[Re:] [Depression:] Szívatás, vagy sem? Menetrögzítő kamera - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


Undoroid
(őstag)

Számomra úgy tűnik, hogy az itt kialakult vita kezd ERRE hasonlítani...a kiinduló kérdés sem erről szólt...akkor mi értelme van? Borítékolható volt ugyan, hogy ez lesz a vége, de ez csak azokon múlt, aki magára komolyabbra vette a vitázást.

Írásbeli "harc" helyett javasolnák még pár szelet Bejglit és azt a kicsi pihenést, ami még maradt. Vagy csak Én megyek holnap dolgozni?


bzoley
(veterán)

Bocs, lehet, hogy félreérthető volt. Nem feltételeztem, hanem állítottam.
Megpróbálom vázolni a szakaszt(ha sikerül).

Első [kép] Osztottpályás úton haladok az Üllői út felé, balra fogok kanyarodni. A tábla arról informál, hogy jó lesz balra sorolni. Nem is baj,hogy messziről látni, mert itt már mindkét sáv tele, és áll.
Épp azért mert dugig van a két sáv, ezt: [kép] leginkább nem látja senki, és amikor a kanyarodó sáv végére ér, akkor is csak ennyit lát: [kép]
Itt szoktak rámdudálni, mert nekem hobbim itt átsorolni a baloldalra. Mivel záróvonal, kanyarodó sáv, nem is kéne számítanom onnan senkire, de mégis én tűnök bunkónak.
Te miből ismernéd fel, hogy egy kanyarodó sávba soroltál be, és az nem az Üllőinél fog kanyarodni? Csak az útburkolati jelek tájékoztatnának, de azt nem nagyon veszi észre senki.
Viszont ha leesik a hó, egyből megváltoznak a szabályok.

[ Szerkesztve ]


#56573440
(nagyúr)
Blog

"Nem feltételeztem, hanem állítottam."

Végülis csak évekig jártam arra, a tesóm a kfg- be járt, szóval pont megvan a környék... A lagzi is a téren a refi templomban volt, a kaja meg a buli meg tunderkertben...

Egyébként mu at erősebb a tábla vagy a festék az úton?

[ Szerkesztve ]


#56573440
(nagyúr)
Blog

*Egyébként mi az erősebb a tábla vagy a festék az úton? Mit ábrázol a tábla? Akkor mi a kérdés?

[ Szerkesztve ]


Szada85
(aktív tag)
Blog

De amíg a rendszert nem érdekli a profiton, és a gazdaság pörgetésén kívül az, hogy a soförök egy alap rutinnal és problémamegoldó készséggel kerüljenek ki a forgalomba, addig maradni fog ez.

Elég megnézni a tanuló autók "viselkedését" az utakon, a legtöbb 20-30-cal gurul, alig mer autók, bármilyen tereptárgy mellett elmenni, kanyarodáskor is alig van tempó.
Értem, hogy meg kell szoknia az autó viselkedését, de amikor én tanultam, az oktató folyamat arra tanított, hogy "dinamikusan gyorsítsunk", haladjunk, gyerünk-gyerünk, ne tartsuk fel a forgalmat...Na mára ez kihalt, a ma útra kerülök már a mai PC világban szocializálódnak, "azt csinálsz, amit szeretnél", és ez kihat arra is, hogy miként vezetnek.

Sajnos ez megvan országfüggetlenül is, én a német utakon közlekedem az év nagy részében, ott is mára tele lett bizonytalan, a volán mögött remegö soförökkel (minden korosztályból). Szinte mindennapos a:
- "limit mínusz 10-20km/h"-val andalgók,
- hogy úgy kanyarodik le a föútról belátható kisutcába, hogy gyakorlatilag megáll a föúton, vár egy pillanatot, majd lassan kezd el ráfordulni.
- ott, és úgy áll meg az úton, ahogy épp az Ö szüksége hozza, majd a többiek úgyis kikerülik.
- az indexet is egyre kevesebben használják, pályán csak úgy átvágyódnak egyik sávból a másikba, körforgalomból kifele se indexelnek, "maj´ lássa a pahaszt, hogy merre megyek", és még lehetne folytatni napestig.


bzoley
(veterán)

Ettől még a kérdés adott. Azt állítod, te soha nem nézel be semmit. Ezt se néznéd be(bár ez inkább félrevezetés), ha nem ismernéd a környéket? Rengetegen járnak az sztk-ba, max 50% próbál szabályosan besorolni, plusz a tanulók. A többi nyugodtan halad egyenesen.
Volt, hogy otthon visszanéztem a kamerát, érdekes felvételek születnek néha. Még a jobboldali sávban állok indexelve, várva hogy a záróvonal után átsoroljak, de mögöttem a bal oldalon az ideges nő már mutogat rám, hogy biztos be fogok pofátlankodni elé. Aztán mikor elindulunk, villog dudál, ordibál mögöttem. Fél kerület múlva mikor utolér, újra dudál. Kedvem lett volna utánamenni, hogy felvilágosítsam, de inkább jót röhögtem rajta otthon.

Mit mutat a tábla? Hogy majd valahol kanyarodhatsz balra.

[ Szerkesztve ]


#56573440
(nagyúr)
Blog

Adott a kérdés a tábla szerinted ellentmond a felfestesnek. Ilyenkor mi szerint KELL közlekedni? Hm? A tábla szerint vagy a festés szerint? A tábla mettől él meddig? Ugye ugye

Pl rendszeresen szívnak emberek ilyenekkel. [link] kapsz egy teli zöldet te aki egyenesen menne meg a szembejovo is. Aki elótted fordulna be. Kinek van elsőbbsége? Tudod hányan szívják be? És?

[ Szerkesztve ]


bzoley
(veterán)

Attól függ, melyik táblára gondolsz. A besorolás tábla a záróvonal utánra szól. Nincs vele gond, csak félreértik. Ahaladási irány értelmetlen, valószínűleg a parkolóból kihajtóknak szólna, de a záróvonal után van.

A képedben nincs semmi rendkívüli. Kérdésben a válasz. Teli zöld(nem nyíl). És mellé egy főút vs nem főút(szerintem).

Az, hogy valamit nem veszel észre, rosszul értelmezel, nem ugyanaz, mint amikor az egyetlen jelzés nem látható. Nem mondhatod a rendőrnek, hogy nem láttad a záróvonalat, mert rajta álltak. Persze ha előtte jeleznék a kötelező haladási irányt, és a kanyarodó sávot, akkor talán esélyed is lenne

[ Szerkesztve ]


nullpoint
(senior tag)

Szerintem engedd el.

Általánosságban, név nélkül, ne folytass eszmecserét olyannal, aki kijelenti bármiben is hogy ő sohasem hibázott, mert az egész egyszerűen hazudik, és olyan vele az eszmecsere mint galambbal sakkozni.


#56573440
(nagyúr)
Blog

Honnan látszik hogy a zarovonal utánra szól? Mert nincs kieg tábla es sokkal hátrébb van... Ha a zarovonal holnap reggelre lekopik? Ha az utcában minden vonal lekopik? Akkor honnan szól? Alakul ez... Nem arról szól a vita hogy a tábla jó e vagy egyáltalán jó helyen van e. A kérdés az, hogy ez a tábla itt honnan es meddig érvényes es mire.

A kérdés az volt hogy ki mehet először teli zoldon. Pont ugyanez a kérdéskör. De nem akar leesni.

Nullpoint : te inkább tanulj meg szöveget értelmezni szerintem, mindenki boldogabb lesz ;)

[ Szerkesztve ]


bzoley
(veterán)

Pedig leeshetne. Aki a főúton halad, az mehet először.

A besorolást jelző táblát mindig távolabb helyezik ki. Lakott területen 50-100m. Ez már a kanyarodó sáv utánra esik. Egyébként meg csak a kereszteződésre vonatkozik, hogy honnan merre.

Ha a záróvonal lekopik, az ugyanaz, mint a hóesés. Változnak a szabályok, és nincs záróvonal.

[ Szerkesztve ]


dugo_
(veterán)

Elég megnézni a tanuló autók "viselkedését" az utakon, a legtöbb 20-30-cal gurul, alig mer autók, bármilyen tereptárgy mellett elmenni, kanyarodáskor is alig van tempó.

Ez nem csak a tanulóvezetők hibája. Én elkövettem azt a hibát, hogy "10 millió légy nem tévedhet" alapon a Csigavérhez iratkoztam be, ahol minden történt, csak vezetésoktatás nem. Otthoni autó híján nem tűnt fel, hogy amit tanítanak az mindennek pont az ellentéte, ahogy vezetni kéne majd a vizsgán/forgalomban. A 20-30-as tempó pedig a leszorított óradíjak miatt is alap volt, harmincas övezetben kettes alapjáraton nem fogyaszt az autó... Hibás berögződések miatt max kétszer szólt az oktató, harmadik után rám hagyta. 55 óra és 3 bukás után néztem új helyett, ahol újabb 18 óra alatt kb. nulláról kellett elkezdeni az egészet. Szerencsére a vezetéssel kapcsolatban nem alakult ki semmi negatív, csak hosszú és drága lett a jogsi.


#56573440
(nagyúr)
Blog

Tehát ha holnapra lekopik a felfestes akkor már lehet egyből a bal sávon végig menni, de addig nem, mert egy már most is alig látszó vonal utantol érvényes. Értem. ;]

Amit mutattam forgalmi szituáció is téves pont ugyanezért. Teli zöldet mióta ír felül egy tábla? Az arra az esetre van, ha nem üzemel a fenyjelzo... Minden mas esetben a lámpa szabályoz, ha teli zöld akkor teli zöld, es hiába kanyarodna be a főúton haladó amig a lámpa üzemel elsőbbséget kell adjon.

Vannak ilyen meglepő dolgok.


bzoley
(veterán)

Valóban. A teli zöldet semmi nem írja felül, megyek, amerre akarok. [kép] Se kanyarodni tilos, se egy zebra, se semmi. Ugyanaz, mint a védett zöld.


bzoley
(veterán)

Bocs, tévedtem.


#56573440
(nagyúr)
Blog

.

[ Szerkesztve ]


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Két komoly szabálytalanságot sikerült rögzítenem az utóbbi pár hétben. Az egyiknél 35-40 körül mentem a zebrán, mikor rámelőztek, a zebrán. 30-as tábla előtte. Ez ugye nem lehet véletlen. Itt a rendszám nem látszott, az én sebességem igen, mint összehasonlítási alap.

Másodszor szemből lekanyarodtak előttem keresztben az ABS nélkül, lehet, hogy ütközünk, vagy kicsúszok. Ez viszont lehetett véletlen.

Egyiket se posztoltam sehová. Ez a kamerám nem régi, de a másik már vagy öt éves. Mindkettő GPS-es. Eddig megúsztam a balesetet. A kamera azért van, hogy ha baj van lehessen használni a felvételt. Ne legyünk önkéntes rendőrök. Természetesen, ha valódi veszélyeztetést rögzítünk, azt érdemes a rendőrségnek átadni.

Legendd pont kifogott egy balesetet a teszten....

Amúgy meg még most se tiszta minden. [link]

[ Szerkesztve ]


Tibor_560sec
(aktív tag)
Blog

Ja tele van a padlas ezekkel a videokkal...

Bevagtak elotted a zarovonalon athaladva?!
-autod sebessege veletlenul sem jelzi a szandekot , elotted vagy utanad soroljak cimbora ? ha gyorsitok gyorsitasz , ha lassulok te velem egyutt elfogy a savom de te velem szinkronba haladsz meg mindig
-reakcioidod es az autod mozgasa lassu a felso sebesseghatar alatt kozlekedsz altalaban 15%-l
-nem vagy tisztaban az autod meretevel , ovatossagod gyanant ertekes metereket foglalsz el masoktol
-kifejezetten lampas keresztezodesek elott a forgalom tobbiresztvevojetol elteroen erezhetoen jobban lelassulsz
-sarga jelzesnel abszolut elbizonytalanodsz , de vegul is egy hirtelen fekezessel nagyon rovid fekuttal jelzed dontottel , utjat allod a mogotted meg 3-4-5 db autonak akik veled egyutt szabalyosan athaladhattak volna (azt nem szamolom bele akik meg azon tul is)
-elozekenyseg es udvariassag ... mikor hogy ugye
bp- i autosok matrica volt az auton (octavia combi) a fent leirtakat megunva elso alkalom adtan probaltam elozni az illetot , persze hogy nyomta gazt :C
Tipikus civil rendori incassozas , szabalytalankodasra sarkalja a legtobb autost (pszichologia).

Az hogy menetfelvetel keszul jo dolog (nekem is van kb 12-14 ezer ora anyagom Amsterdamon belul) , problema eseten segithet , de nem donto ereju bizonyitek.
Csak nehogy atess a lo tuloldalara vele ...


Polllen
(nagyúr)
Blog

Amíg nem itthon közlekedsz, addig ezen csak jót nevetek és csóválom a fejem...

Pl:
- sarga jelzesnel abszolut elbizonytalanodsz , de vegul is egy hirtelen fekezessel nagyon rovid fekuttal jelzed dontottel , utjat allod a mogotted meg 3-4-5 db autonak akik veled egyutt szabalyosan athaladhattak volna

A KRESZ szerint:
a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél - a kijelölt gyalogos átkelőhely, illetőleg a megállás helyét jelző útburkolati jel, ezek hiányában a fényjelző készülék előtt - meg kell állni; ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni;
Nem hogy te, de a mögötted 3-4-5 db autós zöme teljesen szabálytalanul menne át a sárgán. Ha meg tudsz állni, meg kell állni a sárgánál.

Más a hibás és te csak miattuk kényszerülsz szabálytalanságra, igaz? :N


Polllen
(nagyúr)
Blog

Amúgy a posztolónak.

Nézd meg ezt a felvételt és döntsd el, hogy kell-e a jogosítvány az ilyennek. Itt nem az a szívatás, hogy van menetrögzítő, hanem az, hogy majdnem elüti az embert, mert azt gondolja, hogy ez belefér.

üzenetek