üzenetek

hozzászólások


r4z
(nagyúr)
Blog

Ha pedig az X-be is beletúrunk, akkor az is megtáltosodik. Ez már így marad, amíg Android az Android, hogy a készülékek ~99%-át mókolni kell ahhoz, hogy úgy működjön, ahogy eredetileg kéne nekik. A maradék 1%-ot a Meizu készülékek és a Xiaomi M1 adja ki :D

FRG: Igényes írás, köszi :R

A füles-témára: Valóban idegesítő, hogy a fülhallgató egy hulladék, de gondoljatok bele, hogy a csúcskészülékek tulajdonosai közül hány %-ot tesznek ki a poweruserek és a zeneb*zik. A nagy részük (ahogy az iPhone-nál is) telefonálásra, emailezésre használja, nincs igénye fülhallgatóra, csak egy sima headsetre, hogy telefonálásért ne kelljen felmutatnia a pontgyűjtő füzetecskéjét a rendőrnek. Igazából, aki ért hozzá, az nem Beats fülest vesz (már ha telefonon hallgat zenét), akit meg csak az érdekel, hogy tudjon zenét hallgatni, annak jó a gyári is. Én speciel örülök neki, hogy nincs több Beats füles.

[ Szerkesztve ]


hackeeeee
(Jómunkásember)
Blog

Ezt még nem is említettem.. Igen, ott a beats audio logó a telón. Oké valszeg a teló hangjára vonatkozik, de akkor is.

Mondjuk ugye ez volt az 5800-nál is, asszem ugye 2 JBL hangszóró van benne, aztán a gyári füles.. Vicces.. De az régen volt. Most azért, szerintem elvárható lenne az, hogy egy olyan minőségű fülest kapjon az ember a pénzéért, amit nem alapból a kukába dobna. Én személy szerint a szifon fülesét is szétvágnám ollóval, mert egy f0s.. Dehát ez sajna nem csak arra igaz, ahogy elnézem pl. erre is...

(#40) Cyberpunk: Ez oké.. De ha valaki zenebolond, akkor is van egy elvárt minőség, főként a pénzéért.. Na meg, nem feltétlen biztos az sem, hogy zenebolondunknak van már telefonhoz, vagyis hordozható lejátszókhoz is megfelelő fülese.. :N Gondolok itt arra, hogy úgy dönt, hogy vesz egy jó kis telót, azzal a reménnyel, hogy jó lesz az, ha már ennyit ad érte, aztán koppan nagyot, hogy hát vehet még ehhez is egy fülest, mert a gyári egy hulladék.

Egy audioval foglalkozó cég logója van a telón, várhatná az ember, hogy valami jót kapjon, erre meg lényegében mondhatni egy semmit kap, azért ez egy kicsit gáz.

[ Szerkesztve ]


Youri
(veterán)

apple füles... Volt két nanom, meg egy touchom. Horror. Mondjuk a Touch-hoz már nem volt, mert azt használtan vettem, de nem is kellett

[ Szerkesztve ]


kutkut
(addikt)

Jó cikk lett, grat! :)

Füleshez: Azt értem, hogy rosszabb a htc fülese, mint a samsungé, de azért az se valami nagy szám... :U Az SGS(1)-é legalábbis, és szerintem az S2-höz is ugyanaz jár, első ránézésre nekem ez jött le. Szóval, egy jobb füles mellett mindkettő elbújhat. :D


NathanCullen
(senior tag)

Annál nagyobb dicséret nincs, ha a "konkurencia" elfogultja belátja, hogy a rivális jobb.

Most konkrétan a HTC jobb szerinted a Samsungnál, vagy a One X az SGS2-nél? Mert az HTC riválisa a Samsungnak, de a One X az SGS3-nak lesz a riválisa.


Cyberpunk
(félisten)
Blog

Mondjuk úgy hogy nem ringatja magát hiú ábrándokba. Azért manapság ritkán adnak jó fülest mobil-hoz. Lényegében egy CX300 szintjét sem ütik meg még alulról sem.

kutkut: ja a Note-hoz adott füles egy merő katasztrófa. Mélyek vannak de a közép már nagyon erőtlen, és a magas az meg konvergál a nullához. ;] Jó EQ-val lehet javítani egy kicsit, de én nem szeretek "beletúrni" a zenébe.

[ Szerkesztve ]


ForRedGlory
(félisten)
Blog

A SIM kiszedő jogos, beleírtam, akksira visszatérve, természetesen a legfrissebb hivatalos HTC rom volt fent. Látom nem jött át miért cseréltem le a Sense-t. A számomra nagyon fontos app rendezhetőség és eltüntethetőség nincs benne... Nem azt írtam, hogy azért váltottam, mert gyorsabb, hanem mert használhatóbb... nálam a csicsánál fontosabb az, hogy mindent az igényeimre szabhassak.

A hozzászólásod többi részét inkább nem kommentálom, direkt a cikk harmadik mondatába beleírtam, hogy szubjektív...

(#45) NathanCullen: A HTC One X jobb, mint az SGS2, de könyörgöm, nem értitek, hogy ez két telefont összehasonlító cikk, és ami benne van az erre van levetítve? :O :(

[ Szerkesztve ]


Pistiboy88
(aktív tag)

Nagyon jó írás! A teló is nagyon tetszik. Kritikát nem is akarok írni, a cikk és a teló is úgy jó ahogy van. Használd egészséggel! :)


kutkut
(addikt)

Úgy-úgy, csak egy jó EQ kell! ;]:DDD Épp eltört a Xears kábele, így most azt hallgatom. :O:))


hackeeeee
(Jómunkásember)
Blog

Jahogy.. Nincs sz@r füles, csak sz@r EQ? :DDD


NathanCullen
(senior tag)

A HTC One X jobb, mint az SGS2, de könyörgöm, nem értitek, hogy ez két telefont összehasonlító cikk, és ami benne van az erre van levetítve?

Lehet, hogy összekeverted a kérdésemet, valamelyik másikkal... Én azt kérdeztem, hogy mint rivális, az HTC jobb a Samsungnál, vagy a One X jobb az SGS2-nél, melyikre gondoltál? Itt csak ennyit írtál: Annál nagyobb dicséret nincs, ha a "konkurencia" elfogultja belátja, hogy a rivális jobb. - Erre a kijelentésre kérdeztem rá, nem a cikkre.

De a válaszod után látom, hogy arra gondoltál, hogy a One X jobb az SGS2-nél szerinted. De riválist írtál, viszont mint riválisa nem lehet jobb, mert az az SGS3 lesz.

Remélem így érthető. :)


Youri
(veterán)

Nála rivális, ugyanis Samsung fan, így neki egy HTC telefon rivális. Az írásban pedig szintén rivális, mert ezt a kettőt mérte össze. A logout.hu nem a Mobilarena.

joey20: Az aláírásod pedig nagyon ideillik :D

[ Szerkesztve ]


joey04
(titán)

Csatlakoznék a többiekhez, eléggé elfogult az írás. Amivel nem értek egyet, a sense meg a tw összehasonlítás de ezt az #5-ben mondták már. Az sgs2 anyagminősége lehet, hogy egy sgs1 után jó, de egyébként nagyon gyenge, itt bizony nem szimplán jobb a HTC, hanem köröket ver rá. Optimalizálásban sem értek egyet, ahogy dr. Kind írta, ez Android, így pici akadások mindig is lesznek (bár ha csak a lapozásnál kevés a 35fps, arra ugye van megoldás. ha főzött romos samuhoz hasonlítunk, akkor ennek megemlítése lenne a korrekt). Kijelzőnél végre le van írva, hogy az amoled cuccoknál nincs rendes fehér. Kár, hogy korábban ilyen állításért az embert lehazugozták... De szerencsére változnak az idők... Én a Samsungokon az oldalra tett bekapcsológombtól kaptam frászt szóval ebben sem értek egyet, meg a töltő parával sem. Amiben gyengébb a HTC, az a kamera, a füles és az üzemidő. Minden másban köröket ver a többi Androidos cuccra. Persze ahogy a cikk is szubjektív, úgy a kommentem is az. Maga az írás összeszedett és jó, csak az erős elfogultság miatt félrevezető picit szerintem.


magnusheron
(tag)
Blog

Én a vodanal vettem és kaptam mellé beats audio fulest. Na azzal már szépen szól a telefon:)


Dr. X
(aktív tag)

Valóban nagyon jó telefon a One X, de aki nem cserélgeti állandóan a csúcstelefonokat annak jobban megéri várni. Csütörtökön mutatják be a Galaxy SIII-at és mondani sem kell, hogy lényegesen jobb lesz, mint ez. Youtube-on lehet nézni One X vs Galaxy SII böngészés összehasonlítást. Az oldalak 90%-ban gyorsabb az egy éves SII. A Tegra 3-nál sokkal erősebb az új Exynos és a szoftver támogatás is erősebb a Samsungnál.


ForRedGlory
(félisten)
Blog

Azért azt nem gondoltam, lol, hogy ennyire nem fog átjönni, amit írni akarok.

"Amivel nem értek egyet, a sense meg a tw összehasonlítás de ezt az #5-ben mondták már."
Leírtam, hogy a Sense szép, és összeszedett. Aztán leírtam, hogy a TW nem olyan szép, de használhatóbb, mert
- ad1, vannak gyors gombok a redőnyök (felejtsük el a widgetet, mert tény hogy ki lehet tenni, de helyet foglal, nem elegáns Nekem)
- ad2., az appokat nem lehet rendezni értelmes módon, nem lehet eltüntetni. Így pedig nézhetem pl a beautiful widget app-ot az app drwaerben, miközben életemben nem fogok rákattintani, hiszen a képernyőről teszem fel a widgetet, Amennyiben 10 ilyen app van, akkor kurva idegesítő átlapozni mindent.
Ebből és abból hogy szubjektív a cikk, az következik, hogy a a TW nekem használhatóbb. NEM szebb, de használhatóbb.

"Az sgs2 anyagminősége lehet, hogy egy sgs1 után jó, de egyébként nagyon gyenge, itt bizony nem szimplán jobb a HTC, hanem köröket ver rá."
Írtam, hogy a HTC sokkal jobb, de aki azt mondja hogy az SGS2 összerakása és anyagminősége rossz, az minimum elfogult...

"Optimalizálásban sem értek egyet, ahogy dr. Kind írta, ez Android, így pici akadások mindig is lesznek (bár ha csak a lapozásnál kevés a 35fps, arra ugye van megoldás."
Apróbb szépséghiba, hogy ez nem 35FPS, vagy ha annyi, akkor sokszor leesik ~25-re.

Nem volt semmilyen összehasonlítás főzött romos SGS2-vel. Szerintem pont leírtam, hogy a HTC sebességben gyorsabb (out of box), az meg egy mellégvágány volt a főzött rommal. Azt is leírtam, hogy HOX-on főzött rommal rendesen begyorsul a telefon. Nem értem hol a hiba.

[ Szerkesztve ]


mumk1
(addikt)

Ééérdekes. Az én notibáromon bármit tudok kapcsolgatni. :DDD Quick settings á'lá Sense 4. ;)


r4z
(nagyúr)
Blog

Ne linkelgess nekem ilyeneket, mert még rászánom magam a bootloader nyitására :D


mumk1
(addikt)

Egyébként ügyesen van megoldva. Ha valami értesítésed van akkor azt látod, ha nincs, akkor a kapcsolókat. Mellette még ott a CM Brighntess Mod, én már elégedett vagyok. :)


r4z
(nagyúr)
Blog

És ha teszem azt, van egy ongoing notification, akkor mit látok? Mer például a zenét nem akarom megállítani ahhoz, hogy kikapcsoljam a wifit :)

üzenetek