Várom a hozzászólásokat
hozzászólások
Švejk
(őstag)
Szép összeállítás.
Én is tervezek egy Lenovo A820 cikket is, egy jó 8-9 hónap használat után hívhatjuk tartóstesztnek is
[ Szerkesztve ]
Az első 3 igen harmatos (tudom, nem mai gyerekek már), viszont a 4. tetszik. Én a hozzávetőleges árakat hiányolom kicsit a cikkből.
#4: Már csak azért sem ártanak, mert más megvilágításba helyezhetik a nem éppen top hardvert.
[ Szerkesztve ]
Az A820-nak külön szubkultúrája van, nagyon tetszett az is anno. Szellemi utóda az S650-es szerintem.
Az A830 több mint fél évig használtam, és most kollegám nyúzza. Neki nagyon bejött, mondjuk nekem is
@Csapoati: Már írom is bele
[ Szerkesztve ]
Švejk
(őstag)
Az A820-at én is imádom, szubkultúrája miatt is, illetve tényleg nincs egy dolog se amibe bele lehetne kötni
Igen, mondjuk nekem személyes kedvencem az A516, bármennyire is meglepő ha lenne feketében, akkor simán ajánlható lenne.
így viszont a csajok megvesznek érte, a környezetemben 10db-ról tudok ami azért nem kevés.
A766 azoknak jó, akik nem alkalmazásfüggők, és tényleg csak a méret a lényeg.
S650 nálam piros pontos. Amint megkapja a 4.4.2-est még inkább bestbuy lesz. / szintén 8-10 felhasználó a környezetemben.. már engem keresnek meg szoftverezéssel.
De mint írtam, ezek a pénztárca-barát megoldások voltak. Jön egy olcsóbb és egy drágább telefon tesztje.
2 héten belül.
[ Szerkesztve ]
Na csak megszületett, gratulálok, összeszedett egy cikk lett
Az utolsó telefont tetszik a legjobban, mind hardverileg, mind kinézetre, és a felületre is talán. Nincsenek azok a nagyon kerek ikonok, és a MIUI (féle) nagy kedvencem. örömteli, hogy van már rá 4.4, remélem a régebbi telefonok is megkapják még, legalább Lenovo szinten.
Hát sok időbe került, de még majd bővítem, amint lesz plusz infóm.
S650 MIUI-ról írok, ha lesz nálam készülék, meg a 4.4.2-est is ha tudom beleteszem.
S660 lesz még szerintem, arra fáj a fogam erősen. S860 egyértelmű, K910 nem kizárt.
[ Szerkesztve ]
K900 esetleg? Az a személyes kedvenc, a fém házzal, narancs betéttel
írták, hogy melegedéssel lehetnek gondjai, de szerintem ez szoftverfüggő, illetve az 1 SIM miatt kiesik nálam.
Mondjuk azt gondolom a csúcskészülék a Lenovonál, a K910-es mellett.
Természetesen ha valaki épp ilyet rendel, és tesztelhetem, akkor lesz teszt
2013. szeptembere óta használok (két kártyával) egy Lenovo A390-et. Intenzív telefonálásra, böngészésre, megfelelő, OBD kiolvasásra is tökéletes, Alpine fejegységgel remekül együttműködik. Fotózásra, játékra nem igazán ajánlott...és úgy emlékszem mintha egyszer lefagyott volna
A szinte nevetséges 80 dolláros árának megfelelő minőségű és tudású.
Na, nem is gondoltam, hogy lesz még egy A390 tulaj
Nekem is bejött, az egyszerűsége miatt, sajnos azóta sincs a Lenovonál ilyen mértékű telefon. Jiayu F1 ami egy kategória.
A390 nekem bejött, a párom pedig 6-7 napokat használja egy töltéssel...
Az nekem is nagyon tetszik, csak ne lenne olyan nagy.
De vártam már a tesztet. Köszönöm szépen. Meg lesz az esti olvasnivaló!
Hyena
(senior tag)
Meg tudja mondani valaki , hogy mi az az ora es idojaras widget ami a Lenovo A516 kepen latszik?
A baratnom megol erte...
Dokibá
(aktív tag)
Nekem P780-asom van, az egyetlen gond vele az, hogy a system update-re bökve mindig a "Beállítások alkalmazás sajnos leállt" üzenetet dobja, egyébként az eddigi legjobb telefonom.
kort01
(aktív tag)
Valószínűleg abból a ROM-ból kivették az OTA-t.
Több ROM esetében előforduló hiba.
Az oka amit írtak, el van vágva a kínai világtól, nincs OTA frissítése.
Jó kis írás lett. Éppen nem rég kérdeztem a fórumban, hogy milyen értelmes Lenovo készülékek vannak.
Várom a folytatást!
Lesz , remélhetőleg minél előbb, ott már 1-1 készülék lesz tesztelve.
arnyekxxx
(veterán)
Pusztán kíváncsiságból, ezek a 100$+vám+áfa körüli lenovo-k érdemben jobbak mint az itthon boltban garisan 30kért kapható hasonló tudásu overmax és társai?
Nagyon köszi a cikket! Idáig két Lenovo van a családban (A660, A850) és lassan érik nekem is egy a Nokia E52 helyett, de még nem találtam meg az igazit. A S650 közel áll hozzá, egy 2500-as aksival tökéletes is lenne.
Nem volna rossz, egy picit több, mint amit rászánok, de figyelem, hátha bekúszik majd ebbe az ársávba.
[ Szerkesztve ]
Volt egy kis időre nálam az is , nagyon megtetszett már akkor, végül nem az lett az A830 utód.
@sanzi89: Én az S660-ast mindenképp ajánlom, nagyon úgy néz ki, hogy következő tesztek között lesz olyan is.
@arnyekxxx: Nevezzük közösségi támogatásnak, mert az Overmax-hoz szinte semmit nem találsz.
A Lenovo világmárka, az Ovemax meg kb egy olyan "brand" akik ZS kategóriás termékeket szitáztatnak Kínában.
Engem több ismerős megkeresett ,és az általad említett 100$ + költséges ársávban nem Overmax-ot vettek.
Inkább Lenovo-t. És egyik felhasználó sem geek, senki nem jelzett, hogy probléma lenne, sőt elégedettek.
30-35 körüli áron: IPS kijelzős, optimalizált szoftverű Lenovo-t kapsz, nincs itthon ellenfele, csak a haza gari, ami ugyanaz... A cég visszaküldi, max kapsz helyette egy másikat. De már régen rossz, ha arról kell beszélni, hogy gariztatás.
Lenovo készülékekkel 1 év alatt semmi garanciás esetem nem volt. Jelzésértékű.
Akinek nem ez kell vesz Qilive-t az Auchan-ban, és 2 évig nyugodt marad, természetesen nulla szoftveres támogatással.
[ Szerkesztve ]
M5Norbi
(őstag)
Gratulálok jó cikk lett!
Vártam már és kellemes olvasmány lett.
vittorio7
(őstag)
Az S650 és S660 között csak az aksi a lényeges különbség?
[ Szerkesztve ]
66mm szélességbe nehezen fér bele a 4,7"-s kijelző.
vittorio7
(őstag)
Ok. Nem én készítettem a táblázatot, csak a S660 és S650 felkeltette az érdeklődésemet, ezért kerestem rá a neten.
Én is most rendeltem egy S650-t. Örülök, hogy Te is csak jókat írsz róla, jövő héten megjön. Én megvárom a stabil 4.4.2-t és akkor tuti király lesz.
sfbukfenc
(tag)
Pedig igen. Három helyen is ezt az adatot találtam.
A Jiayu G4S, szintén 4,7", pl.65mm széles.
halkow
(őstag)
s860-as érdekes hogy csak 199$
Duliee: jó teszt lett köszönjük
NoMagix
(addikt)
Köszönjük az ismertetőt, szép munka!
Látszik a Lenovo javuló fejlődése, de nálam csak is az S650 lehetne nyerő!
Köszi mindenkinek
S860-as elírás jelenleg mindenhol szinte, 2GB-os verzióval még nem találkoztam, 1GB-os van csak.
2GB ha lesz, akkor csak később, és magasabb áron.
S660 lesz, már eldöntöttem, és valószínűleg K910 is.
[ Szerkesztve ]
S660 pontosan : 137 mm x 9.95 mm x 68.8 mm
Elég keskeny modell, vastag viszont , az aksi miatt
Az tiszta sor, samu is meg tudta oldani 69mm környékén, azt elhiszem. De a 66-t...
Amúgy pont még az általam tolerált szélesség.
[ Szerkesztve ]
johnnyjungle
(tag)
S650 kicsit nyikorog, nektek nem? A másik baja, hogy a kijelző alján a fekete káva és a króm között a síkban van egy kb. 0. 5-1 milliméteres dilettáció. Kifogtam, vagy ne parázzak, ennyi belefér szerintetek? Nem hamis, mert megbízható fórumtárstól vettem..
johnnyjungle
(tag)
Szétszedtem, a nyikorgás oka az aksi Enyhe csavarás közben nyikorog a keretében súrlódás miatt De a rés továbbra is nyugtalanító
S650-nel emlitem is, hogy tul konnyu. Picit keves az anyag.
Volt egy enyhe mozgas, de nem olyan, ami emlitesre melto
strike-force
(őstag)
S860-ra mindenhol 2 gigát írnak:
GSMarena
Mobilarena
Hivatalos Lenovo sajtóbejelentés (pdf)
Lehet már valahol kapni is?
[ Szerkesztve ]
csernak75
(senior tag)
Szerintem befér: pl. Itt 67.5mm-ben van 5" kijelző [link]
30z.Samu
(félisten)
"Gyorsan feláll a rendszer / hölgyek ennek tudnak örülni, más helyzetben is /."
Ez így kora reggel kellett!
Lehet, és minden webshop 1GB-ost ir.
A Lenovo hivatalos sajtóanyagnál ott figyel az apróbetűs rész
Note: specification will vary by region.
*Pricing, availability and specifications subject
Tehát a specifikáció régiónként eltérhet. ebbe futottak bele a kínai shopok is... az 1GB-os jellemzően Kínában kapható, míg 2GB-osra írták, hogy Indiában megjelent, de ez is téves, mivel egy régebbi cikket vesz alapul, és a forrásban nem is említik a memória méretét!
Elviekben egy és két simes verzió fog megjelenni az S860-ból, ebből vizionálható lenne a nemzetközi megjelenés... DE, jelenleg erről szó sincs.
Ahol még 2GB-ot írnak, ott legalább 100$-ral drágább a telefon, ami nagyon nem éri meg, főképp, hogy a K910 is olcsóbb már.
Szóval még kétségek gyötörnek, jelenleg ami biztos, hogy az S860 ára 260-270$ körül mozog, 1GB-tal.
[ Szerkesztve ]
strike-force
(őstag)
Mondasz valamit. Én P770-ről szeretnék majd valamikor Q3-ban erre váltani. Gyakorlati haszna van a 2GB-nak az 1GB-vel szemben? Lehet érezni valamit belőle?
Nos max azoknak lehet fontos a 2GB, akik szeretnék teliszórni alkalmazásokkal, de szerintem 1GB épp ideális.
Ha megmondod milyen alkalmazásokat tennél pl a telefonra, akkor ki tudom próbálni amint megkaptam az S860-ast, hogy milyen sebességet produkál úgy.
Amit mérlegelni kell, hogy nem bővíthető microSD-vel, tehát a belső tárhely mérete ami gondot okozhat. Én mondjuk egyik Lenovom se tudtam telepakolni.. Ha mégis, kiderült, hogy 80%-a felesleges, nem telefonhoz kapcsolódó tartalom
[ Szerkesztve ]
csernak75
(senior tag)
Én érzek pl: Játszok valamit,megnyitom a böngészőt,fényképezek,megnézem a Facebook-ot és nem záródik be a játék(böngésző,stb.) !
Szerintem sokat ér a 2 gb ram ezelőtt (most: Idol X) HTC One X telefonom volt (meghat alaplaphiba) és ott az 1gb-ramot még a SENSE is zabálta ott ha már valami 3.-at nyitottam meg az 1-őt tuti bezárta mert kifogyott a ram-ból!