Az én kezemen, ujjamon is megpihent már néhány Isten teremtménye. Lepke is. Én sem ráztam le, megvártam, míg saját akaratából tovalibben.
Darázs is volt vendégeim között, és akik látták, hogy a kezemre száll, visítoztak, mert féltek, vagy mert engem féltettek. Csodálkoztak, hogy nem kapkodok, csapkodok, békés türelemmel viselem a dolgot. Idő múltán a darázs ment dolgára, engem meg hőssé avattak. De tényleg hősnek kell ehhez lenni?

Az oktalan állat csak élni akar, és ha nem érez fenyegetettséget, esze ágában sincs támadni, vagy menekülni.

Ha szabad, van egy aranyos történetem.
Anno egy kórháznál melóztam, és naponta megközelítőleg azonos időpontban vettem elő a kaját a sofőr tartózkodóban. Kis helyiség volt az udvar közepén.
Nos, egy napon beszédült egy darázs az ablakon, és a világ legtermészetesebb módján rátelepedett a kezemben lévő kajára, és elkezdett rajta élvezkedni. A többiek le akarták csapni, én viszont megtiltottam nekik. A darázs idő múltán ment a dolgára.
Talán másnap, talán két nap múltán újra megjelent a darázs kajaidőben, és a kezemből evett.
Így ment ez nap mint nap ezután, a kollégáimban meg volt annyi belátás, hogy ebben az időben egyedül hagytak. Vagy csak majréztak?
Pár nap múltán már két darázs jött zabálni. Hozta a havert, vagy élete párját az, aki felfedezte az ingyen kaját.
Na, nem lesz ez így jó, nem tudok tőlük enni.
Azzal kezdtem a szoktatást, hogy szorosan az asztal fölé tartottam a kezemben a kaját. Később pár falatot tettem az asztalra, és a kezem is ott volt.
Megszokták. Jöttek enni, és az asztalról csemegéztek, míg én nyugodtan ehettem a szendvicsemet.

A darazsak a kezemen mászkáltak, de egyetlen egyszer sem szúrtak meg.

Köszönöm a türelmet.

A lódarázstól tartok, mert nagyon fájdalmas a csípése. A többi állattal semmi gondom.
Mindig öröm, amikor egy-egy lepke jön a kertembe. Ezért akarok idén nagyon sok egynyári virágot. Az évelő növények közül a nyári orgona nagy kedvence a lepkéknek.

Mutatok valamit. Meg mernéd fogni?
Ez csak egy viráglátogató légy. Nem szúr, nem csíp, nem harap, nem rúg.

És ezt is hagynád, hogy a kezedre másszon?

(#3) Vakegérke: Már gyerekkoromban is tudtam, hogy ártalmatlan. Velük riogattam a többieket (felnőtteket is). Mivel nagy rovarász voltam ezért mindenről tudtam, hogy csíp e vagy sem.
Volt hogy zacskóban összegyűjtöttem vagy húsz méhet és darazsat. Semmi konkrét célom nem volt, csak a vadászat öröme. Aztán rám szólt a tanárnő, hogy engedjem el őket. Én meg el is engedtem. Az udvar közepén ahol a többi gyerek is volt.
De senkit sem csíptek meg.

[ Szerkesztve ]

Igazi troll vagy. Szerencsére a nyílméreg békák nem élnek felénk.

Vakegérke: Ifjabb koromban inkább a békákat gyűjtöttem, majd engedtem szabadon. Igen korán megismerkedtem hazánk békáival. Sose felejtem el az öklömnyi barna varangyot, amire a vízaknában leltem rá.

Egyszer régen a lányom megjött a suliból, és mutatott egy átlátszó nejlonzacskót, amelyben egy zöld varangy bámészkodott egykedvűen. Hamar megbeszéltük, irány a közeli tó, ahol úgy engedtük szabadon, hogy mások ne lássák.
Valami vadbarom megfogta, zacsiba tette, és a lépcsőház alján hagyta, hadd pusztuljon el. Talán valami kölyök lehetett, aki félt otthon megmutatni, mert kivágják a szülei a békával együtt.

"Ifjabb koromban inkább a békákat gyűjtöttem"

Tudtam, hogy imádod a békákat.

Ezt neked küldöm:

A párnám alatt találtam.

Szép dög. Szerintem van vagy egy kiló.

Képtelen vagyok undorítónak látni a békákat.

Nekem egyszer egy OZORA fesztiválon a mainstage szélén szállt egy pillangó a szandálom pántjára... biztos érezte hogy épp eggyé váltam a világmindenséggel, és béke árad belőlem Vagy 10-15 percet elhéderezgetett a lábamon úgy, hogy közben 1x-2x megindultam a dolgomra! Mókás volt, egy csomó ember aki meglátta azt hitte mű lepke...