[Re:] [SymbianOS:] Nokia, én eddig szerettelek! - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


KillHates
(nagyúr)
Blog

Én anno 2010 végén kaptam a Nokia Magyarországtól egy olyan első szériás N8-ast amit a gyári tesztelésekkor kínoztak; ütöttek, vágtak, hidegbe-melegbe rakták. Úgy adta oda a barátom, hogy használod amíg működik, majd írjam le, hogy mitől ment tönkre és dobjam el...
A telefon azóta hibátlanul működik, soha nem fagyott le, soha nem indult újra, soha lilult be. Elhasználtam már egy akkut benne, nemrég kapott egy új gyárit. Frissítettem Annára, majd Belle-re. A szokásos bakira ráfutottam, a Belle frissítés aktiválta a telefonzárat, így csak az én kártyámmal volt hajlandó működni. Persze a biztonsági kódot elfelejtettem, hogy még anno az elején beírtam. Nagy nehezen azért ezt is sikerült kihámoznom a készülékből. Most került eladó sorba, mert megjött a PureView... Szerencsére az is a fapados Symbian-nal :C

[ Szerkesztve ]


gabor85
(őstag)
Blog

"Kell a halálnak! " - így ki viszi el? :D

Azért jó nagy szopó volt a mobillal. Ha a Lumiám ilyet produkál és tuti nem veszek többet Nokiát...


emre33
(addikt)

Simán készülék cserét kellett volna kérni. 3. alkalom után.

Vehetsz bármilyen telefont, hibás készülék mindegyiknél lesz.


perge666
(veterán)

Tudtam hogy sokat szenvedtetek a telefonnal,na de ennyit?? :(


Winner_hun
(félisten)
Blog

Ezaz, ha már van automatikus képlekicsinyítés akkor nyugodtan be lehet rakni bazi nagy képeket, nem számít hogy a másik milyen nettel van éppen.
:((


Kolondrum
(félisten)
Blog

Írtam, hogy kimaradtak részletek. Kérve volt, sokat telefonáltam miatta, elutasították, sőt a hibabejelentésre beírták, hogy a tulajdonos akkor nyugodna meg ha új készüléket kapna. 3x kértem új telefont!

Winner_hun! Nem én kértem, hogy ilyen legyen a a rendszer, okkal tartok N8-at, a nagy és jó képek miatt. DE a kedvedért linkelem.

[ Szerkesztve ]


Dany007
(veterán)
Blog

Hehe, nekem fel se tűnt :D (shit happends). Ennyi erővel persze legyen az egész internet mobilra optimalizálva, hátha valaki csak telefonról és betárcsázós sebességgel használja. :)


Winner_hun
(félisten)
Blog

Na ácsi! Ha nem lenne ilyen átalakítós akkor is bebiggyesztenéd ezt a bazi nagy képet? Nem, mert nagyon nem mutatna jól. Szóval erre ne hivatkozz! Pláne hogy pár hónapja még tudtál kis képet csinálni amire rákattintva bejött a nagyobb kép. Jó lenne nem hülyének nézni a másikat és a rendszerre fogni a lustaságod.


Winner_hun
(félisten)
Blog

25/10-es netem van, nem igazán veszem észre az ilyen nagyobb képek betöltési idejét csak ha lassú a kiszolgáló.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Nyűgös dolog is volt bevallom. Lekicsinyít, feltölt, majd a nagyot linkeli. :))
Ma nyűgi vagyok, Laudát leordítottam, és egy nőt is a forgalomba ahogy csak hang jött ki a számon kapta az ívet, már fájt a torkom. El akart ütni. :U

[ Szerkesztve ]


Samus
(addikt)
Blog

Ennyit még én sem szívtam az N82-vel, bár az csak két kijelzőt, egy oldalsó (kihangosító, sztereó bal) hangszórót és új kameramodult kapott. Tudod, megvenném az N8-at, ha fillérekért árulnád (nem láttam a hirdetést), de tudom, mennyiért dobálják, annyit nem ér. De ha ki akarod dobni, előtte azért keress meg :)

Egy kis off, a motorral kapcsolatban is írok. Ma volt a szerelő, és nem a variátor csinálja, hanem ahogy neked is mondották, az önindító szabadonfutója, az az aránylag kicsi fogaskerék, ha szemből nézed a variátort, a jobb felső-középső részben, járó motornál megnyomtuk egy csavarhúzóval, és abbamaradt a halk csilingelés, bár közel sem olyan durván csinálta, mint a videóban, de ugyanaz volt. Megvan a variátor, és pörög, mint az őrült, olyan erő van benne, hogy egy 70 kilós emberrel helyből nyélgázzal megpörög a hátsó kerék (kidobja a seggét, ha húzod neki), szerelőm azt mondta, tiszta Streetfighter. 5g-os görgőkkel viszont nehezen gyorsul, csak pörög, bár óra szerint így is eléri a 70et (cca. 60 GPS szerint) bő 8 mp alatt, hétvégére elvileg megjön a szett, lesz 5.5, 6 és 6.5 görgő, és sárga kuplungrugó (jelenleg piros van benne, a legerősebb, később nyit a kuplung), megnézzük meddig lehet tolni a határokat, hogy pörögjön de menjen is, mint a veszedelem.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Oké. ;) Ment pü.

A telefon jelentem eddig jó! Amúgy érdemes lenne egy képet lőnöm a papírokról amit eddig kaptam. A telefon dobozába már nem fér el. A garpapír mint a WC papír olyan állagú.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Én most fogok visszaváltani Nokia 3310-re. :DDD


Kolondrum
(félisten)
Blog

örök darab, nekem is van delfines előlappal. :D

helyzetjelentés: a teló jó! Tesztelése tovább folyik!

[ Szerkesztve ]


JoeYi
(őstag)
Blog

ne SGS3-at vegyen, az túl nagy lesz neki. Amúgy csak támogatni lehet az androidra váltást, teljesen felesleges Nokiával sz**ni. Múltkor láttam a metrón egy faszit, bökködte ezerrel a kijelzőt és semmi nem történt, majd teljesen rutinosan indította újra az egész telót (vmi hibrid érintő+gombos nokia volt) :)

Persze hazugság lenne azt állítani, hogy minden Androidos telefon jó, de sok kiváló darab van


Thunderzolee
(addikt)
Blog

Én is N8-ast használok.
Muszáj, ennek a legjobb a fényképezője.
Munkahelyen nekem praktikus, nem kell kettő készüléket cipelnem (telefon + fényképező), ráadásul ennek sokkal jobb felbontása van, mint a céges fényképezőknek.

Symbian ugyan már nem egy korszerű oprendszer, de amire én használom a telefont, arra elég.

Egyébként keresek még egy N8-ast, de SymbianOSé számomra túl van árazva. :O


F.B.I.
(veterán)
Blog

Sajnálom, hogy így alakult neked ezzel a készülékkel. Én is mostanában értem el oda, hogy számomra elfogadható árban (30K) tudtam venni egy 8 hó garipapíros készüléket, ami bár leharcolt külsőre de a tokok megoldották és kopp-kopp, hibátlanul üzemel. Végül is kompaktfényképező kiváltását végzi és még telefonálni is lehet vele. Van itthon android készülék és WP7 is de mindegyiknek van nyűgje, mondjuk ennyi nem, mint a fenti történeted szereplőjének de nem hibátlanok. Ha most vásárolnék az asszonynak egy Lumia 800-t vennék de Win8 frissítés elhagyása eléggé nagy érvágás, bár nélküle is bőven el lehet lenni a telóval, ami ráadásul piszok "smooth" vagy mi. :DDD


Psychonaut
(addikt)

Mi lesz az új neved? SymbianFOS? ;]


F.B.I.
(veterán)
Blog

A symbiannal nincs baja csak a made in finland(china?) N8-al. :D

[ Szerkesztve ]


Kolondrum
(félisten)
Blog

Ez azért bunkóság volt. Sztem. Néha ti szóltok le a stílus miatt amikor ti olyanokat írtok, hogy csak lesek.

[ Szerkesztve ]


Psychonaut
(addikt)

Na nehogy már megsértődj egy teljesen hétköznapi poénon... :))


Kolondrum
(félisten)
Blog

Nem sértődök,csak nagyokat lesek.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Azon gondolkodom rúgok rajtuk még egyet. Mert ilyen vagyok. Garancia idő kitolása annyival emennyit ott töltött. Ez olyan 1 hónap. Szerintetek? :U


Kolondrum
(félisten)
Blog

El is kezdtem áskálódni. Ilyenkor jól érzem magam. Most mondjátok meg. :))


Maxentius
(addikt)
Blog

Valahogy nekem is kedvem lenne ezzel a 3 héttel meghosszabbítani az Xperia S-em garanciaidejét, pláne, hogy nuku csereteló... látom, rendesen szívtál te is ezzel az N8-al.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Igen, de kiszálltunk. Az új tulaj szerint ez már sikerült. :DD


lesli.h
(aktív tag)

Mivel én vagyok az új tulaj, remélem sokáig tudom még neked mondani,hogy kifogástalanul működik a készülék.


Maxentius
(addikt)
Blog

Egyébként pont miután írtam az előző hsz-t, visszakaptam a telót változatlan formában, megvont garival. Részletek az SXS-topikban.

üzenetek