 év alatt, úh. kb mozdulatlanul volt. Ahogy nézem, ehhez kábelcsere kéne, mert nem hozzáférhetőek a szálak a gumiban :(
Szóval most 1 nagyon régi sennheiser- t használok, de ez nem tompítja a külvilágot és ez pedig kéne a munkához.

Tudnátok ajánlani vmit progresszív rock (Symhony X, Dream Theater) hallgatásához? A mélyebb hangzást szeretem főleg (Deftones).
Köszi!


Dave™
(nagyúr)
Blog

Ha szó szerint kell érteni a mélyebb hangzást, akkor pl. a Rock Zircon befutó lehet, de a Blitzwolf is szolidabb formában. Olvasd el azok leírását (a Zircon az első tesztben volt), és ha ráismersz az ízlésedre akkor az működhet.


Hintalow
(senior tag)

Jó cikk lett, gratula!

Azért kicsit sajnálom, hogy vezetéknélküli teszt nincs tervben, én pont affelé nézelődök, mert meguntam az 5 havonta kimúló füleseket
(lehet én vagyok ilyen béna, de tökmindegy milyen márkát használok, valamelyik felet max fél éven belül meghal, mert megtörik a tövénél)


Dave™
(nagyúr)
Blog

Két dolgot szoktam javasolni ennek elkerülésére: ne tekerd fel feszesen a kábelét, amikor elteszed, csak lazán, illetve lehetőleg használj tartót (kemény tok vagy kis tasak, mindegy). Meg persze érdemes elkerülni a megrántását, ha beakadt a ruhádba. Nekem még nem volt kábelszakadásom/törésem, de azért lekopogom. A BT majd egyszer talán jó lesz, most még sajnos nem az. Vagy csak brutálisan drágán, az meg nem igazán illik ide ugye.

[ Szerkesztve ]


Normi™
(őstag)

Szia!

Nekem Rock Zircon-om van a Fülesbazárról,bátran ajánlom.Bár én nagyon ritkán hallgatok elektronikus zenét,inkább filmek miatt vettem olyat amiben enyhén túlsúlyos a mély.Nagyon jó mélyet produkál és nem a többi tartomány rovására.Részletes és tiszta a többi tartomány is.Meglepően jól szól már alaplapival is,de most jön egy Musiland 01,nagyon várom már.Nem mellesleg baromi jó az anyaghasználat,tartós és igényes az egész cucc,véleményem szerint lényegesen magasabb ligában játszik mint amit az ára tükröz.

[ Szerkesztve ]


motoflug
(őstag)

Nagyon jó cikk. Pont a napokban gondolkoztam el egy vásárláson. Az előző cikkben is említett Rock Y1-et még anno a szerző ajánlására rendeltem meg egy Awei ES-Q9 társaságában. Az Awei szerintem borzasztóan gagyinak bizonyult, néhány nap után levált a műanyag a fáról és bántóan hallatszódik a membrán mozgása ha bedugod a füledbe.

Viszont a Rock Y1 az zseniális. Szerettem, amíg megvolt, de a napokban elhagytam. :( Az ára meg most nézem, hogy duplája lett az utóbbi teszt óta. :Y
Az UiiSii HM7 hozza ezt a szintet, vagy maradjak a beváltnál? Rendelnem kell valamit, az alma fülese kiesik a fülemből.


Dave™
(nagyúr)
Blog

Az Aweinél sajnos ismert jelenség a gyenge ragasztó, ezt utólag lehet pillanatragasztóval orvosolni házilag, szerintem bőven megéri ennyit foglalkozni vele. A driver-flex pedig szintén hozzátartozik (megfelelő illesztékkel jelentősen csökkenthető), de ezeket meg is említettem a tesztekben, ahogyan azt is hogy hangra továbbra sincs ellenfele a kategóriájában, főleg ha hozzávesszük hogy milyen meleg, zenei karakter. Szóval nem olyan rossz az, sőt, csak van pár "apróbetűs" megjegyzés mellette, amit érdemes szem előtt tartani.

Az UiiSii HM7 más karakter, mint az Y1, világosabb, több a mélye, jobban V karakter mint a Rock Y1. Számomra az Y1 jobb, mivel közelebb van a kiegyensúlyozotthoz, aki jobban szereti a V karaktereket, annak pedig valószínűleg az UiiSii lesz a jobb választás. Anyaghasználatra jobb a HM7 egyébként, mivel fém, de szerintem az Y1 is teljesen korrekt minőségű.

szerk: szerintem jól választottál, az a biztos ami már egyszer bevált :)

[ Szerkesztve ]


motoflug
(őstag)

Köszi a gyors választ. :R Aliről megrendelem az Y1-et ismét, azt ismerem és nekem be is vált nagyon. Az ára ott a régi a hivatalos store-ban.


pengwin
(addikt)
Blog

Egyébként úgy sejtem a fülesbazárt a cikk írója üzemelteti.
Legalább lehet magyar oldalról is tisztességes fülhallgatót venni pár ezresért.

üzenetek